Ködfüggöny alatt

Sziasztok!
Új blogot nyitottam.
Ez egy novellás blog, remélem mindenkinek tetszeni fog.
Friss... nem tudom mikorra várható, már nagyjából megvan, de még hátravan
egykét dolog és nem tudom mikor végzek.
Puszi!

Link

 Sziasztok! TUDOM NAGYON SOKAT KÉSTEM! :( Bocsi!
De itt van megjött, és a következő még jobb lesz, és még izgibb! ;)

Clarisse.:

Megérkeztek.
Itt vannak.- súgta egy hang.
A vámpírok Szövetsége az ajtó előtt várakozik, hogy beengedjék.
Brian... - jutott eszembe a név.
Minden új értelmet nyert.
- Gyere Clare! Megjöttek. - szólt Britannie.
Felvettem a pulcsim, belebújtam a farmeromba, és legyalogoltam
Birtannie-hoz.
-Mehetünk?-kérdezte rekedt hangon.
-Igen.-válaszoltam, bár szerintem inkább vicsorgásnak lehetne nevezni.
A torkomban egy hatalmas gombóc uralkodott a szavaim felett.
Mi lesz velem?
Meghalok?
Erre még gondolni sem szabad.
Mikor a terem elé értünk, az ájulás kerülgetett.
Britannie kinyitotta a bőrrel bevont ajtót, én meg besétáltam.
Ott ültek az asztal körül, és engem bámultak.
A légy zümmögését is lehetett hallani, habár kétlem hogy egy ilyen diszkrét
teremben lehet egyáltalán légy.
A Tagok sorban felálltak.
Anthony bemutatta őket.
Aqua, a Fény.
Antonio, az Erő.
Amo, a Gondolat.
Alia, a Mester.
Arial, a Szépség.
Crystal, a Tökély.


