Sziasztok! Ez a feji,szerintem egész jóra sikeredett,
különösen...á majd meglátjátok :) Puszi!Ja és bocsi,most nem volt időm egy képet keresni,de
szerintem nem is baj,a lényeg a lényeg =D
Remélem tetszik majd!
Liana szemszöge:
Nagyot sóhajtottam.Ott álltam
apával és anyával az oldalamon,Frank Johnsonék
díszes ketjében a koktélruhában,ahogyan Grace
megálmodta.A fotósok,körbevettek,mozdulni is alig tudtam.
Az ajkamba haraptam.A hajam felkontyozva,
lábamon ezüst magassarkú.
Az este sötét volt és komor,mégis a sok fény
a kerten át kísért minket is és mindenkit.
A soros asztalokon,ahol a rák,és a saláták voltak,
díszelgett pár gyertya is.
Az összes ember tekintetét magamon éreztem.
A Rivers család...fú...mekkora durranás.
Úgy éreztem nem vagyok teljesen önmagam.
A saját gondolataim elvonták figyelmemet hogy milyen
nagy és puccos estén vagyunk.
Kihúztam magam.Halvány mosolyt eresztettem,és
anyához hasonlóan intettem az ismerősöknek.
Igaz a vendégek háromnegyedét alig ismerem,de azért próbáltam
kedves benyomást kelteni.Az "ifjabbik" Frank
éles vigyorral bámult.Végigmérte a testem,mikor megakadt
a szeme valamin.Azt hiszem próbálta felvenni
velem a szemkontaktust,ami zavart.Nagyon nyilvánosan
méregetett.Ezt nem csak én vettem észre.
Nagyképű mosolya túlzásként hatott rám,mégha
elég jóképű is volt.Nekem Michael az életem részévé
vált.Sőt! Ő maga az életem.Ez elég nagy
túlzás elismerem.Még én magam sem hiszem el 100 %-ban.
Felsétáltunk a széles szőnyeges lépcsőkön,és
apa átadta kezem Franknek.Illedelmesen megcsókolt
és próbált bevágódni nálam.Nem jött
be.
-Kedves szép hölgyeknek bármikor elérhető vagyok.-mondta
s rám kacsintott.
A szememet forgattam,de anya oldalba bökött
viselkedésem láttán.
-Rivers vagy! Viselkedj!-sziszegte,s közben próbált
erőteljesen mosolyogni.
A fények kezdték eltemetni a kívül álló sötétséget.
Kizárták a kerten kívülre,és be sem engedték.Frank
megfogta a kezemet és bevezetett a hatalmas bálterembe.Mindenhol
emberek táncoltak,beszélgettek egy boros pohárral a kezükben.
Lecsengett róluk a maximalizmus,az elegancia,
és némelyekből egy kicsi nagyképűség.Az a tipikus
visszataszító.Akár egy királyi palota.
Csak éppen a XXI.században. A klasszikus zene
eleganciája felkavaró volt.
Nem illek én ide!-gondoltam magamban.
Frank kivezetett a "palota" erkélyére.Hatalmas volt.
Lassúzni kezdtünk.Kellemetlenül éreztem magam.
Minden fotós lentről villogtatott ránk azzal
a hülye fényképezőgéppel.Anya és apa büszkén néztek
fel ránk.Frank félmosolyra húzta a száját.
-Látod milyen jó páros vagyunk? Mindenki minket figyel.
Mint akik még nem láttak táncoló párt.-bájolgott.
Gyengéd volt és érzékeny,mégsem jött be nekem.
Sóhajtottam.Frank érzékien,manipulatív mosollyal
próbált lenyűgözni,mint ahogy /gondolom én/ eddig
más lányoknál is megtette.Egy szőke hajú lány
állt az erkélyajtóban feszes figyelemmel.Engem
és Franket nézte ahogy táncolunk.
Keze ökölbe szorult és az ajkába harapott.
Sóhajtott és próbált nem feltűnést keltően bámulni.
Elmerengett.Haja kontyban volt.Érzéseim
szerint Frank miatt jött el.Nagyon nézte őt
Frank pedig engem nézett.De én...én nem tudtam
merre nézzek.
Tekintetem a két ember között cikázott.
