Üzemeltető: Blogger.
RSS

Vonzerő 11.fejezet-Lehull a lepell




Sziasztok! Ez a feji,szerintem egész jóra sikeredett,
különösen...á majd meglátjátok :) Puszi!
Ja és bocsi,most nem volt időm egy képet keresni,de
szerintem nem is baj,a lényeg a lényeg =D
Remélem tetszik majd!


Liana szemszöge:
Nagyot sóhajtottam.Ott álltam
apával és anyával az oldalamon,Frank Johnsonék
díszes ketjében a koktélruhában,ahogyan Grace
megálmodta.A fotósok,körbevettek,mozdulni is alig tudtam.
Az ajkamba haraptam.A hajam felkontyozva,
lábamon ezüst magassarkú.
Az este sötét volt és komor,mégis a sok fény
a kerten át kísért minket is és mindenkit.
A soros asztalokon,ahol a rák,és a saláták voltak,
díszelgett pár gyertya is.
Az összes ember tekintetét magamon éreztem.
A Rivers család...fú...mekkora durranás.
Úgy éreztem nem vagyok teljesen önmagam.
A saját gondolataim elvonták figyelmemet hogy milyen
nagy és puccos estén vagyunk.
Kihúztam magam.Halvány mosolyt eresztettem,és
anyához hasonlóan intettem az ismerősöknek.
Igaz a vendégek háromnegyedét alig ismerem,de azért próbáltam
kedves benyomást kelteni.Az "ifjabbik" Frank
éles vigyorral bámult.Végigmérte a testem,mikor megakadt
a szeme valamin.Azt hiszem próbálta felvenni
velem a szemkontaktust,ami zavart.Nagyon nyilvánosan
méregetett.Ezt nem csak én vettem észre.
Nagyképű mosolya túlzásként hatott rám,mégha
elég jóképű is volt.Nekem Michael az életem részévé
vált.Sőt! Ő maga az életem.Ez elég nagy
túlzás elismerem.Még én magam sem hiszem el 100 %-ban.
Felsétáltunk a széles szőnyeges lépcsőkön,és
apa átadta kezem Franknek.Illedelmesen megcsókolt
és próbált bevágódni nálam.Nem jött
be.
-Kedves szép hölgyeknek bármikor elérhető vagyok.-mondta
s rám kacsintott.
A szememet forgattam,de anya oldalba bökött
viselkedésem láttán.
-Rivers vagy! Viselkedj!-sziszegte,s közben próbált
erőteljesen mosolyogni.
A fények kezdték eltemetni a kívül álló sötétséget.
Kizárták a kerten kívülre,és be sem engedték.Frank
megfogta a kezemet és bevezetett a hatalmas bálterembe.Mindenhol
emberek táncoltak,beszélgettek egy boros pohárral a kezükben.
Lecsengett róluk a maximalizmus,az elegancia,
és némelyekből egy kicsi nagyképűség.Az a tipikus
visszataszító.Akár egy királyi palota.
Csak éppen a XXI.században. A klasszikus zene
eleganciája felkavaró volt.
Nem illek én ide!-gondoltam magamban.
Frank kivezetett a "palota" erkélyére.Hatalmas volt.
Lassúzni kezdtünk.Kellemetlenül éreztem magam.
Minden fotós lentről villogtatott ránk azzal
a hülye fényképezőgéppel.Anya és apa büszkén néztek
fel ránk.Frank félmosolyra húzta a száját.
-Látod milyen jó páros vagyunk? Mindenki minket figyel.
Mint akik még nem láttak táncoló párt.-bájolgott.
Gyengéd volt és érzékeny,mégsem jött be nekem.
Sóhajtottam.Frank érzékien,manipulatív mosollyal
próbált lenyűgözni,mint ahogy /gondolom én/ eddig
más lányoknál is megtette.Egy szőke hajú lány
állt az erkélyajtóban feszes figyelemmel.Engem
és Franket nézte ahogy táncolunk.
Keze ökölbe szorult és az ajkába harapott.
Sóhajtott és próbált nem feltűnést keltően bámulni.
Elmerengett.Haja kontyban volt.Érzéseim
szerint Frank miatt jött el.Nagyon nézte őt
Frank pedig engem nézett.De én...én nem tudtam
merre nézzek.