És egy lány. Egy rab lány, aki gyönyörűbb volt az összesnél.
Ott ült Alia mellett. 
Megbámultam, de nem szóltam semmit.
-Ejnye de kíváncsi!-vigyorgott Antonio.
Ő Crystal mellett ült, és egy fényköves gyűrű volt az ujján.
Ránéztem.
Majd a lányra.
-A neve Klarissza.- szólt gyengéd hangján Crystal-A húgom.
Én juttattam oda ahol van. Tökéletes élete van, ám elzárva a nagyvilágtól.
Nem engedtem hogy veszéllyel legyen a családomra. Feláldoztam az életem,
csakhogy mentsem a lányom és a férjem... -s arca lecsüggedt.
Antonio megszorította a kezét, mire a nő elmosolyodott.
-Engem azért juttattak ide, mert farkas vagyok. És téged is. Engem a nővérem.
Téged az édesanyád, habár nem önszántából.
Ekkor Alia felemelte a kezét, mire Klarissza összeroskadt.
-Á!-sikított.
-Micsoda?-kiáltottam.
Az összes tag arcán végigsiklott a méreg.
Meg kellett kapaszkodjak. Az anyám juttatott ide? De hisz ő már nem is él.
Vagy igen? Él, csak elrejtve a külvilágtól?
Crystal felállt.
Farkasszemet néztünk egy darabig. Koromfekete szemeivel bámult rám, s közben
köpönyege, Mozart Varázsfuvolájában az Éj Királynőére hasonlított.
-Talán az vagyok. Az Éj Királynője? Lehetséges. Elvezetlek a válaszhoz, ám olvasok
a gondolataidban Clarisse. Nem engedem hogy megöljenek.-hangja megigéző volt-De 
ebben közre kell működnöd. Évtizedek, sőt évszázadok óta vannak az alakváltók,
vérfarkasok, vámpírok és a többi. Mindent, ami velük kapcsolatos volt, megsemmisítették.
De magukat a vámpírokat sosem tudták elpusztítani, mert erősebbek voltunk
mindenkinél. És bár te meg a bandád azt hiszitek, csak rossz szerepben tündöklünk,
tévedtek! 
-De hát megölitek az embereket. Embervérrel táplálkoztok. Ez minek 
minősíthető, ha nem rossz szerepnek?-vágtam közbe.
Amo felpillantott.
Sóhajtott egyet, s felegyenesedett a bőrülésben.
-Nem minden vámpír táplálkozik embervérrel. Van aki fokozza magát, bármennyire
is vonzó. 
-Tudod egyáltalán miért vagy itt?-kérdezte Crystal.
Megráztam a fejem.
-Akkor elmondom. Azt bizonyosan tudod, hogy a farkasok területeket foglaltak
el, melyeket a vámpírok meg akartak szerezni. Beismerem nem volt szép húzás.
A farkasok fellázadtak. Összegyűjtötték a ,,seregüket" mintha háborúba készülnének.
Pár vámpír jövőmondó volt, s megjósolta a támadást. Ám a vezetők nem hittek
nekik, mert azt gondolták erősebbek mint a farkasok. Tévedtek. A vérfarkasok
falkástól támadtak falvakra, de csalódniuk kellett. Nem csak vámpírok éltek
ott. Csecsemőket öltek meg érted? Csecsemőket! Családokat pusztítottak ki.
EZT minek nevezed?-s hangja elcsuklott.
-Nyugodj meg Crys!-szólt Alia.
A nő leült és ráborult Antonio vállára.
-És én most mire kellek? Bosszút akartok állni? -kérdeztem.
-Okos. De mégsem. Te másra kellesz.
-Mégis mire?-faggattam Antoniót.
Nem lehetett sokat kiolvasni az arcvonásaiból, olyan pókerarc féleség volt.
Moccanni sem mertem.
-Téged menteni akarunk.
-Tessék?-kezdtem megijedni.
Arial nevetett. Gyönyörű volt, hangja csilingelt.
-Mi békeszerető vámpírok vagyunk. Szeretnénk megmenteni a jóféle farkasokat 
a háborútól.
-Háború?-feszült voltam-Na és Jessie? Az öcsém. Brian? Sam? Alex? 
Mire készültök, ha egy hajszáluk is meggörbül én... én... - de nem folytattam
mert tudtam hogy esélytelen. És a tagok is.
Körbenéztem.
Antony a földet bámulta.
A tagok pedig engem kivéve Crystalt, aki olyan volt, mint... mint... mint aki
beteg, és fel sem kel az ágyból.
-Őket nem tudjuk megmenteni.
-Miért?
-Őbennük nincs különlegesség. Semmi, amit fel lehetne használni.
Nem pont a csicskáztatásra gondolok, de jó érzés, ha tisztelnek.
Megvontam a vállam.
-Egyáltalán nem tisztelem az olyan embert, aki elvárja hogy tiszteljék.-mondtam.
-Hm... Okos és bölcs.-emelte meg a fejét Amo.
Sóhajtottam.
-És most mit kezdtek velem a háború előtt?
-Mi nem fogunk háborúzni, csak mentjük a menthetőt. Téged.
-DE MIÉRT PONT ENGEM? MIÉRT NEM AZ ÖCSÉMET?-kiáltottam, és elkezdtem
sírni.
A hajamat tépkedtem mint egy hisztérika.
Klarissza megijedt. Ránéztem és láttam hogy ha tehetné felállna, és kivinne innen
magával.
-Feláldozom magam oké? Vigyenek ki, vagy öljenek meg, és mentség az öcsémet!
Könyörgöm!!!-sikítottam.
-Ő NEM AZ ÖCSÉD CLARE!!!-kiáltott hirtelen Klarissza.
Felpillantottam a lány arcára, akit e pillanatban Alia tett tönkre, ha szabad így mondani.
-ÁÚ!-s egy hatalmas nyomás érkezett meg Klarissza testébe.
Rázkódott, a szeme össze-vissza cikázott.
Antonio a hajába túrt, mire Crystal felállt.
Arca elsötétült.
-Engedjétek!-parancsolta s Aliára nézett.
-Nem érti? Engedje el!-kiáltottam.
Alia rám pillantott, majd elengedte.
Klarissza a földre esett. Leroskadtam mellé.
-Miről beszéltél az előbb.
-Arról hogy Jessie nem az öcséd. Anyádat elrabolták régen, és te egy családhoz
kerültél. És miattam kerültél ide... mert én vagyok az édesanyád...


Még egyszer BOCSÍ!!! Nagyon nagyon sajnálom!! Remélem azért tetszett. A következő gyorsabban jön!

Sziasztok!
Újabb díjat kaptam, és hát ami azt illeti, 3 embertől.
Köszönöm szépen Alyoshanak és Brikinek, illetve Vámpítnak. :)

Nos, akinek ezt küldöm.:

Lames Grock
Loxxa
Dóri
Caroline és Zabie

Most ennyi lenne, köszi szépen még1x! :)
Pusziözön!