-Csak nyugi!-mondta Frank,mikor látta,hogy elszántan
nézem a ránk bámuló szőke lányt.-Ez a csaj
nem egyszer próbált nálam bevágódni! De nekem
nem igazán szimpatikus.Ellentétben veled.-szája
ismét félmosolyra húzódott.Tudtam hogy most
kell leállnom.Legszívesebben pofon vágtam volna,amikor
a kezét lejjebb csúsztatta a derekamon.
Még mindig lassúztunk.De ekkor megálltam.
Frank szemébe néztem és őszintén a fejéhez vágtam:
-Hervaszd le azt a mosolyt oké? Nekem barátom
van,méghozzá nem is akármilyen! A kisujjáig
sem érsz fel te nyálcsorgató gazdag hólyag! Ha nem
elégedsz meg egy olyan lánnyal mint ő-s ekkor a szőke
lányra böktem-akkor én sem leszek neked elég jó!-ezzel otthagytam
és mérgesen a lányhoz mentem.
-A tied! De a helyedben keresnék egy jobb
srácot.-mondtam s átrohantam a báltermen.
Felkaptam egy koktélparadicsomot az egyik
salátatálból és visszasétáltam
Frank "úrfi"-hoz.Rákentem a zakójára s végül
elhagytam a termet.A fotósok holnap tuti megjelenítik
majd az újságban.
Nem voltam büszke arra amit tettem,de elegem van
hogy én vagyok az elegancia királynője.
El sem akartam ide jönni.Futottam kifele,és kerestem
a mosdót.Ahogy a világos csillár rám sütött,kezdtem
egyre jobban azt érezni,hogy bárcsak beteget
jelenthettem volna.De mivel ez egy Johnson partiest és
apának lesz ez az új biznisze, el kellett jönnöm.Anya és
apa szerint jó benyomást kell keltenünk,hogy apának sikerüljön
az a biznisz.Már alig vártam hogy beköltözhessem az új
lakásomba és eltölthessem a karácsonyt, nyugodt,kellemes
környezetben.Egyedül.
Egyszer csak neki futottam valami fúnak.Meg sem vizsgáltam
az arcát,csak annyit mondtam hogy elnézés és tovább mentem.
Ekkor ismerős hangok szólaltak meg a hátam mögött
álló férfitől.Döbbenten fékeztem le a bálterem
széles ajtaja előtt.Egy percig gondolkodtam,de nem volt
rá szükség, mert pontosan tudtam ki áll a hátam mögött.
-Liana!-kiáltott.
Megfordultam.Kábulatba ejtően nézett ki a fiú,elmerengtem
tekintetében.Éjfél barna szeme kihatotta nálam a teljes extázist.
Zakót és szép cipőt viselt nyakkendővel.
-Alex?!-mondtam csodálkozva s átöleltem.-T...te mit keresel
itt?
-Apámék ismerik az ürgét.Meg a fiát is.Gyönyörűen táncolsz!
-Kösz!-mondtam s lehajtottam a fejem.Ajkamba haraptam,mert
nem értettem.Alex azt mondta hogy nem találkozhatunk.
És most megállított,pedig ha nem tette volna,
észre sem veszem hogy ő az.
-Ne haragudj! Mennem kell! El kell innen tűnnöm,mielőtt
kitörne a botrány.-s ezzel sarkon fordultam.
-Már kitört!-mosolyogta Alex,megelőzve lépéseim.
Gondolkoztam érdemes-e leállni vele beszélgetni,
de végül arra a következtetésre jutottam hogy igen,miért
ne!
-Szánalmas vagyok!-mondtam nyersen.
Alex eltérítette az utamat,és egy sötét helyre menekültünk
ahol tudunk beszélgetni,anélkül hogy a sajtó,
elkapna.Annyira fekete és sötét volt minden,hogy semmit
sem láttam.Csak Alex aranyló hangja adott némi
menedéket,biztonságot.
-Nem vagy szánalmas Liana! Csak nem tudsz
magadon uralkodni.És az érzéseiden.Ami nem gond...egy
ideig.-nyugtatott.Halkan felnevettem.
-Miért te talán tudsz?-kérdeztem belebonyolódva a jókedv
hangulatos kontúrjaiba.Alex sóhajtott és egy nem tudom-al zárta le
a mondatot.
-Alex...-váltottam hangtípust.Komolyabbra,érettebbre változott
a saját fülemmel hallottam.-Honnan ismered te Danielt?
Őszintén válaszolj! LEGALÁBB te.Mert senki sem válaszol
őszintén,még Michael sem.
