kifejezetten örülök.Remélem párakat megérint majd!
Jó olvasást!
Puszi! Neesh
Nikoletta szemszöge:
A repülőgépről leszállva,kellemetlen érzés fogott
el.Féltem talán,de...nem is tudom olyan
rossz volt.Az amerikai repülőtér hatalmas volt.
Mindenhol emberek tolongtak.
-Kicsim!-kiáltott anya.-Mi baj? Nem
örülsz hogy Alex után jöttünk?
Tudtam hogy igaza van.
-De igen. Örülök.Csak félek tőle hogy
elutasít majd.-mondtam remegő hangon,
ami vagy az álmosság miatt volt,vagy az időeltolódás
miatt,vagy pedig a félelem miatt,amely kitolta
az összes többi mentséget a fejemből.
Mikor megérkeztünk a szállóhelyre,egyből a kanapéra
dőltem.Jó sokat alhattam az biztos.
Itt most téli szünet van.Kinéztem New York city-re,
s közben próbáltam magam elé képzelni az Alexszel
való találkozásomat.Nem tudom hogy reagál majd.
Az is lehet,hogy az erdőben fogom felkeresni.
Mert én ismerem a titkát.
Hogy farkas.És ezt csak én ismerem.Meg
a többi barátja,akik szintén...izé..mások,mint
én.Laura sem tud róla.Alex lelkemre kötötte
hogy soha,senkinek,semmilyen körülmények
között ne áruljam el a kilétét.
Ő már évek óta farkas.Mikor idejött
szerintem csatlakozott valamelyik amerikai farkasfalkához,
mert mikor elmondta hogy költöznek,
azt is mondta,hogy keresni fog egy újabb falkát.
Remélhetőleg sikerült beilleszkednie.Én is szeretném
otthonosan érezni magam.
-Hé Niki!-ébresztgetett Laura másnap reggel..-Nem tudom
érdekel-e,de Alex épp most ment kocogni.
Itt van még az utcában a park felé tart.-mondta mosollyal az arcán.
Hirtelen felpattantam,és magamra húztam a kabátot.
Belebújtam a cipőmbe,és kirohantam az ajtón.
A lépcsőház a cipőm csattogásától volt hangos.
Beszálltam a liftbe,és a földszint gombot keresve,
vártam hogy becsukódjon az ajtó.
-Ó,gyerünk már!-mondtam siettetve.
Próbáltam angolul motyogni,hisz tanultam
ezt a nyelvet,úgy...12 évig.Az általánosban is,
és a gimiben is. És nem mondhatom hogy rosszul
álltam belőle.Mikor végre valahára leért a lift
a földszintre,kirohantam a lépcsőház ajtaján,és rohantam
a kis park vagy mi felé.Nem akartam Alex
után kiabálni.Csak vártam és vártam.Kíváncsi
voltam hová megy.A torkomban teniszlabda nagyságú
gombócként dobogott a szívem.Az univerzum auráiból
semmit sem érzékeltem.Senkiét.Csakis Alexét.
Futott,míg végül bekanyarodott egy szűk kis utcába.
Már teljesen elfáradtam.A kocsik hatalmasak voltak.
Mivel a közlekedés is más volt itt,ezért én is imbolyogva
csámpáztam Alex után.Már a gyomrom is felfordult.
Alex leállt egy pillanatra.A térdére tette a kezét.
Nagyokat lélegzett.Ekkor hátrahajolt,s tovább futott
a szűk kis utcán keresztül.Aztán újabb
utca következett.Nem volt szűk,sőt! Ám nem annyira
volt forgalmas mint az eddigiek.Alex átment
az úton,s becsengetett egy házba.
Elbújtam a szemben lévő ház mellett ácsorgó bokor
mögött.
Egy lány nyitott ajtót Alexnek.Gyönyörű volt.
Képtelenség!-ámuldoztam.Most akkor Alex talált
valakit? És..engem elfelejtett?
A lány repült Alex karjaiba,és vígan nevetgélt.
Mosolygott édesdeden.Arca olyan volt,mint
egy kedves porcelánbabáé,akinek mosolya,maga a kincs
egy férfi számára.A teste hibátlan volt.
Akár egy szépségkirálynőnek.Mindene gyönyör,és
ámulatba ejtő.Pár hónap alatt ennyire elfelejtett?