A FRISSRŐL.:
Tudom rég volt új fejezet, de egyszerűen nincs időm... :'( Nagyon sajnálom, amint
időhöz jutok, RENDESEN, akkor azonnal folytatom.
Már elkezdtem, és elég tartalmas fejezetnek ígérkezik.
Puszillak Titeket!  <3<3<3

Sziasztok!
Itt a feji, egy hét csúszással! Bocsi! :$


Napóleon idejében 1811 körül.( E/3 szemszög)
(A személyek kitaláltak)


CRYSTAL FRANCEIS GRÓFNŐ ÉPPEN KERTJÉBEN TEÁZOTT,
S HALLGATTA A MADÁRCSICSERGÉST.
Próbált tiltakozni az emlékek előtörése miatt.
Feszült volt és ideges.
Kezében a döntés. Megakadályozza húga érkezését, vagy hagyja, hogy a 2 évvel
ezelőtt felejtőbe állt dolog ismét feltűnjön.
De már késő.
A húga megérkezett... És ő hagyja... ez mit jelenthet? Miért jött?
Crystal behunyta a szemét, és vett egy mély, hosszú lélegzetet.
-Istenem! Könyörgöm! Ne hagyd hogy rosszat tegyen! Ne hagyd hogy veszélybe
sodorja a családom! - pillantott fel.
Meglátta Klarisszát, amint közeledik.
Szőke haja távolról is jobban csillogott mint bárkié a földön.
Mosolygott, és próbált barátságosan közeledni nővére felé.
Lassú léptekben közeledett.
Crystal feszült lett ettől. A lassúságtól és szíve nehézsége miatt.
Emelt fővel nézett rá Klarisszára.
-Szervusz! - köszönt Klarissza.
-Isten hozott! Ülj le! - invitálta Crystal.
Húga, a kis, udvari kanapéra ereszkedett, és elmosolyodott.
-Rég találkoztunk. Mennyi minden történt veled, nemde bár? - mondta
bűbájos arccal.
-Való igaz. De ugyan! Miért jöttél hát ide? - kérdezte Crystal.
Néma csend, és egy kínos mosoly volt a válasz.
-Szeretném rendezni a köztünk megfeszült kötelet. Na és te? Mi a kívánságod?
Próbáljunk meg ember módjára viselkedni?
Crystal arca megfeszült az ember szó hallatára.
-Te nem vagy ember.-súgta gúnnyal arcán.
Idegei enyhe kötélen táncoltak, feje lüktetett.
Akkoriban egy vérfarkas veszélyesebbnek számított mint egy vámpír.
Ugyanis volt egy vámpírokból álló társaság. A Szövetség.
Ha bármely vámpír embervért ivott, azt megölték. A farkasok csapatonként
öltek embert. Sosem lehetett tudni ki alakváltó.
Klarissza ismét elmosolyodott.
-Ez nem méltó a testvéremhez. 
-Már gyermekkorunkban sem szíveltük egymást. De nálam betelt a pohár.-mondta
Crystal.
A feszültség nemcsak hogy pattogott, inkább tüzelt.
Erősebben mint bármi.
-Hagytad hogy egy férfi elvegye az eszed, és tönkretegye az életed. Nemhogy tanultál volna belőle... 
-Azt hiszed könnyű volt? Vérszomjasabb lettem mint valaha. És így... - majd csendesen
hozzátette - vérfarkasként, sokkal nehezebb, mint neked. De én megtanultam tisztelni azt amim van, és keresztülvergődni a legnehezebb akadályokon. Te mindent eldobtál volna magadtól, ha úgy alakult volna az életed, mint nekem.
Crystal a fejét rázta.
Arcán visszatükröződött hogy szánalommal, és megvetéssel néz testvérére.
-Te eldobtál magadtól engem... a saját nővéredet.
-Tévedsz Crystalia!-tiltakozott Klarissza-Elkergettél innen... Pedig nem én jelentek veszélyt a családod számára. A Földön nem a vérfarkasok a gonosz lények... - s Crystal szemébe
nézett.
Szorosan. Nagyon... szorosan.
-Most viszont te tévedsz! Hisz a... vám... szóval ők... - s elsápadt - nem bántanak senkit.
Állattámadásokat állapítanak meg, és nem...
-Ugyan! Szerinted mivel táplálkoznak? 
-Állathússal.-vágta rá.
-NEM!-emelte fel a hangját Klarissza-Megölték a legjobb barátnőmet. Cecilt.
Szándékosan. A Szövetség egy újjal sem nyúlt a gyilkosához. És miért? Mert a Szövetség egyik tagja ölte meg... - s könnyek gyűltek szemeibe.
Crystal nem reagált.
Túl feszült volt. Megigazgatta szoknyáját, majd belekortyolt a teájába.
Tudta, ha testvére közel kerül családjához, akkor véget vethet a boldog napoknak.
Koromfekete szeme megcsillant. Bosszú tüze égett benne.
Vett egy mély lélegzetet, majd felállt a székből.
Nem hitte el, hogy a Szövetség tagjai gonosz emberek... vagy vámpírok.
Lenézően pillantott húgára.
-Tűnj el az életemből, és a családoméból. Ha meglátlak akár a környéken is...
téged, vagy Darrent... csúnya vége lesz.
-Darrent ne keverd bele. Megtiltotta hogy idejöjjek... -Klarissza felállt.
-Takarodj!-súgta erőteljesen Crystal, és a kapura mutatott.
A kis vízeséses kút, mintha a feszültséggel együtt folyt volna.
Ahogy a feszültség erősebb lett, a  víz is hangosabban csordult meg.
Klarissza szemébe könnyek gyűltek.
-Ne tedd ezt velem!-könyörgött-Ugyanez történt 2 évvel ezelőtt is. És én azt 
akartam most elintézni... Miért nem hagyod hát?
-Mert veszélyt jelentesz reánk. Nem hagyom... -mondta.
Klarissza megfordult, és elindult kifele.