-Hát ez nem meglepő.-motyogta Alex.
Sóhajtottam.
-Kérlek! És mond el mit titkol előlem Michael.Én nem
haragszok senkire,csak legyetek őszinték.Életem
3 legjobb pasija akiket a legjobban szeretek,eltitkolja
azt,amihez nekem is közöm lenne.
-Miből gondolod hogy közöd van hozzá?-vágta rá Alex keményen.
Ez belém hasított eléggé.És mély nyomot hagyott maga
után.Nem jutottam szóhoz.
-Ne haragudj!-mormogta Alex.-Nem akartalak megbántani.
Csak tudom hogyha elmondom a titkot Daniel...-s abbahagyta.
Megrémülésemben alig kaptam levegőt.
-Folytasd!-kiáltottam.Nagyokat lélegeztem.
Alex nemlegesen ü-ü-zött egyet s próbált kijutni
az ajtón.
Visszarántottam.
-FOLYTASD!
-Miért érdekel ennyire? Miből gondolod hogyha elmondom
minden más lesz,neked meg hawaii és napozás.
Ide figyelj! Ez komoly dolog,amiből nem tudok szabadulni.
Félek ha elmondom Daniel olyat tesz,amiből én jövök
ki rosszul.
-Daniellel tudok beszélni!-vágtam rá könyörögve.-Mond
már el az isten szerelmére én szeretnék boldog
lenni.És szeretném ha ismét boldog lehetne Daniel is.
És te is.De ha nem mondod el akkor...
-Akkor?-pár percig csend uralkodott.Minden egyes
pillanatban úgy érezem közelebb kerülök a titokhoz,
de nem tudtam érdemes-e Alexet nehéz helyzetbe hoznom
Daniel miatt,és rossz dolog alá sodornom.De meg
kellett tudnom.Muszáj!
-Könyörgöm!-suttogtam.
Levettem a magassarkúmat és Alex vállában kapaszkodva,
az ajtó elé álltam hogy ne tudjon megszabadulni.
Sóhajtott.
-Rendben...-szánta el magát.Kivezetett a teremből
át az egész báltermen egészen kifele a sötétben.
Mindenki minket bámult.Anya kétségbeesetten
kiabált utánam.
A fotósok természetesen azt is lekapták,amint Alexszel
elvonulok.
Mikor kisétáltunk Alexszel a kapun,megszűnt a fény,
helyébe tompa sötétség lépett.
Beültem a kocsiba.A széltől megszabadulva megborzongtam.
Alex beindította a motort,amely felbőgött,majd egy kicsit
csendesebbre véve a hangot,elindult.
-Hová viszel?-kérdeztem.
Alex arcvonalai megfeszültek.Ideges volt.
Mint aki a legrosszabbra is felkészült már.
Csak tudnám meg már végre mi ez az egész.
Tudtam felesleges kérdezősködnöm,Alex úgysem
árulja el hová visz.És különben meg úgy is megtudom.
Az utak hosszas sorain belül,izgulás fogott el.
Mi van ha veszélyes játékot űzök Alexszel?
Nem! Olyan nincs! Ezt a rövidke gondolatátfutást az agyamon,
gyorsan kitöröltem eszmémből,s vártam hogy megérkezzünk
a célhelyre.Sötét volt.
Hogy kicsikét könnyítsek a lelkiismeretemen,írtam
egy SMS-t anyunak.
Szia!
Teljesen igazad van ha dühös vagy és mérges.
Apuval együtt.De nem én vagyok a hibás.
Remélem ezt tiszteletben tartod mikor elmondom
neked kitörésem teljes igazságát.
Ez a Frank...mindegy.Úgy is elmondom...ha meghallgattok.
Tisztában vagyok azzal amit tettem,és sajnálom.
Most biztosan tönkre tettem apa új bizniszét,
de van egy rossz pont,amit senki kedvéért sem fogok
tűrni.Még apa kedvéért sem.Szeretlek!
Bocsánat bocsánat bocsánat! Liana...
Alex megsimogatta a vállam,és együtt érzően
bólintott egyet.
-Nincs mentség arra amit tettem.-szűrtem le a fogaim
közül alig hallhatóan.Kinéztem
az ablakon.
-De van! Csak rá kell jönnöd!
-Miért mondasz nekem ilyeneket? Folyton nyugtatsz,
pedig...pedig azt mondtad szóba sem állsz
velem.Olyan...gyengévé és érzékennyé teszel.
