A DOLGOK KUSZA ÖSSZEVISSZASÁGA TELJESEN HOMÁLYOS KÉPET
vetített le előttem. A fejem kóválygott, közben próbáltam kinyitni a szemem.
-Lia!-fogta meg a kezem Alex-Ha nem akarsz felkelni, és inkább feküdnél, elhalaszthatjuk
a találkozót.
-Arról szó sem lehet! Nagyon szeretnék találkozni a barátaiddal!-ültem fel hirtelen,
ami kissé fájdalmas megerőltetést igényelt.
Alex sóhajtott.
-De Tia és Mark is megértik, hidd el! El tudjuk halasztani, mondjuk egy másik
időpontra, mikor jobban leszel.-erősködött Alex.
-Nézd! Ma már sokkal jobban érzem magam! Nyugi! Szóval, már öltözök is.-és ekkor
kipattantam az ágyból.
Egy percig megálltam, és vártam van-e fájdalom, de semmi.
-Minden oké?
-Persze! Csak teszt volt!-válaszoltam könnyedén.
Két-három napon keresztül jöttek a fájdalmak, és ma meg semmi bajom.
Magamra rángattam egy rövidnadrágot, és egy trikót, tekintettel a nagy hőségre.
Belebújtam az sarumba, majd szépen lassan lesétáltam a lépcsőn.
Egy étterembe készültünk Alexszel egy kis reggelire.
A barátai is ott lesznek, Tia és Mark. Tia, teljes nevén Diana körülbelül annyi idős
mint én. Mark pedig annyi mint Alex.
Izgulok, mert még sosem találkoztam a barátom barátaival.
Ilyen élményben még nem volt részem.
Alex is leért szép lassan.
-Mehetünk?-kérdezte, és beleharapott egy almába.
-Aha!-válaszoltam, és elindultunk kifele.
Ahogy kiléptem az ajtón, és lesétáltam a macskaköves lépcsőn, megint úgy éreztem
gutaütést kapok. A hőség kissé megfájdította a fejem.
Alex kézen fogott, és beültünk a kocsiba. Megvárta míg megette az almát,
és csak ekkor indította el az autót.
Balatongyörököt nem lehetne egy néven említeni New York-al, mert New York
olyan... más. Balaton környéke pedig barátságos, és kevésbé forgalmas.
Mikor odaértünk az étteremhez, félve, de kiszálltam az autóból.
Alex megfogta a kezem, és szerintem nem csak a jó kinézet miatt.
Biztosan, hogy meggyőződjön róla, hogy jól vagyok, vagy hogy kéznél legyen
ha baj van.
-Tia, Mark!-nevette el magát Alex barátai láttán.
Mark magas volt, fekete hajú. Nyári dzsekit viselt, és farmert.
Tia pedig kék szemű, barna hajú és alacsony. Emellett gyönyörű.
Mark belecsapott Alex tenyerébe, ahogy a fiúk szoktak, Tia pedig rám nézett.
-Szia! A nevem Diana. De csak Tia! Örülök hogy megismerhetlek!-s a kezét nyújtotta.
-A nevem Liana! Részvétem az örömben!-mosolyogtam rá.
Szelíden visszanevetett, és átölelte Alexet.
-Tia! Ezer éve nem láttalak!
-Ugyanezt elmondhatnám! Mi van veled, jól nézel ki!-kacsintott Alex.
Sóhajtottam, majd küldtem egy óvatos jelet Alexnek, hogy szeretnék bemenni, és leülni
az asztalhoz. Azért volt ez a jel óvatos, mert nem szerettem volna, ha említést tesz a
rosszulléteimről barátai előtt.
Szóval bementünk.
Leültem az egyik székbe, közel a kijárathoz, és rendeltem egy eperkoktélos fagyit.
Bár fogalmam sem volt milyen lehet, egy próbát nem árt tenni.
Alex csokis kelyhet kért, Tia és Mark pedig banánturmixot.
-Na és Alex! Mond, milyen volt az élet Amerikában?-kérdezte Tia.