Másnap.:
Crystal reggeli után, rögtön eliramodott hazulról.
Át a kis gyümölcsösön, a pincén, a virágos kerten keresztül.
Egyenesen Párizsba.
Ekkor elérte a lovardát.
Itt aztán kivezette az istállóból Reményt, a lovat, és felült rá.
Ment ment, a szél a hajába vágott, de nem törődött sem hóval, sem esővel...
Nem... 
Az út hosszú volt, ezért egy faluban megpihent.
Bement a csárdába, majd kért egy kis élelmet. 
A csárda szegény volt, alig járt ott valaki. Nem voltak díszes kastélyok,
rétek, patakok. A csárda is csak egy faépület volt, benne egy kis pulttal,
3 asztallal. A faluban csak pár ház volt. Egy utcával.
-Mondja!-szólt a pultosnak-Merre találom Párizst?
-Párizsba készül?... Tyűha... Az nincs olyan messze. Csak át kell vágtatni
az erdő mellett. Végig egyenesen. Aztán föl a dombon, a kis ösvényen keresztül,
és látni Párizst.
-Köszönöm.-hálálkodott Crystal, és eltette a kosárba az élelmet, amit
kapott.
Nem kellett neki több, neki iramodott az útnak.
Az utasításhoz hűen ment az erdő mellett, végig egyenesen, fel a dombon..
És Párizs, mintha ott termett volna.
Végre... -gondolta.
Gondolatában megjelent a Szövetség.