Tekintetem a két ember között cikázott.
-Csak nyugi!-mondta Frank,mikor látta,hogy elszántan
nézem a ránk bámuló szőke lányt.-Ez a csaj
nem egyszer próbált nálam bevágódni! De nekem
nem igazán szimpatikus.Ellentétben veled.-szája
ismét félmosolyra húzódott.Tudtam hogy most
kell leállnom.Legszívesebben pofon vágtam volna,amikor
a kezét lejjebb csúsztatta a derekamon.
Még mindig lassúztunk.De ekkor megálltam.
Frank szemébe néztem és őszintén a fejéhez vágtam:
-Hervaszd le azt a mosolyt oké? Nekem barátom
van,méghozzá nem is akármilyen! A kisujjáig
sem érsz fel te nyálcsorgató gazdag hólyag! Ha nem
elégedsz meg egy olyan lánnyal mint ő-s ekkor a szőke
lányra böktem-akkor én sem leszek neked elég jó!-ezzel otthagytam
és mérgesen a lányhoz mentem.
-A tied! De a helyedben keresnék egy jobb
srácot.-mondtam s átrohantam a báltermen.
Felkaptam egy koktélparadicsomot az egyik
salátatálból és visszasétáltam
Frank "úrfi"-hoz.Rákentem a zakójára s végül
elhagytam a termet.A fotósok holnap tuti megjelenítik
majd az újságban.
Nem voltam büszke arra amit tettem,de elegem van
hogy én vagyok az elegancia királynője.
El sem akartam ide jönni.Futottam kifele,és kerestem
a mosdót.Ahogy a világos csillár rám sütött,kezdtem
egyre jobban azt érezni,hogy bárcsak beteget
 jelenthettem volna.De mivel ez egy Johnson partiest és
apának lesz ez az új biznisze, el kellett jönnöm.Anya és
apa szerint jó benyomást kell keltenünk,hogy apának sikerüljön
az a biznisz.Már alig vártam hogy beköltözhessem az új
lakásomba és eltölthessem a karácsonyt, nyugodt,kellemes
környezetben.Egyedül.
Egyszer csak neki futottam valami fúnak.Meg sem vizsgáltam
az arcát,csak annyit mondtam hogy elnézés és tovább mentem.
Ekkor ismerős hangok szólaltak meg a hátam mögött
álló férfitől.Döbbenten fékeztem le a bálterem
széles ajtaja előtt.Egy percig gondolkodtam,de nem volt
rá szükség, mert pontosan tudtam ki áll a hátam mögött.
-Liana!-kiáltott.
Megfordultam.Kábulatba ejtően nézett ki a fiú,elmerengtem
tekintetében.Éjfél barna szeme kihatotta nálam a teljes extázist.
Zakót és szép cipőt viselt nyakkendővel.
-Alex?!-mondtam csodálkozva s átöleltem.-T...te mit keresel
itt?
-Apámék ismerik az ürgét.Meg a fiát is.Gyönyörűen táncolsz!
-Kösz!-mondtam s lehajtottam a fejem.Ajkamba haraptam,mert
nem értettem.Alex azt mondta hogy nem találkozhatunk.
És most megállított,pedig ha nem tette volna,
észre sem veszem hogy ő az.
-Ne haragudj! Mennem kell! El kell innen tűnnöm,mielőtt
kitörne a botrány.-s ezzel sarkon fordultam.
-Már kitört!-mosolyogta Alex,megelőzve lépéseim.
Gondolkoztam érdemes-e leállni vele beszélgetni,
de végül arra a következtetésre jutottam hogy igen,miért
ne!
-Szánalmas vagyok!-mondtam nyersen.
Alex eltérítette az utamat,és egy sötét helyre menekültünk
ahol tudunk beszélgetni,anélkül hogy a sajtó,
elkapna.Annyira fekete és sötét volt minden,hogy semmit
sem láttam.Csak Alex aranyló hangja adott némi
menedéket,biztonságot.
-Nem vagy szánalmas Liana! Csak nem tudsz
magadon uralkodni.És az érzéseiden.Ami nem gond...egy
ideig.-nyugtatott.Halkan felnevettem.