Mintha magadba akarnál bolondítani.-nevettem.
Alex is nevetett,és mintha kicsit felszabadult volna,
zenét kapcsolt.
Már elhagytuk New York city határát is.
Kezdtem megijedni.Tudom,Alex sosem bántana,
vagy vinne olyan helyre ahol félnem kéne.
De éreztem ez most nem lesz a megszokott nyugalom
és béke helypontja.
A kocsi megállt egy erdő és egy kis telek közti
kis utcán.A fák olyanok voltak mint amik
az égig értek.Itt még halvány világosság volt.De az erdőn
belül... csak sötét.
-Hol vagyunk?-kérdeztem.
Alex kiszállt az autóból.Én is ezt tettem.
Hűvös volt.Felvettem egy kabátot.Alex
a kis telekhez vezetett.Aprócska ház, nagy kert.
Ami meglepett hogy nem voltak állatok,se ólak.
Semmi.Csak egy fekete labrador ugatott minket.
Volt egy kis táblácska a kapun.Megfordítottam a kezemmel.
Ki volt írva:
PRESTON TELEK-természetes borok,borászat
-Micsoda? Preston? De hát...-ledöbbenve álltam
a kapu előtt.Daniel Preston...az unokabátyám telke.
Az erdővel szemben.Mit jelentsen ez? Soha nem jártam
itt.Ellentétben Alexszel.Ő ezek szerint elég jártas errefelé.
Alex bevezetett.Fel a lépcsőkön,egyenesen be a házba.
Több ember ült a kanapén.
Daniel megdöbbenten állt fel.És a többiek
is.Feszült figyelem,és csend zárta le a jókedvet,ami
eddig kihallatszott az utcára.Nem tudtam
mit tegyek.Mit mondjak?
-Alex!-szólalt meg Daniel.-Mit jelentsen ez? Miért hoztad
ide?-szemében düh csillant.
Alex próbált habozni,de én a szavába vágtam.
-Daniel! Én akartam idejönni.Alex semmiről sem tehet.-mentegetőztem.
Ekkor megjelent a szobában Daniel anyukája.Illetve a pótmamája.
Úgymond egy dadus aki főz rá.
-Liana!-kiáltott.Megölelgetett,megpuszilt, és szája
a füléig ért.
-Anya!-mondta Daniel.Mindig is anyának szólította.-Kérlek!
-Oké,oké!-mondta az asszony,s ezzel visszament a konyhába.
Daniel sóhajtott.
-Tudni akarja!-vonta meg Alex a vállát.
Egy lány is ült köztük.Fiatalnak tűnt.Olyan
16 évesnek nézném.Ehhez képest...csodálatos
lány volt.
-Te vagy Liana? Alex sokat mesélt már rólad.-mosolygott
kedvesen.
Bólintottam.A feszültség érezhető volt
mérföldekről.
-Clarisse!-állította le Alex.
-Mi van? Most már semmit sem értek! Mindent tudni
akarok! Kik ők? És mi közük van hozzátok?-néztem Alex
és Danielre.Tekintetem kettőjük közt cikázott.
Olyan fura volt minden.Fel sem fogtam.Igazából
sosem hittem volna hogy egyszer ilyen helyzetbe keveredek.
Daniel szó szerint leültetett.Megfogta a kezem és leguggolt.
-Mi...huh...nem hittem hogy ilyen nehéz lesz belekezdenem...nem
olyanok vagyunk,mint te...mint ahogy bárki hinné.-most már
tényleg tudni akartam mi folyik itt.Arcizmaim
nem bírtak kiengedni.Feszült voltam és talán
egy icipicit féltem is.Nem volt rá okom,legalább
is azt hittem.
-Kik vagytok?.... mik vagytok?-suttogtam félelem ittasan
Daniel próbált belekezdeni,de nem tudott.
Teljesen össze volt zavarodva.Ahogy én is.
Nem tudom mi járt a fejében,de tudtam,az igazság és
az hogy hogyan mondja el.Jobban izgult mint én.
A fülem döngött,a hasamban a remegés,az agyam kerekei
pedig lassanként forogtak.
Az illatok szálltak a szobában,figyelmem mégsem kerülte
el Danielt.A szemébe nézve próbáltam felfogni
mire gondol,ha csak egy percig is belelátni a fejébe.
