Mikor kiléptem a fürdőszoba magányos falai közül,
a tágas és barátságos előszobába,belőlem egyből eltűnt a bezártság
tudata.Döntésem gyors volt és egyszerű.Ugyanis
döntöttem! Igen! Megvan a rég keresett válasz megoldó kulcsa.
Megragadtam az alkalmat,és az időt,amit fürdés közben felhasználtam,
meghoztam a számomra,és a mások számára megfelelő döntést.
Ez lesz a megoldás!-biztattam magam.
Beléptem Stella szobájába.Egyenlőre nem akartam senkinek
elmondani csak neki.
-Na,látom kész vagy,szóval én megyek fürdeni.-megfogta
a cuccát,és már ki akart menni a szobából,mikor
visszatartottam.
-Stella! Döntöttem.Ahogy egyszer mondtad,
ha rájössz a megoldásra,és helyes is a megoldás,
akkor élj vele.Hát nekem megvan a döntés.
-Igen,és mi az?-vidáman szökkent egyet,
megigazította a virágokat a vázában,és rám pillogott.
-Elköltözöm.-mondtam.Stella először furán
nézett rám,elkerekített szemekkel.
Aztán mint aki megemésztette,kihúzta magát.
-Mégis hová akarsz menni? És...és miért futsz
el a baj elől?
-Nos,még nem tudom,merre visz majd az út.
De egyszer el kellett jönnie ennek a napnak.
És ez nem megfutamodás,ahogy te neveznéd.
-Pedig igen.De mindegy.És mit akarsz
most tenni? Csak úgy itt hagysz mindent?-Fájt
ahogy ezt kimondta de igaza volt.
-Nem tudom.-Stella a szokásos gondolkodó módban
lenézett,de nem vesztette el a magabiztos
állapotot.Ahogy sosem.
-Milyen hosszú távon tervezed? Itt maradsz
New Yorkban,vagy pedig egy másik városban
folytatod tovább?-Stella feszült figyelme
elbizonytalanított.
-Itt maradok...Azt hiszem.Csak,messze,
anyuéktól.
-Ah! Szóval innen fúj a szél!-mosolyodott
el gyanakvóan Stella.
-Honnan?-húztam fel a szemöldököm.
Valójában nagyon is tudtam miről beszél,és
szokásához híven mindjárt el is mondja.
-Távol akarsz lenni,Michaeltől,és Alextől.
Igazam van?-Stella nagyon ráérez a dolgokra.
-Igen!-mondtam.Sóhajtottam egyet,s
leültem a hálózsákomra.
-Kisütnéd a pattogatott kukoricát?-nézett vissza
Stella az ajtóban.
-Aha,hol vannak?
-A konyhapulton.-mondta.
Felálltam,majd kisétáltam a konyhába.
Betettem a popcornt a mikróba,és
vártam hogy kipattogjon.
Mikor kész lett,beleöntöttem egy tálba,majd bevittem
magammal a szobába.Letettem az asztalra.
Az ablak széles ívéhez léptem.
Odakint sötét volt,csak a Hold adott
némi fényt.Az ezüst korona most is elfoglalta
trónját.Pár kis csillag próbálta utánozni,
de a csodás Holdat semmi sem tántoríthatta
el.Ott ült,tündöklő pompában,fényével megkoszorúzva
az égboltot.Megremegtem.Fájt az igazság.
Egy hang megsúgta nekem,hogy nem szabadna elmennem,de
itt nem maradhatok.Tudom,hogy minden egyes mozdulatom
feszültséget,és bonyodalmat kelt.Így mindenkinek
csak szerencse lesz ha én elmegyek.
Egyedül anya miatt aggódom.Ő az,aki a legjobban
szeret a világon.Soha senki nem tudja ezt viszonozni
azt a szeretetet.
És ugyan,ki képzelné,hogy engem valaki jobban
szeret egy tábla csokinál?! Felesleges vagyok itt.
De mielőtt elmegyek,el akarok köszönni mindenkitől.
Legfőképp anyától.Megérdemli,hiszen mindent
megadott.Ennyi jár neki.
Amúgy mit tervezgetek én itt? Hogyan
költözhetnék el,mikor még házat sem vettem!