Biztosan miattam jött el.Mert már nem szeretett.
A lány megfogta Alex kezét,és bevezette
a házba.Én pedig sarkon fordultam,s búsan
mentem hazafelé.Csak az volt a gond,hogy nem tudtam
merre van az új otthonom.
Liana szemszöge:
Alex annyira komoly volt,hogy szinte már fájt.
Tekintete sugallta az enyhíthetetlen
bizonytalanságot.
-Mi a baj?-kérdeztem.
Alex egy percig nem szólt semmit.
-Nem találkozhatunk többé.-mondta ünneprontóan.
És ezt szó szerint értem,mert Alex most rontotta
el a tökéletes karácsonyomat.
-Mi? Mégis miért?-nem tudom mi történt
velem akkor.
-Figyelj! Rájöttem 2 dologra.Az elsőt
nem árulhatom el,a másik pedig az,hogy nem tudom
mondtam-e már,Magyarországról jöttem.
Nos,ott volt egy barátnőm.És most tudtam felmérni,
mekkora hiányt érzek.Alig aludtam.És most,
egész úton ezen gondolkoztam,miközben
rádöbbentem,annyira hiányzik,hogy azt hiszem
követ.Érted?-mondta érzelmeket nyújtva.
-Értem.De ez miben akadályozza kettőnk barátságát?
Ezt nem értem,és örülnék ha megmagyaráznád.-mondtam
erőteljesen.Valójában nekem is rá kellett
döbbennem hogy Michaelt szeretem és nem Alexet.
És még így is jóban vagyok vele.
De ő most mindent elrontott.
-Nem ez akadályozza.Hanem az 1. ok,amit
nem mondhatok el.
-Daniel ismer téged.És Michaelt is.
Jól érzem hogy ezeknek köze van a dolgokhoz
ami akadályozza kettőnk barátságát?-kérdeztem,mert
tudtam hogy ráéreztem a dolgokra.
-Mi? Nem nem!-mentegetőzött Alex.
-Akkor magyarázd meg! Légyszíves!-kérleltem
de Alex megrázta a fejét.
-Tudom hogy követted Danielt,és azt is tudom
hogy sikerült megállítania téged.
Örülök neki! Kérlek ne avatkozz bele.
Daniel egy ismerősöm és és...elmond nekem dolgokat.
-Szóval elmondta.
-El!-bólintott Alex.-Mit gondoltál? Titokban marad?
Szerintem le kéne állnod jó? Most mennem kell.
Szia!-mondta s kisétált.
Duzzogva a takaróm alá bújtam.Mi lehet az a
titok ami nem tartozik rám?
Egyszer csak valaki elkapott.Leestem az ágyról.
Michael volt az.Leszedtem a fejemről a takarót.
-Te normális vagy?-kérdeztem.-Megijedtem.
És bevertem a fejem.-mondtam szemrehányóan.
-Mit akart itt ez a gyíkarc?-kérdezte Michael
és leült az ágyamra.
Féltékenységi roham-forgattam a szemem.
Ez már az agyamra megy.
-Nem tudom.Azt mondta nem találkozhatunk
többé,mert Magyarországon volt egy barátnője,meg
hogy ne avatkozzak bele az életébe,és hogy
vannak dolgok,amikről nem szabad tudnom.
Megkérdeztem mi az és hogy mi köze van Danielhez,
de csak elrohant.-válaszoltam.
Michael elmosolyodott.Valószínűleg nem akarta
hogy lássam,mert nem úgy tűnt mintha a földön
lenne.
-Mit mosolyogsz?-kérdeztem.Michael
megrázta a fejét,és "visszaszállt" a földre.
Megvonta a vállát.
-Semmit.-mondta.Egyre gyanúsabb volt a kép.
Úgy éreztem Michael sunyi pillantása is árulkodó
jel lehet,és hogy neki is köze van a dologhoz.
Mintha egy mese lenne,és benne ő a gonosz.
Á nem!-hessegettem el a gondolatot a fülem mellet.
Alex és Daniel is megmondta.Ne avatkozzak
bele a dolgaikba,mert nem rám tartozik.
És igazuk van.Mégis egy hang azt súgta,ez
nem egyedi eset.Olyan különleges.És
hogy keressem meg a megoldást.
