Sziasztok!
Újabb díjat kaptam, és hát ami azt illeti, 3 embertől.
Köszönöm szépen Alyoshanak és Brikinek, illetve Vámpítnak. :)
Sziasztok!
Itt a feji, egy hét csúszással! Bocsi! :$
Napóleon idejében 1811 körül.( E/3 szemszög)
(A személyek kitaláltak)
CRYSTAL FRANCEIS GRÓFNŐ ÉPPEN KERTJÉBEN TEÁZOTT,
S HALLGATTA A MADÁRCSICSERGÉST.
Próbált tiltakozni az emlékek előtörése miatt.
Feszült volt és ideges.
Kezében a döntés. Megakadályozza húga érkezését, vagy hagyja, hogy a 2 évvel
ezelőtt felejtőbe állt dolog ismét feltűnjön.
De már késő.
A húga megérkezett... És ő hagyja... ez mit jelenthet? Miért jött?
Crystal behunyta a szemét, és vett egy mély, hosszú lélegzetet.
-Istenem! Könyörgöm! Ne hagyd hogy rosszat tegyen! Ne hagyd hogy veszélybe
sodorja a családom! - pillantott fel.
Meglátta Klarisszát, amint közeledik.
Szőke haja távolról is jobban csillogott mint bárkié a földön.
Mosolygott, és próbált barátságosan közeledni nővére felé.
Lassú léptekben közeledett.
Crystal feszült lett ettől. A lassúságtól és szíve nehézsége miatt.
Emelt fővel nézett rá Klarisszára.
-Szervusz! - köszönt Klarissza.
-Isten hozott! Ülj le! - invitálta Crystal.
Húga, a kis, udvari kanapéra ereszkedett, és elmosolyodott.
-Rég találkoztunk. Mennyi minden történt veled, nemde bár? - mondta
bűbájos arccal.
-Való igaz. De ugyan! Miért jöttél hát ide? - kérdezte Crystal.
Néma csend, és egy kínos mosoly volt a válasz.
-Szeretném rendezni a köztünk megfeszült kötelet. Na és te? Mi a kívánságod?
Próbáljunk meg ember módjára viselkedni?
Crystal arca megfeszült az ember szó hallatára.
-Te nem vagy ember.-súgta gúnnyal arcán.
Idegei enyhe kötélen táncoltak, feje lüktetett.
Akkoriban egy vérfarkas veszélyesebbnek számított mint egy vámpír.
Ugyanis volt egy vámpírokból álló társaság. A Szövetség.
Ha bármely vámpír embervért ivott, azt megölték. A farkasok csapatonként
öltek embert. Sosem lehetett tudni ki alakváltó.
Klarissza ismét elmosolyodott.
-Ez nem méltó a testvéremhez.
-Már gyermekkorunkban sem szíveltük egymást. De nálam betelt a pohár.-mondta
Crystal.
A feszültség nemcsak hogy pattogott, inkább tüzelt.
Erősebben mint bármi.
-Hagytad hogy egy férfi elvegye az eszed, és tönkretegye az életed. Nemhogy tanultál volna belőle...
-Azt hiszed könnyű volt? Vérszomjasabb lettem mint valaha. És így... - majd csendesen
hozzátette - vérfarkasként, sokkal nehezebb, mint neked. De én megtanultam tisztelni azt amim van, és keresztülvergődni a legnehezebb akadályokon. Te mindent eldobtál volna magadtól, ha úgy alakult volna az életed, mint nekem.
Crystal a fejét rázta.
Arcán visszatükröződött hogy szánalommal, és megvetéssel néz testvérére.
-Te eldobtál magadtól engem... a saját nővéredet.
-Tévedsz Crystalia!-tiltakozott Klarissza-Elkergettél innen... Pedig nem én jelentek veszélyt a családod számára. A Földön nem a vérfarkasok a gonosz lények... - s Crystal szemébe
nézett.
Szorosan. Nagyon... szorosan.
-Most viszont te tévedsz! Hisz a... vám... szóval ők... - s elsápadt - nem bántanak senkit.
Állattámadásokat állapítanak meg, és nem...
-Ugyan! Szerinted mivel táplálkoznak?
-Állathússal.-vágta rá.
-NEM!-emelte fel a hangját Klarissza-Megölték a legjobb barátnőmet. Cecilt.
Szándékosan. A Szövetség egy újjal sem nyúlt a gyilkosához. És miért? Mert a Szövetség egyik tagja ölte meg... - s könnyek gyűltek szemeibe.
Crystal nem reagált.
Túl feszült volt. Megigazgatta szoknyáját, majd belekortyolt a teájába.