Pár perccel később.:
Már ott is volt.
Előtte állt a Szövetség összes tagja. Anthony, Aqua, Antonio, Amo, Alia, és Arial.
Mind.
Anthony , az Árny.
Aqua, a Fény.
Antonio, az Erő.
Amo, a Gondolat.
Alia, a Mester.
Arial, a Szépség.
Crystal odaballagott.
Az összes Tag mosolygott. Hűvös, bosszúszomjas mosollyal.
De közben lerítt róluk, hogy komolyan gondolják amit tesznek.
Anthony félmosolyra húzta a száját.
Antonio vérben izzó, vörös szemeivel a nőre pillantott.
Amo, aki általában nyugodt volt, most mégis feszülten vizsgálta a körülményeket.
Teljesen átfeszült a testük. Pedig profik voltak.
És ezt az egész világ tudta. Legalább is a mágikus lények.
Arial szeme felcsillant. Már alig várta, hogy kiadják neki a parancsot, és támadhasson.
Alia sötét tekintete most sem tért el a megszokottaktól. Ő csak akkor
reagált, ha kellett. A férfi már beleremegett léte teljességébe, és a nő, Crystal
vonzerejébe.
Aqua, csakúgy, mint testvére, szintén ölésre készen pillantott a grófnőre.
-Térjünk a tárgyra!-kezdte Anhony.
-Khm... Elég kínos ez nekem... - köhintett Crystal.
Aqua felnevetett, de Amo, lecsillapította egy horkantással.
Arial Aliára nézett.
Már csillogott a szeme, de nem próbálta nem kimutatni.
Crystal aggódva függesztette tekintetét a hat Tagra.
Fekete köpenyükkel mintha az éj leplét szeretették volna fellebbenteni, vagy csupán
arcukat mutatni.
Keménységük komolyságban testesült meg. 
Alia a szemöldökét ráncolta.
Izzott a szeme a vérszomjtól. 
-Hát kezdje el úrnőm... - mondta Alia.
Crystal mélybarna szemeit a férfire szegezte, de közben félve hátrébb húzódott.
-Nos... én roppantmód féltem a családomat. A húgomtól. Mondanom sem kell ki... 
mi ő. - kezdte.
Anthony biccentett egyet a fejével, és előtért ördögi mosolya.
-Klarissza Franceis... - és vigyorgott.
Ahogy a név felcsendült a férfi mély öblös hangján, Crystal hirtelen
összerezdült.
Kirázta a hideg.
-Tudjuk mit kell tennünk.-hajolt meg Arial, majd felemelkedett, ördögi mosollyal-Csak kiadja a parancsot, és a falak közt látja viszont a testvérét.-s egyik szemöldökét feljebb emelte.
A vámpírlány arcán látszott, hogy koncentrál, támadásra készen.
Az időjárás kedvező volt a harcra. 
Szeles idő, mély, kemény felhők az ég felett.
Így az egyensúly a vámpírok oldalán áll, s a támadás felszínig hatol.
Át az ember, vagy vérfarkas tagjain, és veres pajzsán.
Crystal sóhajtott egyet, próbálta fontolgatni a helyzetet.
A mérleg egyensúlyban volt. Antoniót frusztrálta a hölgy gondolkodása.
Mintha nem lenne képes várni a válaszra, mert szétfeszülnek az idegei.
A Tagokról lefestett torzított képet átláthatatlanul tükrözte valami.
Talán a grófnő szemei... Pánikba esett szemei.
Alia fellehelt, Amo csak pislogott.
A tekintetükből nem lehetett levenni mit gondolnak teljes egészében.
Anthony előrelépett.
-Mond csak kedvesem.-s még egy lépéssel közelebb került Crystalhoz-Nem szeretnéd
kiadni a parancsot? Rajtad múlik... hm... Ha persze tegezhetem kegyed.-s kivillantotta
hófehér fogsorát.
Crystal erőltetett mosollyal hálálta meg a kedveskedést.
Ismét sóhajtott egyet.
Hol a földet, hol a Tagokat nézte.
Arial megunta a várakozást, és Amo felé fordult. Karba fonta a kezét, s 
az égre pillantott.
Beleremegett a vérszomja.
Az Erő, a Vérszomj, a Bosszú erősödött, gyülemlett, és kitörni látszott.
Vádakkal szemben megállva próbálta Crystal meghozni a döntést.
-Mi az ára?-kérdezte Amóra pillantva, mintha tőle várna választ.
Arial visszafordult, Alia pedig átfontolva a helyzet mennyiségét visszatükrözte a választ.
-Tudja, mindennek van ára úrnőm. Csak meg kell találni. Nyilván ennek is megfogjuk 
találni az árát. Mit ajánl?
-Khm... Felajánlhatom a kis nyaralómat. - igyekezett Crystal.
A Tagok felnevettek. A férfiak öblös, a nők hisztérikus hangon.
Rémisztő volt.
Crystal arca szinte elfeketült.
Nem a Tagoktól félt, inkább a jövőben előtörő felmerült kérdésektől, amelyekre
nem tudott válaszolni. Még magának sem.
Amo jelentőségteljesen végigmérte a nő kétségbeesett arcát, majd
Aliára pillantott.
Alia bólintott, ő már várta hogy újabb feladatot teljesíthessen.
Mindegyikőjükben ott csengett a szomj, habár profin kezelték a helyzetet,
ha halandóval akadtak össze útjuk során.
-Minden rendben lesz Crystal... Gondolkodnod kell... Helyesen kell döntened.
Nem engedheted, hogy egy vv... vérfarkas kockára tegye a családod életét.-mondta
magának Crystal.
Aqua elhátrált, és a Mesterhez fordult.
-Alia, nekem erre nincs időm. Ha nem képes dönteni, akkor én elmegyek.
-Te a Szövetség tagja vagy! Nem mehetsz el.-s a lány sötét szemeibe meredt.
Antonio visszahúzta maga mellé húgát.
Ekkor Crystal előrébb lépett.
-Tehát? Mi az ára? Meg kell halnom?-cikázott a szeme.
Anthony mérlegelte a helyzetet, majd a nőre pillantott.
-Nem. Egyszerű... Benned cseng az erő. Nem akármilyen erő. Ez, még a hasznodra
is válhat. Neked is, s nekünk is. Tehát... most tartunk egy rövidke gondolatmenetet,
és a kezedben lesz válaszunk kulcsa.
A férfi félbeszakította a nő fortélyos gondolkodását, de végül az eredmény határozott
beszélgetésben tört ki.
Crystal vonakodott kimondani, mennyire fél.
A Tagok mozgása oly könnyed volt, oly szép összhangú, mintha puha füvön, vagy
hóostyákon lépkedtek volna. 
Takarni akarták a ,,világukat" de nem mindig sikerült.
A Profik is téveszthetnek. Crystal felszisszent.
A Tagok összetanakodva hátrébb vonultak.
Crystal idegesen figyelte őket, nem tudta mi a válasz... bár sejtette.
Őt akarják... csak őt, hogy szerezzenek egy újabb Tagot, és ezzel felelevenítsék
a régi csapatot. Akkor még egyel többen voltak. Ott volt Amber.
Ő volt maga a tökély. A legmintázatosabb vámpír az egész világon.
Mert minden benne volt, aminek kell.
Egy hatalmas összecsapás során meghalt.
Ezzel rengeteget veszített a Szövetség. És most Crystalban akarják visszakapni
erejüket, és becsületüket, amit azelőtt el kellett engedniük.
A Tagok visszafordultak Crystalhoz.
Elsőként Antonio szólalt meg. Nem látszott érzelem az arckifejezésén.
Még a vérszomj sem, amit jobban érzett Crystalban mint valaha.
-Te kellesz nekünk... - adta ki a végszót - Feláldozod halandói életed, vagy
a húgod továbbra is veszélyt jelent, nem csak a családodra, de az országra nézve is.
Tied a válasz. Csak te tudhatod... Te döntesz.-mondta a férfi, majd halkan, szinte
magába nézve hozzátette-Amber.
Antonio egyetlen szerelme Amber volt. Senki más... csak ő.
A férfit is ő harapta meg. Csak érte élt, és mikor látta meghalni...
azt hitte, neki is vége, egy életre... vagy többre.
Crystal nyelt egyet.
Égre emelte tekintetét, a kezével együtt.
Jobbra biccentette a fejét, és várta a halált, majd az új életet.
Amo intett Antoniónak. A férfin átsuhant az érzéssel teli gondolatkép amelybe máig
halálosan szerelmes volt.
Crystalhoz lépett.
A nyakát méregette. Fülledt méreg áramolt körbe a levegőben, és az egész
erdős területen.
A sínek végigfutottak a Tagoktól úgy egy mérföldre.
Antonio még mindig Crystal bizonytalan testét tartotta kezében.
De nem csak azt, hanem a lelkét, és az egész életét is.
A nőből kitört a remegés.
Behunyta a szemét, remélve hogy hamarabb túl lesz rajta.
Antoniót senki sem siettette.
Aqua diplomatikusan Anthonyba kapaszkodott, aki természetes, és önelégült
mosollyal bambult előre. Olyan volt, mintha a semmibe nézne, de valójában
a tőle 5 méterre lévő párt nézte.
Crystal Antonióba csimpaszkodott, sóhajtva egy-kettőt, mintha ezek lennének
az utolsó emberi leheletei. 
Minden energiáját utolsó perceibe fektette.
Antonio pedig... 