Na meg az igazságot.Érzéseim szerint senki sem mond
igazat.De talán az a barátnő tud valamit.
Igen! Ez lesz a megoldás! Fel kell keresnem.
Á ez sem túl jó!-mondtam magamnak.
Nem baj! Nem is érdekel.Hagyjuk az egészet.
Az ő dolguk.
Michael felállt és megkérdezte.
-Nem megyünk el az éttermünkbe?
-De.-mondtam,s könnyed mozdulattal megöleltem.
Felöltözködtem,összekészülődtem,
s beültem Michael autójába.
Hideg idő volt.Kicsit lehúztam az ablakot,
de csak annyira,hogy kellemes legyen a kocsiban
a beáramló levegő.Michael betett egy Eminem CD-t.
Felsóhajtottam.Elhúztam a szám szélét,és
kinéztem az ablakon.A fák és háztömbök mellett
elhaladva eszembe jutott hogy mit mondott Alex.
Mikor megérkeztünk Michael leparkolt
a kocsijával.Bementem az étterembe és
leültem a szokásos asztalhoz.Megrendeltük a
kaját,és elgondolkodva bámultam magam elé.
-Mi gond?-kérdezte Michael.
-Á semmi,csak..elgondolkodtam...
valamin.
-Alexen?-kérdezte Michael.
Némán bólintottam.
-Foglalkoztat hogy mi az a titok,amiről én
nem tudhatok.
Michael forgatni kezdte a szemét.
Vágott magának egy szeletke húst,és mint a filmekben
szokás,grófos hangulatban oktatni kezdett.
-Hagyd az egész bandát a fenébe!
Semmi közünk hozzá!
-Az egész bandát?-kérdeztem felháborító hangnemben
mert valóban felháborodtam-Ne felejtsd el,hogy némi
közöm azért van hozzá.Ott van az unokabátyám,akit
jobban szeretek Hooknál.És az az érzésem hogy
te is benne vagy.
-Jó,persze.Ott van Daniel.De én hogyan lennék benne?
Azt sem tudom miben kéne benn lennem.
Felejtsd el ezt a feltételezést oké?
Bólintottam.
A valóság mindig mást rejt mint amit a hazugság
sugall.-mondtam magamnak okulva a dolgokból.
Egy percre elgondolkoztam,de Michael kiébresztett
gondolkodásomból.
-Nézd Liana! Ha akarod beszélek Daniellel.
Együtt sportoltunk a régi időkben.-mondta
Michael és megsimította arcomat.-Nyugodj meg!
-Nem ez nem jó ötlet.Én szeretnék Daniellel
beszélni!-makacskodtam,s közben egyre jobban
furdalt a lelkiismeret,hogy olyan csúnyán beleavatkoztam
Daniel és Alex ügyébe.-El szeretném simítani
a dolgokat.-mondtam végszóként,de az érzésem
az volt,még nincs lezárva a téma.És jól sejtettem.
Michael lenyelte az ételt ami a szájába volt,és megtörölte
a kezét a szalvétával.Ivott egy kortyot
az italából,és megfogta a kezem.
-Én is ezt szeretném.Pont ezért hagyd,hogy én
mondjam el Danielnek a helyzet jelenlegi állását.
Mindent te fordítottál a feje tetejére.És mikor
elhatároztam hogy a feleségemül fogadlak vele együtt
azt is elhatároztam,hogy minden bajból kisegítelek.
-Jó,beszélj te Daniellel.De kérlek,ne mondj neki
olyasmit amitől mérges lesz.Finoman állj rá
a témára!-javasoltam,s közben elmerengtem az ügy
kezdetleges pontjain.Daniel döbbenve nézett
rám,mikor elmeséltem neki Alex és Michael közti
kapcsolódást ami rám is hatással volt.Aztán kérdezgetni
kezdtem hogy miért döbbent meg ennyire,és honnan
ismeri Alexet és Michaelt.
Mikor megettük az ételt,és felálltunk az asztaltól,Michael
hazavitt,és megkérdezte:
-Együtt töltjük a karácsonyt?-merő mosoly jelent
meg az arcán.Némán bólintottam,és megöleltem
Michaelt.
-Na és,döntöttél már?-kérdezte.