-Fantasztikus! A legjobb volt, hogy New York barátságosabb mint hittem!
Ezerszer jobb volt mint ahol eddig jártam. Ha valakinek, neked biztosan tetszett
volna.
-Azt elhiheted!-nevetett fel Tia.
Valójában próbáltak angolul csevegni... velem. De egymással magyarul beszélgettek.
Rendszerint Alex fordítgatott nekem, ami kissé fura volt.
-Na és, Lianat hogy ismerted meg?-kérdezte Mark, néha néha rám pillantva.
Alex nyelt egyet. Keserűen éreztem magam, pedig barátságosnak tartom magam,
és azt hiszem, ha nem tudok ma beszélgetni ezzel a két emberrel, hatalmasat
csalódom majd a bennem lakozó lényben.
Alex köhintett egyet.
-Nos, a szomszédom Amerikában. És hát, nem tudtam csak szó nélkül elmenni
mellette.-nevetett jóízűen.
A többiek is nevettek, én meg csak ültem és próbáltam fancsali mosolyt csalni arcomra.
Sóhajtottam.
-Alex.-váltott komoly arcra Tia.-Mi... mi történt Nikivel?-kérdezte.
Amióta itt vagyunk Magyarországon, pár szót megtanultam. Szóval
nem volt nehéz hogy megértsem a fura arckifejezést, a mi szót és a Niki szót, amely
tudatom alatt beépült lelkiismeretembe.
Alex arca is megváltozott, gondolataiban szégyellte tetteit.
Láttam. Vagyis éreztem.
-Tia... öö... én és Niki nem illettünk össze. És én tudom, hogy te nagyon szeretted
Nikit, elvégre a barátnője voltál. De nem lehet minden egyszerű.
-Ugye nem... csaltad őt meg!
Mark és Tia kívülállóként néztek rám.
-Mi az?-kérdeztem akcentussal, magyarul.
Alex rám nézett, és a stresszt, amit a szemében láttam, cseppet sem volt
megnyugtató. Úgy éreztem a reggelinknek véget kell vetni.
-Figyeljetek! Nem csaltam meg Nikit! Egyszerűen én Lianat szerettem értitek?
Szóval semmi okotok a megszeppenésre.-ekkor kijött a pincér.
-Köszönjük.-köhintett Mark, és Tia felé fordult.
Tia csakolyan komolysággal nézett ahogy mindenki.
Érezni lehetett a feszültséget, amely egy ideje már pattogott mint valami labda.
Daniel szemszöge.:
Varázslattal néztem Nikire. És közben azon tanyáztak gondolataim, mit kezdjek
ezzel az állapottal.
Ekkor megcsörrent a telefonom. Megijedtem, szívem bomba robbanására
várva vert.
Felvettem.
-Igen?-szóltam bele.
Charlie komor hangja válaszolt.
-Vészhelyzet van Daniel! Jesse és Clarisse nyomokra bukkantak, de
a ,,vadászatról" csak Jesse tért vissza. Rosszat sejtünk.
Az agyam kattant egyet, és felerősödött a bosszú ereje, amely elsöpört minden mellék
gondolatot az agyamból.
-Külön-külön mentek? Egyedül hagytátok őket Charl?
-Daniel! Nem érünk rá pánikozni! Brian és Sam már elindultak. Gondolom
nem kell említenem hogy Brian veszélyes önmagára nézve ha Clarisseról van szó,
szóval siess! Én segítséget toborozok.
-Oké!-s letettem.
Egy puszit nyomtam Niki homlokára, és elsiettem.
Acél sebességgel rohantam előre. Felmerültek bennem a rossz gondolatok,
de nem szabadott ezen agyalnom, szóval gyorsan elhessegettem ezeket.
Ha a vérszívókról van szó, mindig elfogult vagyok. És most, hogy valaki
olyan embert bántottak akit imádok, akkor nyilvánvaló a rossz érzés, melyet
úgy neveznek: bosszú.