De ugyan! Nem vagyok én senki sem.
-Hát jó.-mondtam,s ekkor halkan felálltam-Ha neked
ennyit jelentek Daniel akkor titkolózz csak.
-Nem Liana!-mondta Daniel és próbált
utolérni.Az ajtóban kapott el.-Tudod hogy nagyon
szeretlek! De...
-De annyira nem hogy elmondjad nekem igaz?-csend
uralkodott.Néhány sóhaj törte meg,
de ez nem volt elég.
-Gondoltam.-mondtam csalódottan és nyitni
készültem az ajtót.
Clarisse is az ajtóhoz jött,és bólintott
Danielnek.
-Mond el neki!-megfogta a vállát,és hatalmasra
nyílt szemekkel próbálta meggyőzni Danielt.
Tudtam hiába teszi.Daniel túl erős titoktartó.
De hogy pont előttem teszi?!...iszonyúan fájt.
Jobban mint bármi bármikor.Rosszabb volt,
mint mikor elájultam abban a sikátorban.
Mert ez az érzéseim legmélyéig hatolt.
Kirohantam az éjszakába.És most jobban szerettem
volna hazamenni mint bármikor.
Daniel utánam rohant.
-Elmondom csak állj meg!-kiáltott.
Lefékeztem.Lihegve megfordultam és vártam
azt a hatalmas titkot.Daniel megfogta a kezem
és az erdőbe vezetett.Alex is utánunk jött.
Sőt,az összes többi ember.A két méter magas
fiúk,a lány és egy félénk emberke.
Csak mentünk,míg aztán az erdő közepére értünk.
Daniel sóhajtott még párat,majd belekezdett.
-Egy ősrégi erdőben állsz...és nem tudod mi köt
engem az erdőhöz és a benne tanyázó többi barátomhoz.
És a te...jó barátodhoz.Alexhez...És...a te Michael
nevű pasidhoz aki az utóbbi időben elszállt a földről.
-Micsoda?-kérdeztem megdöbbenve.Tudtam
hogy Michaelnek köze van a dolgokhoz,de hogy komoly
részt vesz ki benne azt nem gondoltam volna.
-Michael eljött hozzánk és felfedte a kilétünket.
-Milyen...kiléteteket?-kérdeztem.
Egyre jobban bíztam abban,hogy nem teljesen
emberi dologról van szó.Alex sóhajtott
és mikor megfordultam Alexnek se híre se hamva.
-Á!-sikítottam.
Daniel és a többiek csillapítani próbáltak.
Lefogtak,mert teljesen elvesztettem a fejem.
Egy farkas ácsorgott szépen és barátságosan.
-Közelíts felé!-rendelte el Daniel.-Melletted leszek!-biztatott.
Megfogta az egyik kezem,és közelíteni
kezdtünk a farkas felé.
Nyeltem egyet.Féltem.A hasamban pillangó
szerű akárkik ugráltak,de ahogy egyre közeledtünk,
kezdett megszűnni minden félelmem.
Daniel a kezemet a farkas fejére tette.
Hurrikánként söpörte át az emlék a fejemet.
Bevillantak a képek,melyeken a válasz állt feketén
fehéren.Havas tér.A farkasfalka követ és elesek.
A gesztenyéhez hasonlítható az egyik farkas bundája
a szeme pedig akár a mogyoró.Gyémántos alakzatban
álltak.
-Félsz?-kérdezte Daniel,mikor visszacsöppentem
a kemény valóságba.
Nem mertem a farkasra nézni.Tudtam ki az,mégsem néztem
rá.Egyszerűen képtelen voltam.A mögöttem lévők
feszült figyelemmel vizsgáltak engem s hisztérikus
reakcióm,amint próbálok egy farkashoz érni.
-Nem.Ez....ez Alex.Érzem.Tudom.-helyesbítettem.
Egy percig némán simítottam a farkast.Nagyobb volt
mint a szokásosak.Úgy a mellkasomig ért.
Ezért is keltett ijedt ábrázatot.És ezért is féltem.
De amint a válaszképek megjelentek nyugodtabbá
váltam.
Ekkor Alexre néztem.Szebb volt mint egy szépségkirálynő.
Barnás árnyalattal körbevont szőre,más volt,mint
egy egyszerű jellegű farkasé.Gyönyörű volt.
Alex lehajtotta a fejét.
Ártatlan védtelen kis farkas.