-Miről is?
-Hát..hogy hozzám jössz-e...vagy nem akarsz?
Én...én megértem,csak mond meg.-mondta,de mutatóujjamat
a szája elé tettem,s így már volt esélyem megszólalni.
-Igen.Hozzád megyek feleségül!-mosolyogtam.
Michael felemelt,és forgott velem a szobában.
Mikor letett a földre,és kiémelyegtem magam a szédelgésből,
remegő hangon megszólaltam.Talán azért remegett annyira,
mert féltem a reakciótól.
-De...nem baj,ha az esküvőt nem most tartanánk meg,
hanem...később? Hogy csituljanak az események.
-Semmi gond! Megtanultam rád várni! Szeretlek Liana!
Imádlak! És most hogy igent mondtál,semmi és senki
sem állhat az utunkba.Még maga az idő sem.-mosolygott
Michael, boldogan.Őszintének tűnt.És
most jobban hittem neki mint valaha.
Nikoletta szemszöge:
-Hol vagyok?-estem kétségbe.Feltárcsáztam
Laura számát,és rekedten szóltam bele a telefonba.
-Laura! Eltévedtem! Nem tudom hol vagyok,merre
van a visszaút.-szinte már sírtam.
-Mi? Jó! Akkor...nincs más esély,csak Alex.
Látod őt valahol?
-Nem.Nem látom sehol.
-Akkor kérdezz meg egy idegent.Csak ismer pár
utcát.Vagy legalább a hotelünket, ahol most vagyunk.
-Tuti hogy nem! Meg sem értem,itt Amerikában nem teljesen
olyan az angol ahogy mi tanuljuk Laura.Most
mi a fenét csináljak?
-Idézd fel!
-Képtelenség!-siránkoztam.-Akkor nem figyeltem merre
megyünk.Csak Alexre emlékszem.Őt bámultam nem
az útirányt.
-Akkor nincs más választás.Hívjuk a rendőrséget.
Hol vagy most.Nézz körül!
-Öö...egy hatalmas nagy téren ücsörgök
a padon.
-Megyünk,és megkeresünk! Maradj ott
ahol vagy.
-Tehetek mást?-kérdeztem és letettem.
Elsírtam magam.Alex! Miért tetted ezt?
Istenem könyörgöm! Add nekem őt vissza!
Hogy felejthetett el? Felhúztam a padra a lábam,és
arcomat a térdemen nyugtattam.
Nem tudtam visszatartani.Eljöttem utána ő meg...
Annyira fájt,egyszerűen nem tudtam mit gondoljak.
Hiányzik! Nagyon,nagyon nagyon! Ha régebben rágondoltam
azt kívántam,bárcsak mindig itt lenne velem.
Olyan közelinek tűnt.
Most pedig eltávolodott tőlem.Teljesen.
Annyira rossz volt átélni hogy ott ölelte azt a lányt.
Azt a GYÖNYÖRŰ lányt.
Elfeküdtem a padon.Összehúztam magam,és hagytam
hogy könnycseppjeim a földre hulljanak.
A tudatlanság borúja, felfordította a gyomromat.
Az égre néztem és senkinek éreztem magam.
A semmiért jöttem ide.Én itt egy aprócska
gyöngyszem vagyok,és semmi más.
Alex szerelmes abba a lányba.És a lány sem annyira
tiltakozóan állt hozzá a dolgokhoz.
Ordítottam egyet.
-Istenem!-suttogtam.-Kérlek szépen! Ne vedd
el tőlem! Én..én nem tudom mással elképzelni
az életem.-a sírás teljesen elvakított.
Felültem.A könnyek lefolytak az arcomon,s a nyakamon
keresztül elérték a pólóm.Átitatták a nyakrészt.
Esni kezdett az eső.Beborult az ég.Ott ültem a
padon egyes egyedül.És nem vártam felmentősereget.
Egyedül akartam lenni.Egyedül Bella hiányzott rettenetesen.
Ő bármilyen körülmények közt megnyugtat.
Már teljesen nedves volt az arcom és a pólóm is.
Fáztam.Összegubózódtam,és felhúztam a csuklyám.
A kezemet az arcom elé tettem és nem mertem felnézni.
Apának igaza volt.