Továbbá meg ha elmegyek,minden cuccom
magammal kell hogy vigyek.
Nem akarok túl nagy házat. Nekem elég
egy kis zúg,ahova esténként hazajárok,és
nem fogad,sem mogorva tekintet,sem megjegyzés
hogy miért ilyen későn fáradtam haza.
Viszont ennek árnyoldala,hogy nem fogad majd finom
ételillat,mikor belépek a házba.
De nem baj! Meg fogom becsülni,ami van.
Úgy érzem felelősségteljesen fogok élni! Biztos
vagyok benne! Ekkor belépett Stella.
Pár újságot tartott a kezében.
-Szia! Hoztam neked valamit! A
konyhában találtam.-leült mellém,és
elém tartotta az újságokat.Különböző hirdetések
voltak rajta.
ELADÓ HÁZAK-írta egy felirat.
A cím alatt olyan házak voltak,kinek tulajdonosai
meg kívánnak szabadulni tőle.
-Köszi Stella!-hálálkodva átöleltem,s elővettem
egy tollat.Bekarikáztam a számomra megfelelő házakat.
-Mit keresnek nálatok ilyen újságok?-kérdeztem
Stellát,gyanakvóan.
-Anyu ingatlanos.Minden anyagra
szüksége van,ahogy ő emlegeti.-mondta,s mosolyra
húzta a szája szélét.
-Jujj,bocs tényleg!-idegesen felnevettem.
Stella betette a DVD lejátszóba a filmet,és
elindította.A kezdés nem lepett meg.Boldog család,
szép gyerek.Aztán jöttek a bonyodalmak,
melyek forgószél szerűen sodorták
a szereplők mindennapi életét.
A lány 18 évesen belépett az én felnőtt vagyok
korba.Milyen ismerős nem? Csak ő nem költözni
készült.Beleszeretett egy fiúba,akit az apja nem kedvelt.
A lány azt hazudta apjának hogy tanulmányi
kirándulásra megy Bécsbe.Közben valami
tengerparti kisvárosba mentek a szerelmével,
ahol megházasodtak.A lány teherbe esett,és nem tehetett
mást,haza kellett hogy menjen,hogy a szülei mellett
szülhesse meg a babát.Az apja mérgében
elhagyta családját,és inni kezdett.Rá 9
hónapra a tévében
felmerült a botrány,az apa börtönbe került.
A lány kisbabája megszületett,akit anyjára,és
nagynénjére bízott,majd elment férjével kiszabadítani
apját.Sokat dolgoztak,és küzdöttek,de végül sikeresen
kijuttatták a sittről.Körülbelül 2 hónap kellett
ehhez.Ezután az apa elfogadta lánya kedvesét
és a kisbabát,aki lenyűgöző ámulattal varázsolta
el az emberek sokaságát.És mint mindig
Happy End! Fura egy történet,de tetszett.
Később ágyba bújtam,és elaludtam.
Éjszaka a farkasok sokasága riasztott fel az álmok
közül.Nagyokat lélegezve ismét letettem a
fejem.Sok időbe telt,míg lehunyhattam a szemem.
Stella ébren volt.Ezt akkor tudtam meg,mikor
óvatos mozdulatommal megfordultam,és
megszólalt.A frászt hozta rám.Ha az ágyban
feküdtem volna,tuti hogy esek egyet a földre.
-Te normális vagy?-kezdtem.-Megijesztettél.-Stella
halkan röhögcsélt párnájába.
-Miről álmodtál?-kérdezte komolya váltva.
Koromfekete sötétség szállta meg a szobát,már
a Holdat sem láttam sehol.
-Semmiség!-legyintettem.
-Oké!-Stella megfordult,és pár perc
után már horkolt.Felmorrantam,majd a fejembe
húztam a párnám.
Ezt negyed órán keresztül kellett elviselnem.
Ekkor már tényleg besokalltam.
-Stella a fenébe is,hagyd már abba a horkolást
könyörgöm!-megrugdostam kicsit,majd újra aludni
próbáltam.Éjjelem nem volt fényes. Párszor
fel is keltem,de nem akartam ezzel a pár méterrel mellettem
alvó Stellát is felkelteni.Nagy nehezen tudtam lehunyni
a szemem,fáradságom kiütött rajtam.Mintha átestem volna
a holdponton,de mégis nagy fáradság szállt meg.