Klarissza szemszöge.:


Éppen a Fekete Teaházban ücsörögtem a kis kastélyom párkánya
mellett.
Azért lett Fekete Teaház a hely neve, mert minden egyes nap kijöttem
ide teázni, egy fekete teáscsészével kezemben.
Rémképeket kezdtem látni, hisz mindig itt idézem fel ezeket, nyugodt
körülmények között. De most mintha nem csak képek lennének,
hanem valóság. Megfogtam a kis csipkés napernyőm, s a kertrészlegre
sétáltam.
Ekkor körbetekintettem, de nem láttam semmit, senkit. 
Hangokat sem hallottam, ám eszmém megállíthatatlanul cselekvésre kényszerített.
A kastély oldalától délre észleltem veszélyt, közben ide-oda cikázott
rémült tekintetem. Az égre pillantottam. Pár madár 
eszeveszettül menekült valami elől, egyenesen észak felé. 
Igyekeztem nem félni, de ezt senki sem tudja takarni, hiszen a félelmet sem
tükrözni, sem takarni nem lehet.
Eldobtam az ernyőt.
Futni kezdtem, a kastély felé, ahol Darren pihent.
Aztán beütött a baj, mert elestem.
Sebezhetővé váltam, ugyanis nem tudtam felállni.
Ekkor valaki betapasztotta a számat.
Nem láttam ki az, de társaságban volt, és délre vitt el




Sziasztok!
Na, ennyi volt a 7. feji, a következőben visszatérünk a mi kedves
szereplőinkhez.
Kicsit próbáljátok beilleszteni ezt az egészet a történetembe, illetve a fantáziátokba!
:)
Puszi!

Sziasztok!
Kissé rövid feji lett, de most csak ennyire volt időm.
Clarisse ítéletét még nem tudhatjátok meg, de hamarosan...
:)


Alex szemszöge.:

Micsoda?-kérdeztem magamtól.
Rengeteg dolog kavargott bennem.
Először is.: LIANA JÓL VAN!
Másodszor.: APA LESZEK!
Harmadszor.: PARDON??!!
A megkönnyebbülés, a boldogság járt a fejemben.
Már mindent értek.
-Ez komoly?-néztem az orvosra, s közben vigyorogtam mint a tejbetök.
-Igen, így van!-biccentett.
-És és... lehet tudni már hogy kisfiú vagy kislány?
Sándor felnevetett.
-Oh, az még kicsit odébb van. De minden apróságtól eltérve, még sosem
tapasztaltam ilyesmit. A rosszullétek erősebbek voltak, mintha ember gyermekkel
lenne dolgom. Bár nyilvánvaló, hogy mivel Alex farkas, a gyermek a vérét
örökölte, és benne is megvan a képesség.
-Sosem lehet tudni ki az apa.-poénkodtam.
Az orvos felnevetett, majd vállba veregetve, boldogan csillant fel
szeme.
-Én biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz, kívánom,
a boldogságot, és hogy a kisgyermek egészséges legyen!
-Köszönjük!-hálálkodtam, majd kezet fogtam Mark apjával. Liára néztem.
-Mehetünk?-kérdeztem.
Lia bólintott.
Látszott rajta, megkönnyebbült.
Kisétáltunk a kocsihoz.
Beültünk, majd elindultunk hazafelé.
-Én szörnyen boldog vagyok! Ugye te is?-s szemem sarkából ránéztem.
-Persze!-motyogta.
-Minden tökéletes! Ez a mi kis családunk. Szerinted mi legyen a neve
ha fiú lesz? Hm? Legyen mondjuk... Brody Vagy Tom. Ez szép név. Ha lány lesz,
akkor pedig Briana. Amit szeretnél.-nevettem bőszen.
Lia csak ült és bólogatott, de nem éppen éreztem személyében őszintét.
-Végre meg tudtuk az okát a fájásaidnak! A kis erőske! Bár ami rossz hír, hogy
a fájások valószínűleg folytatódni fognak 9 hónapon át. Még sosem
láttam ilyet! Örökké boldogok leszünk.-s elmosolyodtam.
Liana alig szólalt meg. Ezt furcsálltam.
Mikor hazaértünk, ledobtam magam a kanapéra, és bekapcsoltam a tévét.
Éppen egy vígjáték ment. 
Ekkor Lia leült mellém.
Sóhajtott párat, majd rám pillantott.
Nézése megijesztett.
-Mi a baj?
-Semmi, semmi!-magyarázkodott.
De nekem nem tud hazudni.
Egy percig lestem, mit reagál arra, hogy bámulom, de nem tett semmit.
Ez gyanút keltett bennem, és az okát, csak úgy tudom meg, ha 
kikérdezem.
-Mond csak! A baba miatt van igaz? Nem örülsz neki... -célozgattam.
-De de! Nagyon örülök csak tudod... nem így képzeltem el. Nem akartam
20 évesen gyereket. Én... khm... -de itt megakadt.
Beburkolózott a takaró alá, fejét a térdére hajtotta.
Nyakára tettem a kezem.
Ajkamba haraptam, mert nem tudtam hogy kezdjek bele a mondandómba.
Zavarban voltam, hisz még sosem készültem apának.
-Figyelj, ha nem akarod a babát, akkor... akkor... - de nem tudtam folytatni.
Belegondoltam mi lesz, ha Lia tényleg nem akarja majd a babát,
és az nekem... rohadtul fájna. 
Ezt az egyet biztosan tudtam.
Liana felnézett.
Láttam, amint egy-két könnycseppet letöröl a szemei környékéről.
-Minden oké, nem ezzel van a baj, én... imádom a gyerekeket. Csupán annyi, hogy
erre nem voltam felkészülve, félek a szüléstől. Meg... attól tartok, és ez a legrosszabb,
hogy rossz anya leszek... hogy nem tudom ellátni a kisgyereket. Az borzalmas lenne.
-Csak ennyi a baj? Én azt hittem, hogy már nem szeretsz, meg hogy nem akarsz
gyereket. De figyelj! Egy gyermeknek nem csak anyja van! Kell egy apa is, és az tudtommal én vagyok, szóval... -s megkönnyebbülten sóhajtottam.
Nem törődtem az akadékoskodással, a falkával, sem pedig a félelmetes jövővel.
De Liana igen.
-Hogy mondjam el apunak és anyunak? Apa nem fogja könnyen venni. Ott van
anya. Tuti hogy megszakad a szíve, hogy a kicsi lánya felnőtt, sőt gyereket is vár.
Apa pedig... hát... ez tök olyan mint a filmben amit még régebben néztem meg.-mondta.
A szememet forgattam.
-Ne forgasd a szemeidet, mert ebből már nem hátrálhatunk meg!-szólt
valamivel hangosabban.
-Mindketten benne voltunk Lia! De ha el akarod vetetni a gyereket, hát
tessék! De én azt nem nézem végig!-álltam fel.
Lianára néztem, aki csak ijedten pillantott végig arcomon.
Ha így bele kell gondolnom, akkor én is elszörnyedek, mekkora távot hagytunk
magunk mögött, mikor eljöttünk Amerikából.