-Úgy is elfelejtett!-mondta mogorva tekintettel mikor
elbúcsúztam tőle a reptéren.
Megráztam a fejem.De most jöttem rá hogy
igaza volt.Mindenben.Számomra már nincs remény.
Egyre jobban fáztam.Súlytalannak,elveszettnek,meggyalázottnak
éreztem magam.Mikor aztán Laura odafutott hozzám.
-Niki!-kiáltotta.Egy férfi jött segíteni anyámmal együtt.
Anyu sírt depressziós állapotomat látva.
A férfi felemelt a kezébe.Én csukva tartottam a szemem.
Nem akartam látni mi történik.Betettek egy autóba,mindeközben
anya és Laura két oldalról szorították a kezem.
-Akkor vissza a hotelbe?-kérdezte a férfi.
-Igen!-mondta Laura
-Istenem! Hogy történhetett ez vele?-suttogta anya
Laurának.Vagy magának,nem tudom.
Elaludtam.Elnyomott az álom,és minden eddig történtet
ezzel akartam feledtetni.
De hiába minden.Valamit éreztem a külvilágról.
Például mikor már otthon érezhettem magam.
1 baj volt.Az én otthonom messze van.Nagyon messze.
És Alex otthona is ott lenne.Melegség fogadott,
ahogy becipeltek az ajtón.
-Mivel tartozom?-kérdezte anya a férfitől.
-.Ez igazán semmiség.Menjen és győződjön meg róla
hogy nincs baja! Nekem mennem kell.A 26-os szobában
cserélni az égőket.Na viszlát!
-Nincs kedve maradni? Meghívom egy teára.
-Mennem kell!-mondta és kiment a szobából.
Anya leült mellém és felébresztett.
-Gyere! Cseréld le a ruhád,és alhatsz egész nap!-felültetett.
Lecseréltem a ruhám egy melegítőre és egy meleg
pulcsira.Visszadőltem a kanapéra és a legmelegebb
takaróval amivel lehetett,betakaróztam.
Aludtam vagy 5 órán át.Teljesen beesteledett.
Bella fogadott.Megnyalta az arcomat, így próbált
ébresztgetni.
-Szia!-mondtam,s átöleltem.Magamhoz szorítottam,és
próbáltam nem gondolni Alexre.
Bella ült az ölembe,én pedig simogattam.Rettentő
érdekes,hogy egy ilyen kis állat a nagy szeretetével hogy meg tudja
nyugtatni az embert.Magamhoz öleltem.
Egy percre meg akartam feledkezni minden gondomról.
Alexről...és az életemről...
-Mindig élj a percnek lányom!-mondta apa mikor kicsi
voltam.Ezt akartam.Élni a percnek.Bellával.
Egyedül.Senki más.Csak mi.A legeslegjobb testvérek
a világon.
2 megjegyzés:
Szia!
Először is bocsi, h csak most komizok, már akkor elolvastam, mikor felkerült, de anyukám elzavart a géptől, és azóta nem sikerült visszajönnöm, de most itt vagyok, és...
Nem gondoltam volna, h valaha ilyet mondok, de örülök Michaelnek és Lianának. Főleg Nikoletta miatt. De Liana is rájött, h Michaelt szereti, és ha ez a szíve vágya, én nem bánom:) Meg Michael is egész rendes fickó, amíg nem látunk a fejébe:)
Minden pillanatban az vártam, h Alex előtűnjön , és megvigasztalja Nikolettát, de az túl egyszerű lenne:( De legalább ott van neki Bella, ha már a herceg várat magára.
Szeretnék jelentkezni a pályázatra:)
Puszi
Naomi
Szia!
Semmi gond!
Igen,tudod úgy vagyok most vele hogy
nem tudom eldönteni,kié legyen
Alex...mikor beleélem magam a történetbe
sokszor úgy érzem akárcsak Liana akárcsak
Nikoletta szemszögéből látva a világot,mintha
én is harcolnék Alexért.:)
Elég hülyén hangzik de így van! :)
A kövi fejezetben idegfeszülésig fog
fajulni az ügy,és Niki nem akarja majd
elárulni Alexnek hogy Amerikában van.
De már így is túl sokat mondtam.:)
Puszi:
Neesh
Örülök a jelentkezésednek :)
(L)(L)(L)
Megjegyzés küldése