Másnap reggel fáradtan keltem.
Zajok ébresztettek.Stella felhúzta a redőnyt.
-Bocsi!
-Nem gond!-nagyokat pislogva,
felültem.Valójában nagy szükségem lett volna most
az alvásra,de vendég voltam abban a házban,és
Stella azt csinál amit akar.Miért pont én dirigálnék
más otthonában?! A fürdőszoba felé vettem az irányt.
Nagy sajnálatomra,nem én voltam az egyetlen,aki
oda igyekezett.Akkor jött ki,szemét dörgölve a szobájából
Stella anyukája és apukája.Fáradtan tekintgetve
bámultak rám.
-Őő, szia Liana! Hát te?-kérdezte
Stella anyukája.
-Nos,Stella megkért hogy itt aludjak,de már
megyek is haza!-mondtam sietve,de Stella mamája
visszatartott!
-Ugyan drágám,nem zavarsz! Nyugodtan maradhatsz!
Menj csak,szabad a fürdőszoba.-hálásan
elmosolyodtam,és besétáltam a fürdőbe.
Hideg vízzel megmostam az arcomat.A jeges cseppektől
megremegtem mikor kényelmetlen fájdalommal az arcomhoz
csapódtak.Párszor még át akartam élni ezt az élményt,
ezért ismét leöblítettem szemem alól a karikákat,amiket
a tükörbe nézve fedeztem fel.Ezután megtöröltem az arcom.
A törölköző finom anyaga,kekszmorzsaként dörzsölte
végig a bőröm.Kellemes volt.Most már teljesen
felébredtem.Fogat mostam,és megfésültem a hajam.
Mikor mindennel kész lettem,nem álltam le gondolkodni
életem nagy dolgaival,hanem visszamentem Stella
friss szobájába,nehogy a szülei panaszkodjanak,hogy órákat
töltök a fürdőjükben.Stella már felöltözve várt.
Én is felöltözködtem,és kisétáltam a házból.A hideg
reggel,nem volt kedvemre való.A szél teljesen hátrafújta a
hajam,és kellemetlen erősséggel próbáltam
óvni magam a szél csapódásaitól.Beültem Stella
kocsijában.Bekapcsolta a rádiót,majd elindította az
autót.Ez a kocsi mindenki álomautója.Alig lehet
észrevenni ahogy megy az aszfalton. Kíváncsian a visszapillantó
tükörbe néztem,de az érzések sokasága fájdító haraggal
csapott le rám,mikor megláttam Alex kocsiját Stelláé mögött.
-Mi baj?-kérdezte barátnőm,mikor megérezte leplezetlen
bizonytalanságom.
-Semmi!-igyekeztem lelkes mosolyt ereszteni,de tudtam,
Stellának nem lehet hazudni.Fáradtan hátradőltem,és
hogy még véletlenül se nézzek a visszapillantó tükörbe,
behunytam a szemem.Ha belegondoltam,hogy minden
amiatt a hülye esküvő miatt van,elöntött a bosszú.
A vérem pezsgése egyre erősödött.Mintha meg akarnék
támadni valakit.Erős hallgatagság kísérte az utat.
Mikor végre otthonom előtt állhattam,megköszöntem
Stellának hogy ott lehettem náluk,és bementem a házba.
Anyuék örömmel fogadtak.
-Na milyen volt?
-Jó.-válaszoltam kínosan.
Anya és apa összenéztek.Ekkor hangulatos témára
váltva,mosollyal kérdezte anya.
-Mit szeretnél karácsonyra?-elképedve bámultam.
Karácsony? Mikor lesz az? A naptárra
néztem.November 27.
-Oh!-anyuékra néztem-Nem tudom.Majd meglátom.
Szerintem csak pár ruhát télre.Pulcsikat.Másra
nincs nagyon szükségem.Szerintem.-a lépcső
felé indultam,de anya egy szempillantás alatt elém
ugrott.
-Jajj Liana! Ne mond már,hogy nem kérsz semmi jobbat
holmi pulcsinál! Mit szólnál egy tengerkék koktélruhához?-anya
egy magazinnal támadott le.Felhúztam a szemöldököm.