Clarisse szemszöge.:


-Készen áll a levél?-kérdeztem nagyon halkan persze, mert az őrök az ajtóm
előtt mindent hallanak, még azt is, ha levegőt veszek.
-Igen!-válaszolt Britannie falfehér arccal.
-Nem lesz semmi gond, csak tedd amit mondok, és sose látszódjon rajtad mi történik
éppen.-nyugtattam.
Szemmel láthatólag nagyon ijedt volt.
Sóhajtottam, majd átadtam a levelet a lány kezébe, és jó erősen megszorítottam.
Még egyszer átgondoltam mit írtam bele, majd előre léptem, rákészülve, hogy most
felfedezem a terepet.
Kinéztem... megpillantottam a két zakós őrt, akik minden mozzanatomat
fegyverrel kezükben figyelték.
A széltől is óvtak, mintha valami csecsemő lennék.
Tudtam hogy ma jönnek a testület tagjai, akik felmérik képességeim, és tesznek
valamit velem... Bár nem tudtam mit, nagyon figyeltem, hogy az időzítés pontos
legyen. Hogy Brian és a többiek pont akkor szabadítsanak ki, amikor Anthony
nyeregben érzi magát, és akkor BUMM! 
-Elnézést!-néztem fel az egyik őrre.
-Parancsoljon!-szólt mély, öblös hangon.
Köhintettem, majd behívtam őket.
Eközben, Britannie kisurrant a szobából.
-A fürdőszobámban nem jó a csap, és majdnem leforráztam magam.-mondtam
merő háborgással a hangomban.
Az egyik férfi megengedte a csapot, s közben állogatta.
-Ez tökéletes! Nem értem mi baja volt vele. Rendesen működik.-nézett rám.
Köhintettem.
-Érdekes! Tudja, Anthony nem örülne, ha bármi bajom lenne.-pattogtam.
A férfi mint valami engedelmes kiskutya, feltárcsázta a szerelőt, majd
kiment.
Egy cél lebegett a szemem előtt. BRIAN!!!!
Közben folytonos pánik.
Ekkor bejött Athony.
-Jó a csap... Panaszra nincs oka.
-Már magázol?-kérdeztem ravasz mosollyal.
Anthony leült a kanapémra, és kacsintott egyet.
-Most minden olyan lesz, mint Napóleon idejében. Úri hölgy vagy, kedvesem.
Kár hogy nem látod be, a jó sorsod. Itt mindened meg lenne.
-Nem hinném!-makacskodtam.
Egyáltalán nem voltam kitűnő hangulatban.
A férfi felállt, és megsimította arcom.
Pókerarcot vágva bámult hosszasan a szemembe.
-Mit akarsz?-kérdeztem.
Düh forrt a szememben, és tűz.
Olyan gyűlölet, amit soha, senki iránt nem éreztem még.
Néma csend volt a válasz.
-Te álnok!-emeltem fel a hangom-Hiába hajt bosszúvágy. A farkasokat hosszú
idők óta nem tudják legyőzni. Túlerőben is lehetsz a seregeddel, akkor sem nyerhetsz!-mondtam.
Anthony felmérgedt.
Láttam, amint madzagon rángatom a türelmét.
Már nagyon dühös volt rám. A hangjában is ez hallatszott.
-Azt csak hiszed! Szenvedni fognak és te végig nézed mindezt! Megértetted?!-parancsolt
rám, és ujjaival megszorította az arcomat.
Én csak tűrtem, nem méltattam válaszra, vagy hogy kimutassam
tekintetemből, mit érzek.
Letéptem magamról a kezét, ő pedig a szemembe nézve szólt az egyik
szolgalánynak.
-Medal! Azonnal készítsd elő az értekezleti ruhám! A legünnepélyesebbet vedd
elő! Amelyben még a levegőt is élvezettel veszem...
A lány megtörten előjött, és csak egy halk igennel jelezte, hogy ,,máris"
Anthony kiment.
Alig egy óra múlva azonban visszajött, és a karomnál fogva felrángatott
az ágyról.
-Eddig kegyesen bántam veled Clarisse! De most! Most már nincs visszaút.
Eljöttek érted. És ha türelmesen végigülöd az értekezletet, bármiféle
ön akció nélkül, talán még engedelmet is adnak.-suttogta vérszomjasan.
Számoltam a perceket az életemből.
Egy terem elé vezettek.
Két őrre bíztak rá, miközben Anthony bement a terembe.
Csendben hallgattam mit beszélnek odabent.
Rémisztő volt.

Köszönöm szépen LaMesnek! :)




1. Egy bejegyzést közzététele a díj logójával és a
3. Tovább kell adnod 3-5 blogtársadnak és szólnod nekik!

Akinek küldöm MINDKETTŐT:

Encsihhh
Dorka
Dóri
Friday 

A FRISSRŐL.:
Már hétvégére is el lettem tiltva a géptől szóval biztatásképp annyit tudok
mondani hogy nemsokára! :)
Pusziözön