-Miért te talán tudsz?-kérdeztem belebonyolódva a jókedv
hangulatos kontúrjaiba.Alex sóhajtott és egy nem tudom-al zárta le
a mondatot.
-Alex...-váltottam hangtípust.Komolyabbra,érettebbre változott
a saját fülemmel hallottam.-Honnan ismered te Danielt?
Őszintén válaszolj! LEGALÁBB te.Mert senki sem válaszol
őszintén,még Michael sem.
-Hát ez nem meglepő.-motyogta Alex.
Sóhajtottam.
-Kérlek! És mond el mit titkol előlem Michael.Én nem
haragszok senkire,csak legyetek őszinték.Életem
3 legjobb pasija akiket a legjobban szeretek,eltitkolja
azt,amihez nekem is közöm lenne.
-Miből gondolod hogy közöd van hozzá?-vágta rá Alex keményen.
Ez belém hasított eléggé.És mély nyomot hagyott maga
után.Nem jutottam szóhoz.
-Ne haragudj!-mormogta Alex.-Nem akartalak megbántani.
Csak tudom hogyha elmondom a titkot Daniel...-s abbahagyta.
Megrémülésemben alig kaptam levegőt.
-Folytasd!-kiáltottam.Nagyokat lélegeztem.
Alex nemlegesen ü-ü-zött egyet s próbált kijutni
az ajtón.
Visszarántottam.
-FOLYTASD!
-Miért érdekel ennyire? Miből gondolod hogyha elmondom
minden más lesz,neked meg hawaii és napozás.
Ide figyelj! Ez komoly dolog,amiből nem tudok szabadulni.
Félek ha elmondom Daniel olyat tesz,amiből én jövök
ki rosszul.
-Daniellel tudok beszélni!-vágtam rá könyörögve.-Mond
már el az isten szerelmére én szeretnék boldog
lenni.És szeretném ha ismét boldog lehetne Daniel is.
És te is.De ha nem mondod el akkor...
-Akkor?-pár percig csend uralkodott.Minden egyes
pillanatban úgy érezem közelebb kerülök a titokhoz,
de nem tudtam érdemes-e Alexet nehéz helyzetbe hoznom
Daniel miatt,és rossz dolog alá sodornom.De meg
kellett tudnom.Muszáj!
-Könyörgöm!-suttogtam.
Levettem a magassarkúmat és Alex vállában kapaszkodva,
az ajtó elé álltam hogy ne tudjon megszabadulni.
Sóhajtott.
-Rendben...-szánta el magát.Kivezetett a teremből
át az egész báltermen egészen kifele a sötétben.
Mindenki minket bámult.Anya kétségbeesetten
kiabált utánam.
A fotósok természetesen azt is lekapták,amint Alexszel
elvonulok.
Mikor kisétáltunk Alexszel a kapun,megszűnt a fény,
helyébe tompa sötétség lépett.
Beültem a kocsiba.A széltől megszabadulva megborzongtam.
Alex beindította a motort,amely felbőgött,majd egy kicsit
csendesebbre véve a hangot,elindult.
-Hová viszel?-kérdeztem.
Alex arcvonalai megfeszültek.Ideges volt.
Mint aki a legrosszabbra is felkészült már.
Csak tudnám meg már végre mi ez az egész.
Tudtam felesleges kérdezősködnöm,Alex úgysem
árulja el hová visz.És különben meg úgy is megtudom.
Az utak hosszas sorain belül,izgulás fogott el.
Mi van ha veszélyes játékot űzök Alexszel?
Nem! Olyan nincs! Ezt a rövidke gondolatátfutást az agyamon,
gyorsan kitöröltem eszmémből,s vártam hogy megérkezzünk
a célhelyre.Sötét volt.
Hogy kicsikét könnyítsek a lelkiismeretemen,írtam
egy SMS-t anyunak.
Szia! 
Teljesen igazad van ha dühös vagy és mérges.
Apuval együtt.De nem én vagyok a hibás.
Remélem ezt tiszteletben tartod mikor elmondom
neked kitörésem teljes igazságát.
Ez a Frank...mindegy.Úgy is elmondom...ha meghallgattok.
Tisztában vagyok azzal amit tettem,és sajnálom.
