Ködfüggöny alatt

 Sziasztok! TUDOM NAGYON SOKAT KÉSTEM! :( Bocsi!
De itt van megjött, és a következő még jobb lesz, és még izgibb! ;)

Clarisse.:

Megérkeztek.
Itt vannak.- súgta egy hang.
A vámpírok Szövetsége az ajtó előtt várakozik, hogy beengedjék.
Brian... - jutott eszembe a név.
Minden új értelmet nyert.
- Gyere Clare! Megjöttek. - szólt Britannie.
Felvettem a pulcsim, belebújtam a farmeromba, és legyalogoltam
Birtannie-hoz.
-Mehetünk?-kérdezte rekedt hangon.
-Igen.-válaszoltam, bár szerintem inkább vicsorgásnak lehetne nevezni.
A torkomban egy hatalmas gombóc uralkodott a szavaim felett.
Mi lesz velem?
Meghalok?
Erre még gondolni sem szabad.
Mikor a terem elé értünk, az ájulás kerülgetett.
Britannie kinyitotta a bőrrel bevont ajtót, én meg besétáltam.
Ott ültek az asztal körül, és engem bámultak.
A légy zümmögését is lehetett hallani, habár kétlem hogy egy ilyen diszkrét
teremben lehet egyáltalán légy.
A Tagok sorban felálltak.
Anthony bemutatta őket.
Aqua, a Fény.
Antonio, az Erő.
Amo, a Gondolat.
Alia, a Mester.
Arial, a Szépség.
Crystal, a Tökély.