-Koktélruha? Minek?
-Hát,tudod,rendeztek egy téli bált,Frankék.
És minket is meghívtak.Pár vendég,előkelő emberek lesznek
ott.Gazdagok,és gondoltam,öltözhetnél.....valami csinosabba.-anya halkan
fejezte be a mondatát,látva kedvtelenségem.
-Nem!-mondtam.Hiába a próbálkozás,
anya fékezhetetlen volt.
-Ugyan már! Te egy Rivers vagy! Egy
gazdag,szép lány.
-Kitalálom!-mondtam,s karba tettem a kezem.-Szívesen
hozzáadnátok az ifjabb Frankhoz,ugye?-kérdeztem.
Anya elképedten nézett rám,de én rohanni kezdtem a
szobám felé.
-Liana!-kiáltott utánam.Elegem van! Na igen!
Ezért akarok saját otthont.Ezt kérem karácsonyra.
Na jó ez hülyeség,de tényleg fárasztó ez az egész.
-Liana!-nyitott be hozzám anya.-Hogy....hogy
gondoltad? Én soha nem adnálak hozzá Frank Johnsonhoz.
-De apa igen!-vágtam durván a fejéhez.
Csodálkozva bámultam ki az ablakon.A párát
letöröltem a kezemmel,és mosolyra húztam
a szám szélét.Leesett az első hó.Betemette
New Yorknak e kis utcáját,a vastag hótömeg.
Gyönyörű volt.Nem mindig látni ilyet New Yorkban,az biztos.
Anyának hiába mondtam volna,őt úgyis az a nyamvadt
koktélruha foglalkoztatja.És Frank Johnson.
Nem az hogy milyenek az érzéseim,vagy a gyönyörű
hópelyhek.
-Jó,én nem vitázom itt veled!-szólt anya,félbeszakítva
gondolataim.-Ha nem kell a koktélruha,majd jó lesz
Hooknak-anya valószínűleg ezzel akart meggyőzni,de
nem sikerült.Hiába huzakodik ezzel az egésszel.
Mindig is tudta,hogy ha Hook-é lesz valami,
amit én nem akarok,akkor elég volt megemlítenie,és
máris meggondoltam magam.
De most nem.Elég gondom van anélkül is.
-Oké!-mondtam vidáman.-Átadom a nagy lehetőséget
az én drága nővéremnek.-az asztalhoz ugrottam.
-Remek!-anya kihúzta magát,és kecses mozgással
az ajtóhoz lépett.-Meg is mutatom neki.-kivonult,
a szobámból,aminek hosszú éveken keresztül most
tudtam örülni.
Elővettem táskámból az összes iratot,
házárusítási lapot,a telefonommal együtt.
Feltárcsáztam a számot.
Egy vékony,női hang szólt bele a telefonba.
-Igen?
-Jó napot! Érdekel,hogy el kívánják-e még
adni a házukat.Az újságban vettem észre a hirdetést.
-Öö igen.Miért? Csak nem érdekli?
-Tulajdonképpen de igen.Érdekelne.
Meg szabad tekintenem?
-Nos,igen!-csiripelte örömmel vékonyka
egérhangjában.
-Remek! Önnek mikor lenne
jó?-kérdeztem.
-Nekünk? Nos,ma szombat van,holnap
megfelelne?
-Nekem igen.Hány órakor?
-Legyen fél 3.Ez jó?
-Tökéletes időpont.-ezzel elköszöntem,és
letettem a telefont.
Igen! Miért mondják hogy minden kezdet nehéz?
Ez most alapvetően nagyon is könnyű volt.
Nem szeretném elkiabálni,de fantasztikus lenne,ha a ház
is megfelelne.Megnéztem a ház címét,hogy hol is kell
pontosan keresnem.Kivettem a fiókomból egy
kis ollót,és kivágtam a nekem megfelelő
összes hirdetést.Ezután egy gémkapoccsal összetűztem
őket.A táskámba rejtettem,hogy holnap
véletlenül se felejtsem itthon.