Most biztosan tönkre tettem apa új bizniszét,
de van egy rossz pont,amit senki kedvéért sem fogok
tűrni.Még apa kedvéért sem.Szeretlek! 
Bocsánat bocsánat bocsánat! Liana...
Alex megsimogatta a vállam,és együtt érzően
bólintott egyet.
-Nincs mentség arra amit tettem.-szűrtem le a fogaim
közül alig hallhatóan.Kinéztem
az ablakon.
-De van! Csak rá kell jönnöd!
-Miért mondasz nekem ilyeneket? Folyton nyugtatsz,
pedig...pedig azt mondtad szóba sem állsz
velem.Olyan...gyengévé és érzékennyé teszel.
Mintha magadba akarnál bolondítani.-nevettem.
Alex is nevetett,és mintha kicsit felszabadult volna,
zenét kapcsolt.
Már elhagytuk New York city határát is.
Kezdtem megijedni.Tudom,Alex sosem bántana,
vagy vinne olyan helyre ahol félnem kéne.
De éreztem ez most nem lesz a megszokott nyugalom
és béke helypontja.
A kocsi megállt egy erdő és egy kis telek közti
kis utcán.A fák olyanok voltak mint amik
az égig értek.Itt még halvány világosság volt.De az erdőn
belül... csak sötét.
-Hol vagyunk?-kérdeztem.
Alex kiszállt az autóból.Én is ezt tettem.
Hűvös volt.Felvettem egy kabátot.Alex
a kis telekhez vezetett.Aprócska ház, nagy kert.
Ami meglepett hogy nem voltak állatok,se ólak.
Semmi.Csak egy fekete labrador ugatott minket.
Volt egy kis táblácska a kapun.Megfordítottam a kezemmel.
Ki volt írva:
PRESTON TELEK-természetes borok,borászat
-Micsoda? Preston? De hát...-ledöbbenve álltam
a kapu előtt.Daniel Preston...az unokabátyám telke.
Az erdővel szemben.Mit jelentsen ez? Soha nem jártam
itt.Ellentétben Alexszel.Ő ezek szerint elég jártas errefelé.
Alex bevezetett.Fel a lépcsőkön,egyenesen be a házba.
Több ember ült a kanapén.
Daniel megdöbbenten állt fel.És a többiek
is.Feszült figyelem,és csend zárta le a jókedvet,ami
eddig kihallatszott az utcára.Nem tudtam
mit tegyek.Mit mondjak?
-Alex!-szólalt meg Daniel.-Mit jelentsen ez? Miért hoztad
ide?-szemében düh csillant.
Alex próbált habozni,de én a szavába vágtam.
-Daniel! Én akartam idejönni.Alex semmiről sem tehet.-mentegetőztem.
Ekkor megjelent a szobában Daniel anyukája.Illetve a pótmamája.
Úgymond egy dadus aki főz rá.
-Liana!-kiáltott.Megölelgetett,megpuszilt, és szája
a füléig ért.
-Anya!-mondta Daniel.Mindig is anyának szólította.-Kérlek!
-Oké,oké!-mondta az asszony,s ezzel visszament a konyhába.
Daniel sóhajtott.
-Tudni akarja!-vonta meg Alex a vállát.
Egy lány is ült köztük.Fiatalnak tűnt.Olyan
16 évesnek nézném.Ehhez képest...csodálatos
lány volt.
-Te vagy Liana? Alex sokat mesélt már rólad.-mosolygott
kedvesen.
Bólintottam.A feszültség érezhető volt
mérföldekről.
-Clarisse!-állította le Alex.
-Mi van? Most már semmit sem értek! Mindent tudni
akarok! Kik ők? És mi közük van hozzátok?-néztem Alex
és Danielre.Tekintetem kettőjük közt cikázott.
Olyan fura volt minden.Fel sem fogtam.Igazából
sosem hittem volna hogy egyszer ilyen helyzetbe keveredek.
Daniel szó szerint leültetett.Megfogta a kezem és leguggolt.
-Mi...huh...nem hittem hogy ilyen nehéz lesz belekezdenem...nem
olyanok vagyunk,mint te...mint ahogy bárki hinné.-most már
tényleg tudni akartam mi folyik itt.Arcizmaim
nem bírtak kiengedni.Feszült voltam és talán
egy icipicit féltem is.Nem volt rá okom,legalább
is azt hittem.