Enyhe szél fújt.Minden más jelentéktelennek bizonyult,
a külvilágban.Nem bírtam levenni Róla a szemem.
Olyan tökéletes volt.A szőre egy barna gyémántra
hasonlított.Mintha senki sem lenne ott.
Daniel elaraszolt a légtérből.
Nyeltem egyet.Kissé felszabadultabban leguggoltam.
Alex megszimatolt,és félszegen felnézett.
Alaposan méricskélt gesztenyebarna szemivel,
végül kicsi...na jó,nagy fejecskéjét a vállamra hajtotta.
Átöleltem.Jobban esett,mintha ő maga,úgy értem
az emberi testével ölelt volna át.
Fáztam,mégis ahogy hozzásimultam,minden bajom egyszerre
elmúlt.
Puszit adtam a nyakára.Felálltam.Néma csend volt.
Csak a szél süvített folyamatos lehelettel körülöttünk.
Mégis úgy éreztem sikerült kizárnom a nagyvilágot,ha csak
egy percre is.
Ahogy megtapintottam Alex selymes bundáját,
mintha egy pehelyhez ért volna a kezem,s terült volna
ki az ujjaim közt.
Alex rám nézett,s hatalmas szemeivel,mintha
a lelkembe látott volna.
Egyenlőre csak azt fogtam fel,hogy milyen elkápráztató és
gyönyörű.
Kiengedtem a hajamat,és a magassarkúm ismét lekerült
rólam.Letéptem a koktélruhám alját,és az összes csatot
kitéptem a hajamból.A retikülömből előszedtem a telefonom,
s kikapcsoltam.Mindent ami a kezemben volt a földre
dobtam.Az adrenalin felerősödött,és felkapaszkodtam
Alex hátára.
-Mit csinálsz?-kérdezte Daniel.
-Segíts fel!-parancsoltam keményen.
Elmosolyodtam.
Daniel felsegített Alex hátára.
Elfeküdtem.Szőrébe kapaszkodva éreztem ahogy a szél
kényelmetlenül az arcomba csap.
Alex elindult,és óvatosan futásnak eredt.
Csak egy laza kört mentünk.De minden hibátlan
volt.Annyira tökéletes és fenomenális volt,hogy
hihetetlen.Még jómagamnak is,akiről azt hiszik,
csupa izgalom az élete.Hát ha ennyire
izgalmas dologra gondolunk,hogy rájöttem a legjobb
barátom egy farkas,akkor azt hiszem van benne valami!
Nem álmodom!-gondoltam.
Farkasbundája beleolvadt a környezet
vadító összhatásába.Elképesztő
képet alkottak körülöttem.
Alex leheveredett egy fa mellé.Ismét
emberré változott egy szürke pillanat alatt.
-Ez vagyok én.Egy szörnyeteg.-mondta kedvetlenül
Alex.
Arca teljesen más volt.Arany árnyalatokban csillogott
a sötétben.
A szürkület nem tudta elvonni róla a figyelmemet.
Besétáltunk a házba,Daniel anyukája előmelegített
takarókkal várt rám.
Feltornyoztam magam velük,s kitekintettem
az éjszakába.
Daniel anyukája elhagyta a szobát,egyedül maradtunk.
Alex leült mellém a kanapéra és nyugtatásképpen kezemre
tette a kezét.
-Csodálatos vagy!-mondtam,Alex kerek szemeibe nézve.
Bólintott egyet válaszképpen.
Egy darabig bámultam a semmibe,tekintetem a hófehér
falra esett.
Gondolkodásomat az törte meg,hogy Daniel leült mellém
kezében egy csésze gőzölgő teával.
Átadta,én meg lassanként szürcsölni kezdtem.
-A francba!-szisszentem fel,mikor a tea megégette
a nyelvem.
Daniel gyorsan kikapta a kezemből a teát,és aggódóan
kereste semmibe vesző tekintetem.
Hosszasan kifújtam a levegőt.Hátradőltem a kanapén.
Behunytam a szemem,és próbáltam felidézni Michael
gyanakvó szavait.Kavargott az agyam.
Egy pillanatra meg kellett feledkeznem Alex csodálatos
külsejéről,és fel kellett kutatnom agyamban hogyan
derült ki minden.Kezdett összeállni a
kép.
-Michael tudja a titkot?-kérdeztem és a szívem egyre jobban
kalapált.
Szinte hallottam ahogy a vér duplázik az ereimben.