Tudta, ha testvére közel kerül családjához, akkor véget vethet a boldog napoknak.
Koromfekete szeme megcsillant. Bosszú tüze égett benne.
Vett egy mély lélegzetet, majd felállt a székből.
Nem hitte el, hogy a Szövetség tagjai gonosz emberek... vagy vámpírok.
Lenézően pillantott húgára.
-Tűnj el az életemből, és a családoméból. Ha meglátlak akár a környéken is...
téged, vagy Darrent... csúnya vége lesz.
-Darrent ne keverd bele. Megtiltotta hogy idejöjjek... -Klarissza felállt.
-Takarodj!-súgta erőteljesen Crystal, és a kapura mutatott.
A kis vízeséses kút, mintha a feszültséggel együtt folyt volna.
Ahogy a feszültség erősebb lett, a víz is hangosabban csordult meg.
Klarissza szemébe könnyek gyűltek.
-Ne tedd ezt velem!-könyörgött-Ugyanez történt 2 évvel ezelőtt is. És én azt
akartam most elintézni... Miért nem hagyod hát?
-Mert veszélyt jelentesz reánk. Nem hagyom... -mondta.
Klarissza megfordult, és elindult kifele.
Másnap.:
Crystal reggeli után, rögtön eliramodott hazulról.
Át a kis gyümölcsösön, a pincén, a virágos kerten keresztül.
Egyenesen Párizsba.
Ekkor elérte a lovardát.
Itt aztán kivezette az istállóból Reményt, a lovat, és felült rá.
Ment ment, a szél a hajába vágott, de nem törődött sem hóval, sem esővel...
Nem...
Az út hosszú volt, ezért egy faluban megpihent.
Bement a csárdába, majd kért egy kis élelmet.
A csárda szegény volt, alig járt ott valaki. Nem voltak díszes kastélyok,
rétek, patakok. A csárda is csak egy faépület volt, benne egy kis pulttal,
3 asztallal. A faluban csak pár ház volt. Egy utcával.
-Mondja!-szólt a pultosnak-Merre találom Párizst?
-Párizsba készül?... Tyűha... Az nincs olyan messze. Csak át kell vágtatni
az erdő mellett. Végig egyenesen. Aztán föl a dombon, a kis ösvényen keresztül,
és látni Párizst.
-Köszönöm.-hálálkodott Crystal, és eltette a kosárba az élelmet, amit
kapott.
Nem kellett neki több, neki iramodott az útnak.
Az utasításhoz hűen ment az erdő mellett, végig egyenesen, fel a dombon..
És Párizs, mintha ott termett volna.
Végre... -gondolta.
Gondolatában megjelent a Szövetség.
Pár perccel később.:
Már ott is volt.
Előtte állt a Szövetség összes tagja. Anthony, Aqua, Antonio, Amo, Alia, és Arial.
Mind.
Anthony , az Árny.
Aqua, a Fény.
Antonio, az Erő.
Amo, a Gondolat.
Alia, a Mester.
Arial, a Szépség.
Crystal odaballagott.
Az összes Tag mosolygott. Hűvös, bosszúszomjas mosollyal.
De közben lerítt róluk, hogy komolyan gondolják amit tesznek.
Anthony félmosolyra húzta a száját.
Antonio vérben izzó, vörös szemeivel a nőre pillantott.
Amo, aki általában nyugodt volt, most mégis feszülten vizsgálta a körülményeket.
Teljesen átfeszült a testük. Pedig profik voltak.
És ezt az egész világ tudta. Legalább is a mágikus lények.
Arial szeme felcsillant. Már alig várta, hogy kiadják neki a parancsot, és támadhasson.
Alia sötét tekintete most sem tért el a megszokottaktól. Ő csak akkor
reagált, ha kellett. A férfi már beleremegett léte teljességébe, és a nő, Crystal
vonzerejébe.
Aqua, csakúgy, mint testvére, szintén ölésre készen pillantott a grófnőre.
-Térjünk a tárgyra!-kezdte Anhony.
-Khm... Elég kínos ez nekem... - köhintett Crystal.
Aqua felnevetett, de Amo, lecsillapította egy horkantással.
Arial Aliára nézett.
Már csillogott a szeme, de nem próbálta nem kimutatni.
Crystal aggódva függesztette tekintetét a hat Tagra.
Fekete köpenyükkel mintha az éj leplét szeretették volna fellebbenteni, vagy csupán
arcukat mutatni.
Keménységük komolyságban testesült meg.
Alia a szemöldökét ráncolta.
Izzott a szeme a vérszomjtól.
-Hát kezdje el úrnőm... - mondta Alia.