Felhúztam egy pulcsit,és egy vastag papucsot,majd
kinyitottam az erkélyajtóm.A hótakaró
nagyobb volt mint valaha.A korlátra
is jutott belőle.Feltöröltem az ujjammal,és
kis hógolyó szerűséget,gyúrtam.Eldobtam olyan
messzire amennyire csak tudtam.
Ezzel elszórakoztam egy darabig,majd
egy pillanatig eltöprengtem,érdemes lenne-e
felhívnom Alexet.Érdekel hogy mi van vele.
Annyi pedig,hogy elmondjam neki az igazat
érzéseim iránt,azt totálisan megérdemli,azok után,
hogy annyit segített.Felesleges pont most zavarnom.
Ki tudja mit intéz.Vagy hogy kivel van.
Kérdések sora bombázta az agyam,minden pillanatban.
A hűvös levegő teljesen olyan volt,mint mikor
az álmomban a farkasok elől menekültem.
Azóta nem is igen töprengtem ezen,mióta
Michael és én szakítottunk.Ez csak
egy buta álom.Most meg itt ez az egész
baromság Johnsonéknál.Fú de király.
Milyen alkalmat ünnepelnek?
Mi még a hálaadást sem ünnepeljük meg,
mert apa gyűlöl minden ünnepet,főleg
ha meg kell látogatni hozzá a rokonokat.
Annyi az egész,hogy ezen a napon,anya összedob
egy gyors hálaadási kaját,megesszük,
és ezzel letudva.A karácsonyt is csak azért
ünnepeljük,mert ez a legnagyobb,legszebb
ünnep,és anya ragaszkodott hozzá mikor kicsi
voltam,hogy én is kivehessem a részem minden
szép dologban.És én imádom.Főleg
a friss fenyőfa illatot,mely ilyenkor körbeteng a
szobában.
Elle kirepült hozzám az erkélyre,de én
megragadtam gyenge kis testét.
-Na most szépen bemegyünk!-mondtam,és
ahogy a szobába léptem,elöntött a meleg idő.
Becsuktam az ajtót,és jól rázártam a kilincset.
Kismadaramat a ketrece tetejére raktam,
és a kezemből adtam neki madáreledelt.
Miután minden kötelességem elvégeztem,
elővettem a laptopom,és beírtam a keresőprogramba
New York hivatalos oldalát.
A térképekre kattintottam.Elővettem a táskámból
a hirdetéseket,és beírtam a címüket.
Megkerestem a legközelebbi útvonalakat,és a
legmegközelíthetőbb átjárókat.Elhatároztam mit teszek.
A tavalyra kapott kocsimmal megyek,és az azzal
együtt kapott GPS-t fogom beállítani,ugyanis
ezek a házak,elég távol vannak az ismeretségi
körzetemtől.New York elég forgalmas,és nagy
is.De mit mondok anyunak? És apunak?
Alig használom azt az autót.Szinte mindenhová
gyalog járok.Legalább is oda biztosan,ami közel
van hozzánk.Ekkor berontott apa.Berontott,ez azért
enyhe kis túlzás,inkább hirtelen lépett
be a szobába.
-Zavarlak?-kérdezte.
Sóhajtottam,s egy percig gondolkoztam
a válaszon.Majd végül lecsuktam a laptopom.
-Nem,dehogy.-ekkor apa becsukta az ajtót,és
leült az ágyamra.
-Nos,szeretném ha tudnád,hogy
nem akarlak hozzá adni,Johnsonék fiához.
-Hallottad?-képedtem el.
Apa elvigyorodott,majd fejével az ablakra bökött.
-Az egész utca hallotta a kiabálásokat.-mondta.
Én is halkan felnevettem,majd felálltam a gurulós
székből,és átöleltem apa vastag nyakát.
-Szeretlek lányom! De mostanában
semmit sem akarsz elárulni nekem.Úgy érzem,
nem bízol bennem.Miért van így?-elengedtem
apa nyakát,és felsóhajtottam.
Csípőre tettem a kezem,és merev tekintettel
apa rideg tekintetébe néztem.
-Apa,tudod milyen vagy néha.Ha most
kitálalnék mindenről az utóbbi hónapban,itt ájulnál
el a szobám közepén,majd mérgesen üvöltenél
velem amit nem csak az egész utca hallana.