-Kik vagytok?.... mik vagytok?-suttogtam félelem ittasan
Daniel próbált belekezdeni,de nem tudott.
Teljesen össze volt zavarodva.Ahogy én is.
Nem tudom mi járt a fejében,de tudtam,az igazság és
az hogy hogyan mondja el.Jobban izgult mint én.
A fülem döngött,a hasamban a remegés,az agyam kerekei
pedig lassanként forogtak.
Az illatok szálltak a szobában,figyelmem mégsem kerülte
el Danielt.A szemébe nézve próbáltam felfogni
mire gondol,ha csak egy percig is belelátni a fejébe.
De ugyan! Nem vagyok én senki sem.
-Hát jó.-mondtam,s ekkor halkan felálltam-Ha neked
ennyit jelentek Daniel akkor titkolózz csak.
-Nem Liana!-mondta Daniel és próbált
utolérni.Az ajtóban kapott el.-Tudod hogy nagyon
szeretlek! De...
-De annyira nem hogy elmondjad nekem igaz?-csend
uralkodott.Néhány sóhaj törte meg,
de ez nem volt elég.
-Gondoltam.-mondtam csalódottan és nyitni
készültem az ajtót.
Clarisse is az ajtóhoz jött,és bólintott
Danielnek.
-Mond el neki!-megfogta a vállát,és hatalmasra
nyílt szemekkel próbálta meggyőzni Danielt.
Tudtam hiába teszi.Daniel túl erős titoktartó.
De hogy pont előttem teszi?!...iszonyúan fájt.
Jobban mint bármi bármikor.Rosszabb volt,
mint mikor elájultam abban a sikátorban.
Mert ez az érzéseim legmélyéig hatolt.
Kirohantam az éjszakába.És most jobban szerettem
volna hazamenni mint bármikor.
Daniel utánam rohant.
-Elmondom csak állj meg!-kiáltott.
Lefékeztem.Lihegve megfordultam és vártam
azt a hatalmas titkot.Daniel megfogta a kezem
és az erdőbe vezetett.Alex is utánunk jött.
Sőt,az összes többi ember.A két méter magas
fiúk,a lány és egy félénk emberke.
Csak mentünk,míg aztán az erdő közepére értünk.
Daniel sóhajtott még párat,majd belekezdett.
-Egy ősrégi erdőben állsz...és nem tudod mi köt
engem az erdőhöz és a benne tanyázó többi barátomhoz.
És a te...jó barátodhoz.Alexhez...És...a te Michael
nevű pasidhoz aki az utóbbi időben elszállt a földről.
-Micsoda?-kérdeztem megdöbbenve.Tudtam
hogy Michaelnek köze van a dolgokhoz,de hogy komoly
részt vesz ki benne azt nem gondoltam volna.
-Michael eljött hozzánk és felfedte a kilétünket.
-Milyen...kiléteteket?-kérdeztem.
Egyre jobban bíztam abban,hogy nem teljesen
emberi dologról van szó.Alex sóhajtott
és mikor megfordultam Alexnek se híre se hamva.
-Á!-sikítottam.
Daniel és a többiek csillapítani próbáltak.
Lefogtak,mert teljesen elvesztettem a fejem.
Egy farkas ácsorgott szépen és barátságosan.
-Közelíts felé!-rendelte el Daniel.-Melletted leszek!-biztatott.
Megfogta az egyik kezem,és közelíteni
kezdtünk a farkas felé.
Nyeltem egyet.Féltem.A hasamban pillangó
szerű akárkik ugráltak,de ahogy egyre közeledtünk,
kezdett megszűnni minden félelmem.
Daniel a kezemet a farkas fejére tette.
Hurrikánként söpörte át az emlék a fejemet.
Bevillantak a képek,melyeken a válasz állt feketén
fehéren.Havas tér.A farkasfalka követ és elesek.
A gesztenyéhez hasonlítható az egyik farkas bundája
a szeme pedig akár a mogyoró.Gyémántos alakzatban
álltak.