Elértem a házam. Mivel innen jöttek a források, azaz Jesse és Clarisse,
innen kezdődnek az ismerős szagok. Feltűnést nem keltve futottam, a kis
erdő felé. Itt éreztem meg Brian és Sam szagát, majd Jessét.
-Te jó ég!-gondoltam.
Rohantam, és agyam reagálás nélkül vitt előre.
A fák mintha elrohantak volna mellettem, de rá kellett döbbennem, ez a villámgyors
valaki, aki a széllel szembe is futna, én vagyok.
Ha az életem árán is, de megmentem Nikit. Esküszöm!
A fülem érzékelte az utcán zajló történéseket. Hallottam a kocsik zaját, a
fákat, az emberek halk beszélgetéseit.
Elértem a kis dombot, ami az erdő végét jelezte. Itt újabb szagra
bukkantam. Clarisse... Igen!
A hegy felé rohantam. Levegővétellel nem törődve siettem.
Ahogy a tűz a kályhában, bennem is felerősödött a falkaösztön, ahogy minden
farkasban, kutyában szokás. De bennem egy másfajta érzés is erősödött.
A szimpátia amit Niki iránt érzek, nem csupán barátság.
Szerelem. Asszem... Vagy nem? Nem tudom én... s ekkor éreztem a
betolakodók szagát. Dobbant egyet a szívem.
Rohantam a szag irányába, gyorsabban mint eddig. Ekkor egy idegen
is feltűnt mellettem. Egy farkas és Charlie.
Mindketten hasonlóak voltak. Előre és csakis előre.-gondoltam.
Rémképek cikáztak a fejemben. Ekkor megpillantottam Samet.
Clarisse szemszöge:
Összevissza hadonásztam, próbáltam kitérni a vámpír karjai közül.
De ő csak erősködött. Elvesztettem a kontrollt, s szívem egyre erősebben vert.
-Brian!-kiáltottam gondolataimban.
Pilláim összeszorultak. Egy kisebb könnycsepp préselődött ki rajtuk.
Mikor sikerült feleszmélnem, azt vettem észre, hogy a kezem meg volt
kötözve, a szám leragasztva, a földön ülve. Mintha egy cella lett volna.
Ekkor belépett valaki. Hallottam a láncok csörömpölését, s a kemény lépteket.
-Hol vagyok?-kérdeztem bambultan a kanapén.
Kábultan ücsörögtem, habár tudtam itt valami készül. Ennek ellenére
nyugodt voltam, mert tudni akartam, mi készül, ki van a dolog mögött.
Ekkor egy hang rólam kérdezősködött.
-Mikor hoztátok be?-kérdezte az idegen.
-Úgy 1 órája.-cincogta egy női hang.
A férfi azaz az idegen rám pillantott, magamon éreztem tekintetét.
Ekkor a sötétből nagy fény lett.
-Érzel valami émelygést, esetleg fájdalmakat?-kérdezte a férfi, aki
most előttem guggolt.
Behunytam a szemem, s közben megráztam a fejem.
-Remek!-nevetett fel a férfi, majd felállt.-Britannie! Hozz neki valamit.
Mondjuk vizet. Ha lehet mosdasd és fésüld meg, add rá az előkészített ruhát.
El telik egy kis időbe míg felfogja a dolgokat.-utasította az egyenruhás nőt.
-Máris Anthony úr!-válaszoltak.
-Pontosan tudom mi van!-pillantottam fel emelt hangon.-Elraboltál és most
én leszek az ütőd nem igaz Anthony Blax? Pontosan tudok mindent rólad
meg a többi vérszívóról.
Anthony vicsorogva felhahotázott, majd intett a cselédnek.
Bevittek egy szobába, mely pompáig volt díszítve mindenféle függönnyel
és gyengéd anyagokkal. Több tálca meg volt rakva sütikkel és mindenféle
ételekkel.
Leültettek az ágyra, majd egy habos-babos koktélruhát vett elő a hölgy.
-Mi folyik itt Britannie?-kérdeztem.
Nevét az előbb jegyeztem meg.
-Öhm tudja kisasszony ez a munkám, és én nem szeretném elveszíteni.