Higgy nekem,jó? Ha eljön az idő,talán elmondom.
De nem most.-némán a földre nézett,és érezni
lehetett a feszültség keserű magányát.
-Jó.Legyen.-sóhajtotta.Búsan felállt,megsimogatta
a vállam,és puszit nyomott a homlokomra.
Szó nélkül kiment a szobából.Az ajtó
csukódása rosszabbul hallatszott,mint bármikor.
Szerintem anya közreműködése is benne
van hogy apa most feljött ide.
Fürdés után rögtön az ágyba feküdtem.
Onnan néztem a tévét.Még viszonylag
korán volt az alváshoz,úgy fél 9 fele járhatott
az idő.A sötét,szótlanság most jól invitálta
a szobát,csak a tévé és kismadaram hangja
hallatszott a szobában.Kellemes
érzés támolygott,mégis lelkem nehézsége
zárta le az egészet.Nem tudom mikor,vagy hogyan
de elaludtam.És meglepetésemre,nem kellett
farkasokkal ébrednem az éjszaka kellős
közepén.Valahogy kellemesen éreztem magam.
Talán a háztól lett jobb kedvem.Nem tudom.
Reggel havas táj köszöntött az ablakon kívül.
Fantasztikus volt
erre ébredni.Ahogy az autók elmentek a házunk előtt,s
kerekük alatt ropogott a fehér selyem,
egyszerűen csodás hang volt.
Ahogy New Yorkot maga alá temette a hó,engem is
az a fura,jó érzés.Mégis kellemetlen volt Michaelre és
Alexre gondolnom.Küldenem kell egy SMS-t.
Legalább Alexnek.Hogy megbeszéljük a dolgokat.
De nem akarom összetörni az érzéseit.Bonyolult ez.
Nem küldhetek SMS-t,mert biztosan elutasít.Oda kell mennem
a házukba.Igen! A szüleihez.Megragadtam a telefonkönyvet,és
feltárcsáztam Mrs.és Mr.Tailor számát.
-Jó reggelt,Mrs. Tailor.Alex otthon van?...Nem nem kell,
ne mondjon neki semmit,azt se hogy hívtam.
Meglepetésnek szánom jelenlétem...Köszönöm!
Viszlát!-ahogy letettem a telefont,mintha megtörtség
öntött volna el.Csalódni fog.Bennem.És ez mindennél jobban
fáj.Olyan...borzalmas. Kontrollálni kéne az
érzéseim.Ebéd után rászántam magam,hogy beszéljek
Alexszel.Átcaplattam a ház elé.
Becsengettem, de senki sem nyitott ajtót.
Még csengettem párat,mire végre előlépett Alex.
-Mit akarsz?-kérdezte lélektelen,rideg tekintettel.
Igazából nem mert a szemembe nézni.
-Beszélni akarok veled.
-De én nem.Menj innen jó?
-Nem! Nem fogok elmenni.
Ha nem engedsz be,akkor,bemegyek magam.-Alex
sóhajtott egyet,majd lejött és kinyitotta
a kaput.
-Siess mert fázom idekint.-mondta.
Besiettem a szobájába.
Minden ugyanolyan volt mint aznap este Michaelnél.
Csak akkor nyugodtam meg,mikor tudtam,őt nem
bánthatom.Nem tehetem.Nem tudnám.És
ő sem ragadna meg dühösen,mikor rohanni
készülök.
-Nos.Azt tudnod kell,hogy amin most megyek
keresztül,nem egy sétagalopp.És nehéz döntést
kellene meghoznom.
-Nehéz döntést? Ugyan már Liana!
Mit akarsz egy ilyen....? Áhh felejtsd el!-legyintett.
-Felesleges ez a cirkusz Alex!-mondtam gorombán.
Megsértetten felhúzta a szemöldökét.-Nem akarlak megbántani,
de én...-lehajtottam a fejem,majd pár pillanatig
így maradtam.Utána félszegen Alexre néztem-Nem
érzek irántad...semmi egyebet barátságnál.Ne
haragudj!-felálltam,és Alex kezére tettem
a tenyerem,és éreztem ahogy egyre forróbb.