És egy lány. Egy rab lány, aki gyönyörűbb volt az összesnél.
Ott ült Alia mellett. 
Megbámultam, de nem szóltam semmit.
-Ejnye de kíváncsi!-vigyorgott Antonio.
Ő Crystal mellett ült, és egy fényköves gyűrű volt az ujján.
Ránéztem.
Majd a lányra.
-A neve Klarissza.- szólt gyengéd hangján Crystal-A húgom.
Én juttattam oda ahol van. Tökéletes élete van, ám elzárva a nagyvilágtól.
Nem engedtem hogy veszéllyel legyen a családomra. Feláldoztam az életem,
csakhogy mentsem a lányom és a férjem... -s arca lecsüggedt.
Antonio megszorította a kezét, mire a nő elmosolyodott.
-Engem azért juttattak ide, mert farkas vagyok. És téged is. Engem a nővérem.
Téged az édesanyád, habár nem önszántából.
Ekkor Alia felemelte a kezét, mire Klarissza összeroskadt.
-Á!-sikított.
-Micsoda?-kiáltottam.
Az összes tag arcán végigsiklott a méreg.
Meg kellett kapaszkodjak. Az anyám juttatott ide? De hisz ő már nem is él.
Vagy igen? Él, csak elrejtve a külvilágtól?
Crystal felállt.
Farkasszemet néztünk egy darabig. Koromfekete szemeivel bámult rám, s közben
köpönyege, Mozart Varázsfuvolájában az Éj Királynőére hasonlított.
-Talán az vagyok. Az Éj Királynője? Lehetséges. Elvezetlek a válaszhoz, ám olvasok
a gondolataidban Clarisse. Nem engedem hogy megöljenek.-hangja megigéző volt-De 
ebben közre kell működnöd. Évtizedek, sőt évszázadok óta vannak az alakváltók,
vérfarkasok, vámpírok és a többi. Mindent, ami velük kapcsolatos volt, megsemmisítették.
De magukat a vámpírokat sosem tudták elpusztítani, mert erősebbek voltunk
mindenkinél. És bár te meg a bandád azt hiszitek, csak rossz szerepben tündöklünk,
tévedtek! 
-De hát megölitek az embereket. Embervérrel táplálkoztok. Ez minek 
minősíthető, ha nem rossz szerepnek?-vágtam közbe.
Amo felpillantott.
Sóhajtott egyet, s felegyenesedett a bőrülésben.
-Nem minden vámpír táplálkozik embervérrel. Van aki fokozza magát, bármennyire
is vonzó. 
-Tudod egyáltalán miért vagy itt?-kérdezte Crystal.
Megráztam a fejem.
-Akkor elmondom. Azt bizonyosan tudod, hogy a farkasok területeket foglaltak
el, melyeket a vámpírok meg akartak szerezni. Beismerem nem volt szép húzás.
A farkasok fellázadtak. Összegyűjtötték a ,,seregüket" mintha háborúba készülnének.
Pár vámpír jövőmondó volt, s megjósolta a támadást. Ám a vezetők nem hittek
nekik, mert azt gondolták erősebbek mint a farkasok. Tévedtek. A vérfarkasok
falkástól támadtak falvakra, de csalódniuk kellett. Nem csak vámpírok éltek
ott. Csecsemőket öltek meg érted? Csecsemőket! Családokat pusztítottak ki.
EZT minek nevezed?-s hangja elcsuklott.
-Nyugodj meg Crys!-szólt Alia.
A nő leült és ráborult Antonio vállára.
-És én most mire kellek? Bosszút akartok állni? -kérdeztem.
-Okos. De mégsem. Te másra kellesz.
-Mégis mire?-faggattam Antoniót.
Nem lehetett sokat kiolvasni az arcvonásaiból, olyan pókerarc féleség volt.
Moccanni sem mertem.
-Téged menteni akarunk.
-Tessék?-kezdtem megijedni.
Arial nevetett. Gyönyörű volt, hangja csilingelt.
-Mi békeszerető vámpírok vagyunk. Szeretnénk megmenteni a jóféle farkasokat 
a háborútól.
-Háború?-feszült voltam-Na és Jessie? Az öcsém. Brian? Sam? Alex? 
Mire készültök, ha egy hajszáluk is meggörbül én... én... - de nem folytattam
mert tudtam hogy esélytelen. És a tagok is.
Körbenéztem.
Antony a földet bámulta.
A tagok pedig engem kivéve Crystalt, aki olyan volt, mint... mint... mint aki
beteg, és fel sem kel az ágyból.
-Őket nem tudjuk megmenteni.
-Miért?
-Őbennük nincs különlegesség. Semmi, amit fel lehetne használni.
Nem pont a csicskáztatásra gondolok, de jó érzés, ha tisztelnek.
Megvontam a vállam.
-Egyáltalán nem tisztelem az olyan embert, aki elvárja hogy tiszteljék.-mondtam.
-Hm... Okos és bölcs.-emelte meg a fejét Amo.
Sóhajtottam.
-És most mit kezdtek velem a háború előtt?
-Mi nem fogunk háborúzni, csak mentjük a menthetőt. Téged.
-DE MIÉRT PONT ENGEM? MIÉRT NEM AZ ÖCSÉMET?-kiáltottam, és elkezdtem
sírni.
A hajamat tépkedtem mint egy hisztérika.
Klarissza megijedt. Ránéztem és láttam hogy ha tehetné felállna, és kivinne innen
magával.
-Feláldozom magam oké? Vigyenek ki, vagy öljenek meg, és mentség az öcsémet!
Könyörgöm!!!-sikítottam.
-Ő NEM AZ ÖCSÉD CLARE!!!-kiáltott hirtelen Klarissza.
Felpillantottam a lány arcára, akit e pillanatban Alia tett tönkre, ha szabad így mondani.
-ÁÚ!-s egy hatalmas nyomás érkezett meg Klarissza testébe.
Rázkódott, a szeme össze-vissza cikázott.
Antonio a hajába túrt, mire Crystal felállt.
Arca elsötétült.
-Engedjétek!-parancsolta s Aliára nézett.
-Nem érti? Engedje el!-kiáltottam.
Alia rám pillantott, majd elengedte.
Klarissza a földre esett. Leroskadtam mellé.
-Miről beszéltél az előbb.
-Arról hogy Jessie nem az öcséd. Anyádat elrabolták régen, és te egy családhoz
kerültél. És miattam kerültél ide... mert én vagyok az édesanyád...


Még egyszer BOCSÍ!!! Nagyon nagyon sajnálom!! Remélem azért tetszett. A következő gyorsabban jön!