-De hát nem tudja meg senki! Kérem mondja el!-kérleltem.
Britannie fésülni kezdte a hajamat, és szalagokat tűzött bele.
Ezután felkontyozta, és fehér minirózsákkal díszítette.
Rám adta a koktélruhát, s egy vizes kendővel letörölte arcomat.
Egy kis alapozót is kent rám.
-Mire jó ez?-kérdeztem bambán.
Britannie elmosolyodott.
-Nézz bele a tükörbe.-utasított kedvesen, majd a tükör felé
fordított.
Nem is hittem el hogy az a gyönyörű lány, aki a festett keretű üvegtükörből
nevet vissza rám, én magam vagyok.
-Kisasszony! Annyit elárulok, hogy ön egy rendkívül magas rendű értekezleten
fog megjelenni Anthony úr oldalán. Ő majd mindent elárul.
Bólintottam, és engedelmeskedtem a két torony magasságú őrnek,
akik visszavezettek a nappaliba.
Anthony a kanapén ült, lábát a másikra helyezve, kezeit a kanapé szélén
nyugtatva.
-Szép... ezt már szeretem.-nevetgélt, majd felállt, s karon fogott.-Elárulok
mindent, szép lassan. Engedelmeskedj, és nem esik bántódásod. Áll az alku?
-Áll.-szűrtem le fogaim közül.
-Perfekt!-válaszolt Anthony, és kivezetett a tágas kertbe.
A fű olyan volt, mintha a friss harmat kezelése alatt állna, a fákon
gyümölcs.
A virágok egészségesek voltak, mintha csak mos nyíltak volna ki.
Hátravezetett Anthony.
-Tudod, a magadfajta kellemetlen jelenségű farkas nem rossz árnyékot vet
a jófiúkra. Pontosabban a jó vámpírokra. Mitől van ez édes?
-Te nem vagy jófiú.-forgattam a szemem.
-Cöcöcöcc. Tudod hogy ezt nem szeretem. Azt mondtad hogy ismersz.
Akkor mondj konkrétabb okokat.Egy kis történelem.-mondta, s leültünk egy padra.
Sóhajtottam.
-Te vagy az ország legmocskosabb embere. És ha konkrétumra vágysz,
ezret is fel tudnék sorolni... Rengeteg farkasnak a bögyében vagy.
2002... a farkas irtáson törve a fejed, észre sem vetted, hogy a farkasok pont
téged akarnak kinyírni, amiért több embert is meggyilkoltál. Daniel mindent elmondott.
-Á! Szóval Daniel avatott be a szaftos részletekbe. A farkasok rengeteget
packáztak velem. Elegem lett, hogy folyton megakadályoznak. Nem értik meg hogy
a vérszívás is csak a természet rendje. Én az emberek vérével táplálkozom.
Nem értem miért ütitek bele az orrotokat.-nyavalygott.
A nap tündöklött az égen, bár kissé hűvös volt az idő.
-Azért mert neked állatokkal kéne táplálkoznod és nem emberekkel. Nem érted
hogy ezzel felhívod magadra a figyelmet?
-Kedves tőled hogy aggódsz szivi, de ez az én ügyem. Nincs szükségem
segítségre.-húzta mosolyra a száját.
-Most áruld el miért kell a társaságodat élveznem.-türelmetlenkedtem.
Anthony felröhögött.
Volt benne valami, ami kevésbé volt visszataszító, de éreztem undorító
nyáladzása álca.
-Azért, mert te leszel a kulcs. Te leszel a fegyver.
-Jó jó, de mi ez a ruha? Minek kell?
-Egy értekezletem lesz, és kellesz hogy vallomást tégy. A ruha pedig
a vonzerő miatt kell. Haha.
Felpillantottam az égre, mintha segítséget várnék valahonnan.
De nem jött semmi, csak egy szélfuvallat.
Az is enyhe volt. Kissé belekapott a hajamba.
A tavasz szele volt. És a pillanat, melynek élni szokás, most egyre jobban
hajszolt és hajszolt. Fájt... és zsibbadt a szívem.