Crystal mélybarna szemeit a férfire szegezte, de közben félve hátrébb húzódott.
-Nos... én roppantmód féltem a családomat. A húgomtól. Mondanom sem kell ki...
mi ő. - kezdte.
Anthony biccentett egyet a fejével, és előtért ördögi mosolya.
-Klarissza Franceis... - és vigyorgott.
Ahogy a név felcsendült a férfi mély öblös hangján, Crystal hirtelen
összerezdült.
Kirázta a hideg.
-Tudjuk mit kell tennünk.-hajolt meg Arial, majd felemelkedett, ördögi mosollyal-Csak kiadja a parancsot, és a falak közt látja viszont a testvérét.-s egyik szemöldökét feljebb emelte.
A vámpírlány arcán látszott, hogy koncentrál, támadásra készen.
Az időjárás kedvező volt a harcra.
Szeles idő, mély, kemény felhők az ég felett.
Így az egyensúly a vámpírok oldalán áll, s a támadás felszínig hatol.
Át az ember, vagy vérfarkas tagjain, és veres pajzsán.
Crystal sóhajtott egyet, próbálta fontolgatni a helyzetet.
A mérleg egyensúlyban volt. Antoniót frusztrálta a hölgy gondolkodása.
Mintha nem lenne képes várni a válaszra, mert szétfeszülnek az idegei.
A Tagokról lefestett torzított képet átláthatatlanul tükrözte valami.
Talán a grófnő szemei... Pánikba esett szemei.
Alia fellehelt, Amo csak pislogott.
A tekintetükből nem lehetett levenni mit gondolnak teljes egészében.
Anthony előrelépett.
-Mond csak kedvesem.-s még egy lépéssel közelebb került Crystalhoz-Nem szeretnéd
kiadni a parancsot? Rajtad múlik... hm... Ha persze tegezhetem kegyed.-s kivillantotta
hófehér fogsorát.
Crystal erőltetett mosollyal hálálta meg a kedveskedést.
Ismét sóhajtott egyet.
Hol a földet, hol a Tagokat nézte.
Arial megunta a várakozást, és Amo felé fordult. Karba fonta a kezét, s
az égre pillantott.
Beleremegett a vérszomja.
Az Erő, a Vérszomj, a Bosszú erősödött, gyülemlett, és kitörni látszott.
Vádakkal szemben megállva próbálta Crystal meghozni a döntést.
-Mi az ára?-kérdezte Amóra pillantva, mintha tőle várna választ.
Arial visszafordult, Alia pedig átfontolva a helyzet mennyiségét visszatükrözte a választ.
-Tudja, mindennek van ára úrnőm. Csak meg kell találni. Nyilván ennek is megfogjuk
találni az árát. Mit ajánl?
-Khm... Felajánlhatom a kis nyaralómat. - igyekezett Crystal.
A Tagok felnevettek. A férfiak öblös, a nők hisztérikus hangon.
Rémisztő volt.
Crystal arca szinte elfeketült.
Nem a Tagoktól félt, inkább a jövőben előtörő felmerült kérdésektől, amelyekre
nem tudott válaszolni. Még magának sem.
Amo jelentőségteljesen végigmérte a nő kétségbeesett arcát, majd
Aliára pillantott.
Alia bólintott, ő már várta hogy újabb feladatot teljesíthessen.
Mindegyikőjükben ott csengett a szomj, habár profin kezelték a helyzetet,
ha halandóval akadtak össze útjuk során.
-Minden rendben lesz Crystal... Gondolkodnod kell... Helyesen kell döntened.
Nem engedheted, hogy egy vv... vérfarkas kockára tegye a családod életét.-mondta
magának Crystal.
Aqua elhátrált, és a Mesterhez fordult.
-Alia, nekem erre nincs időm. Ha nem képes dönteni, akkor én elmegyek.
-Te a Szövetség tagja vagy! Nem mehetsz el.-s a lány sötét szemeibe meredt.
Antonio visszahúzta maga mellé húgát.
Ekkor Crystal előrébb lépett.
-Tehát? Mi az ára? Meg kell halnom?-cikázott a szeme.
Anthony mérlegelte a helyzetet, majd a nőre pillantott.
-Nem. Egyszerű... Benned cseng az erő. Nem akármilyen erő. Ez, még a hasznodra
is válhat. Neked is, s nekünk is. Tehát... most tartunk egy rövidke gondolatmenetet,
és a kezedben lesz válaszunk kulcsa.
A férfi félbeszakította a nő fortélyos gondolkodását, de végül az eredmény határozott
beszélgetésben tört ki.
Crystal vonakodott kimondani, mennyire fél.