Daniel és Alex egymásra néztek.
-Kérdeztem valamit!-mondtam még mindig a semmibe
bámulva.
Enyhén megráztam a fejem és ledobtam magamról a takarót.
Felálltam.
Daniel s Alex egyszerre és ijedten néztek fel rám.
A szobában elült a döbbentség és a rossz emlékek
sorai.
-Tudja.-motyogta Alex közvetlenül.
Hirtelen nem tudtam mit gondoljak.Haragudtam is
Michaelre és szerettem is.
Miért nem mondta el? Talán megakart óvni.
De ez akkor sem bizonyít semmit Tudtam hogy féltékenység
is lehet a fő ok,de ha mégsem akkor micsoda?
Ennyit ér a bizalom? Nekem be kell számolnom
mindenről de neki nem?
-Van még valami amit tudnom kéne?-kérdeztem
merő reménnyel hogy nem,nincs más.
De tudtam,egy ilyen kevésbé hétköznapi ügyben ez
képtelenség.
-Igazából van.-mondta Alex,s mint aki ismét visszanyerte minden
önbizalmát keményen rám nézett.
-Alex ne!-fogta meg egy erős mozdulattal Daniel Alex
kezét.
Keményen ránézett,és úgy vettem észre,
mintha tekintetével megakarná ölni.
Próbálta észrevétlenül megrázni a fejét.
Alex elmosolyodott.
-Már nem érdekel!-mondta semmit érően.
Tekintete rám szegeződött,és mint aki a legnagyobb igazát
akarja kinyilvánítani,lazán elhelyezkedett.
-A te drága barátod,követett engem ami igazából véve az én hibám
volt.De csak akkor vettem észre a szagát,mikor
farkassá válhattam.Addig se kép se hang.Nem voltam elég
óvatos.Daniel megmentette őt attól hogy megöljem.-egy percig aggódó
ábrázattal néztem.Nyeltem egyet.-Megfenyegetett.Azt mondta
ha nem hagylak téged békén,akkor elárulja neked
a titkom és egy életre megutálsz majd.Mondtam neki
hogy addig örüljön míg meg nem keserítem az életét,
de csak nevetett.Nagyon nyeregbe érezte magát.Tudtam
hogy előbb-utóbb kiderül az egész előtted,és az a szerencséd
hogy a falkavezér unokahúga vagy.Különben te is,
és én is az állatkertben végezzük.-s ezzel lezárta
a mondatot.
Hihetetlen döbbenettel bámultam.Mindkettőjüket.
A hátam mögött ott ült a többi falkatag is,de ők nem tudták
lefoglalni éles gondolataim vágódeszkáját.
Beletúrtam a hajamba.
Le akartam csillapodni egy gondolat erejéig,de nálam
ez nem volna beteljesülő.
Járkáltam fel s alá,közben Alexre néztem,aki
próbálta megérteni gondolataim.
Arcom a kezembe temettem.
Fel akartam fogni ami az elmúlt fél órában történt.
-Nem.Nem lehetséges hogy Michael ilyet tett.
Nem lehetséges hogy megfenyegetett!-mondtam magamból
kikelve.-Nem! NEEEEM!!-Alex és Daniel megfogták
a kezem és leültettek a kanapéra.
Úgy éreztem magam,mint aki most készül meghalni.
Kábulatba ejtő volt minden.
Nikoletta szemszöge:
Laura aggódva nézett rám a széles szobában.
-Miért nem akarod elmondani Alexnek az
igazat? Hogy milyen boldogan jöttél felkeresni őt?
-Mert nem akarom elkeseríteni.Sem őt,sem magamat.
Nem akarok visszautasítást látni.
-A fenébe is miért utasítana vissza? Szeret téged!
Én érzem! Tudom! Egyébként meg ne akarj depibe esni oké?-nem hatott
rám Laura egyetlen szava sem.
-Nem akarok depis lenni.De ha nincs más megoldás?
Feleslegesen beszélsz itt nekem.
-Ja azt látom!-mondta kedvetlen haraggal.
Tudom,az aggódás vezérelte,ami nagyon jól esik,
de én nem tudom ennyire átértékelni jó irányba a világot.
Nem tudok úgy tenni,mintha Alex nem is létezett
volna,mert nem igaz.És az a Liana...
őt meg aztán tényleg lehetetlen volt kiverni a memóriámból!