-Hagyj békén!-húzódott el.-Hagyj! Menj
és fuss Michael barátodhoz.Miatta
úgysem szenvedtél még soha nemde?-éreztem
ahogy elhűvösödik tekintete.
Ám a belső érzelmei forróak.
Haragot,düht sugalltak szemei.
-Menj innen Liana! Menj és vissza
se nézz! Menj! Fuss a kórházba!
Gyerünk! Mire vársz?-egy percig
csend volt,majd Alex az ajtó fele bökött
fejével,jelezve hagyjam egyedül.
-Alex,te egy jó barát vagy! A leg....
-A legjószívűbb veled.Kitettem miattad
a lelkem is.Felkapartalak abból a sötét
zugból,te meg....-ekkor elfordult.Talán
sírt is.Nem tudom pontosan.Meghatott
ez az egész.Én is könnyezni kezdtem,de
gyors iramban letöröltem.
-Alex! Szeretlek! Mint...mint egy jó barátot.
De nem többet.Nem kényszeríthetsz hogy szeresselek.
Sajnálom! Tényleg!-ekkor sarkon fordultam,és még
az ajtóban visszanéztem,ám már nem akartam
tovább tartóztatni Alexet a mentegetőzésemmel,így
lesétáltam a lépcsőn.
Kirohantam a házból.Feleslegesen emésztem magam.
Alex túléli ugye? Ugye nem lesz miattam baja?
Ugye? Beültem a kocsiba,és elővettem a táskából,a tegnap
kinyomtatott útipapírokat és a GPS-t is a
biztonság kedvéért.Levettem a kabátot,
pulcsit.Beindítottam a motort,és
elindultam.A gyakorlottság kicsit hiányzott,
de azért nem vagyok közveszélyes.
Ennyire azért ismerem magam.
Az utak forgalmasak voltak.Mindenki ebédszünetet
tartott,és ide-oda rohangált.
Minden fontos irányt betartottam,amit csak kellett.
Keskeny utcákon haladtam át.Lehervadt fák,és
rozzant házak mellett.A fákon egy zöld,ép
levél nem volt.Csak a vékonyka gallyak,
ágacskák ágaskodtak ki a törzsből.
Kissé ijesztő volt a látványuk.Ezután
a panelok és irodaépületek sora következett.
Teli volt minden forgalommal.Sehol sem lehetett
napfényt látni.
Hosszú,és széles út tárult elém.
Itt már csodás házak,
mesés téli kertek ácsorogtak.
Izgatott lettem e házakat látva.Halkan
felsikoltottam,felnőtt,nőiességet érezve.
Az út csak itt és vitt,nem tudtam,mikor érek a célhoz.
Egy percre leálltam.Ettem egy szendvicset,
ittam is egy keveset,és pihentem
5 percet.Nem sokat vezettem életemben.
Kipurcantam meg kell hogy mondjam.
Ekkor ismét beindítottam a motort.
Mentem,mentem
szüntelenül,és mikor végre egy 10 perc
utazás után
megláttam a Black Street utca jelzését egy balra
mutató nyilacskával,örömömben
majdnem felugrottam.De vezetés közben
nem tehettem.Elkanyarodtam balra.
Ekkor már a Black Street
utcában voltam.Egy pillanatra leálltam,és
megnéztem melyik az a ház.
-Jó napot kis hölgy segíthetek valamiben?-kérdezte
egy férfi.Behajolt az ablakon,amit nemrég húztam
le hogy egy kis levegőhöz jussak.
-Öö,nos melyik ház tulajdonosa Mr.és Mrs.
Vondle?-kérdeztem.A férfi egy percre
meghökkentnek tűnt,mintha nem akarná hogy
a ház közelébe menjek.Megtörölte
a homlokát,és nagyokat fújtatott.Ekkor
ismét elérte az ablakot a lélegzete,mely során
párát keltett.
-Arra ott ni,a fehér ház után az a pirosas.
Az ajtó fehér.-a férfi a ház irányába mutatott.
Bólintottam.
-Köszönöm!-mondtam hálásan,és ismét
elindultam.Nem kellett fél perc.Ott voltam.
A ház előtt.Pirosas színnel büszkélkedhetett.
Csodás volt.