A Tagok mozgása oly könnyed volt, oly szép összhangú, mintha puha füvön, vagy
hóostyákon lépkedtek volna.
Takarni akarták a ,,világukat" de nem mindig sikerült.
A Profik is téveszthetnek. Crystal felszisszent.
A Tagok összetanakodva hátrébb vonultak.
Crystal idegesen figyelte őket, nem tudta mi a válasz... bár sejtette.
Őt akarják... csak őt, hogy szerezzenek egy újabb Tagot, és ezzel felelevenítsék
a régi csapatot. Akkor még egyel többen voltak. Ott volt Amber.
Ő volt maga a tökély. A legmintázatosabb vámpír az egész világon.
Mert minden benne volt, aminek kell.
Egy hatalmas összecsapás során meghalt.
Ezzel rengeteget veszített a Szövetség. És most Crystalban akarják visszakapni
erejüket, és becsületüket, amit azelőtt el kellett engedniük.
A Tagok visszafordultak Crystalhoz.
Elsőként Antonio szólalt meg. Nem látszott érzelem az arckifejezésén.
Még a vérszomj sem, amit jobban érzett Crystalban mint valaha.
-Te kellesz nekünk... - adta ki a végszót - Feláldozod halandói életed, vagy
a húgod továbbra is veszélyt jelent, nem csak a családodra, de az országra nézve is.
Tied a válasz. Csak te tudhatod... Te döntesz.-mondta a férfi, majd halkan, szinte
magába nézve hozzátette-Amber.
Antonio egyetlen szerelme Amber volt. Senki más... csak ő.
A férfit is ő harapta meg. Csak érte élt, és mikor látta meghalni...
azt hitte, neki is vége, egy életre... vagy többre.
Crystal nyelt egyet.
Égre emelte tekintetét, a kezével együtt.
Jobbra biccentette a fejét, és várta a halált, majd az új életet.
Amo intett Antoniónak. A férfin átsuhant az érzéssel teli gondolatkép amelybe máig
halálosan szerelmes volt.
Crystalhoz lépett.
A nyakát méregette. Fülledt méreg áramolt körbe a levegőben, és az egész
erdős területen.
A sínek végigfutottak a Tagoktól úgy egy mérföldre.
Antonio még mindig Crystal bizonytalan testét tartotta kezében.
De nem csak azt, hanem a lelkét, és az egész életét is.
A nőből kitört a remegés.
Behunyta a szemét, remélve hogy hamarabb túl lesz rajta.
Antoniót senki sem siettette.
Aqua diplomatikusan Anthonyba kapaszkodott, aki természetes, és önelégült
mosollyal bambult előre. Olyan volt, mintha a semmibe nézne, de valójában
a tőle 5 méterre lévő párt nézte.
Crystal Antonióba csimpaszkodott, sóhajtva egy-kettőt, mintha ezek lennének
az utolsó emberi leheletei.
Minden energiáját utolsó perceibe fektette.
Antonio pedig...
Klarissza szemszöge.:
Éppen a Fekete Teaházban ücsörögtem a kis kastélyom párkánya
mellett.
Azért lett Fekete Teaház a hely neve, mert minden egyes nap kijöttem
ide teázni, egy fekete teáscsészével kezemben.
Rémképeket kezdtem látni, hisz mindig itt idézem fel ezeket, nyugodt
körülmények között. De most mintha nem csak képek lennének,
hanem valóság. Megfogtam a kis csipkés napernyőm, s a kertrészlegre
sétáltam.
Ekkor körbetekintettem, de nem láttam semmit, senkit.
Hangokat sem hallottam, ám eszmém megállíthatatlanul cselekvésre kényszerített.
A kastély oldalától délre észleltem veszélyt, közben ide-oda cikázott
rémült tekintetem. Az égre pillantottam. Pár madár
eszeveszettül menekült valami elől, egyenesen észak felé.
Igyekeztem nem félni, de ezt senki sem tudja takarni, hiszen a félelmet sem
tükrözni, sem takarni nem lehet.
Eldobtam az ernyőt.
Futni kezdtem, a kastély felé, ahol Darren pihent.
Aztán beütött a baj, mert elestem.
Sebezhetővé váltam, ugyanis nem tudtam felállni.
Ekkor valaki betapasztotta a számat.
Nem láttam ki az, de társaságban volt, és délre vitt el
Sziasztok!
Na, ennyi volt a 7. feji, a következőben visszatérünk a mi kedves
szereplőinkhez.
Kicsit próbáljátok beilleszteni ezt az egészet a történetembe, illetve a fantáziátokba!
:)
Puszi!