-Félsz?-kérdezte Daniel,mikor visszacsöppentem
a kemény valóságba.
Nem mertem a farkasra nézni.Tudtam ki az,mégsem néztem
rá.Egyszerűen képtelen voltam.A mögöttem lévők
feszült figyelemmel vizsgáltak engem s hisztérikus
reakcióm,amint próbálok egy farkashoz érni.
-Nem.Ez....ez Alex.Érzem.Tudom.-helyesbítettem.
Egy percig némán simítottam a farkast.Nagyobb volt
mint a szokásosak.Úgy a mellkasomig ért.
Ezért is keltett ijedt ábrázatot.És ezért is féltem.
De amint a válaszképek megjelentek nyugodtabbá
váltam.
Ekkor Alexre néztem.Szebb volt mint egy szépségkirálynő.
Barnás árnyalattal körbevont szőre,más volt,mint
egy egyszerű jellegű farkasé.Gyönyörű volt.
Alex lehajtotta a fejét.
Ártatlan védtelen kis farkas.
Enyhe szél fújt.Minden más jelentéktelennek bizonyult,
a külvilágban.Nem bírtam levenni Róla a szemem.
Olyan tökéletes volt.A szőre egy barna gyémántra
hasonlított.Mintha senki sem lenne ott.
Daniel elaraszolt a légtérből.
Nyeltem egyet.Kissé felszabadultabban leguggoltam.
Alex megszimatolt,és félszegen felnézett.
Alaposan méricskélt gesztenyebarna szemivel,
végül kicsi...na jó,nagy fejecskéjét a vállamra hajtotta.
Átöleltem.Jobban esett,mintha ő maga,úgy értem
az emberi testével ölelt volna át.
Fáztam,mégis ahogy hozzásimultam,minden bajom egyszerre
elmúlt.
Puszit adtam a nyakára.Felálltam.Néma csend volt.
Csak a szél süvített folyamatos lehelettel körülöttünk.
Mégis úgy éreztem sikerült kizárnom a nagyvilágot,ha csak
egy percre is.
Ahogy megtapintottam Alex selymes bundáját,
mintha egy pehelyhez ért volna a kezem,s terült volna
ki az ujjaim közt.
Alex rám nézett,s hatalmas szemeivel,mintha
a lelkembe látott volna.
Egyenlőre csak azt fogtam fel,hogy milyen elkápráztató és
gyönyörű.
Kiengedtem a hajamat,és a magassarkúm ismét lekerült
rólam.Letéptem a koktélruhám alját,és az összes csatot
kitéptem a hajamból.A retikülömből előszedtem a telefonom,
s kikapcsoltam.Mindent ami a kezemben volt a földre
dobtam.Az adrenalin felerősödött,és felkapaszkodtam
Alex hátára.
-Mit csinálsz?-kérdezte Daniel.
-Segíts fel!-parancsoltam keményen.
Elmosolyodtam.
Daniel felsegített Alex hátára.
Elfeküdtem.Szőrébe kapaszkodva éreztem ahogy a szél
kényelmetlenül az arcomba csap.
Alex elindult,és óvatosan futásnak eredt.
Csak egy laza kört mentünk.De minden hibátlan
volt.Annyira tökéletes és fenomenális volt,hogy
hihetetlen.Még jómagamnak is,akiről azt hiszik,
csupa izgalom az élete.Hát ha ennyire
izgalmas dologra gondolunk,hogy rájöttem a legjobb
barátom egy farkas,akkor azt hiszem van benne valami!
Nem álmodom!-gondoltam.
Farkasbundája beleolvadt a környezet
vadító összhatásába.Elképesztő
képet alkottak körülöttem.
Alex leheveredett egy fa mellé.Ismét
emberré változott egy szürke pillanat alatt.
-Ez vagyok én.Egy szörnyeteg.-mondta kedvetlenül
Alex.
Arca teljesen más volt.Arany árnyalatokban csillogott
a sötétben.
A szürkület nem tudta elvonni róla a figyelmemet.
Besétáltunk a házba,Daniel anyukája előmelegített
takarókkal várt rám.
Feltornyoztam magam velük,s kitekintettem
az éjszakába.
Daniel anyukája elhagyta a szobát,egyedül maradtunk.
Alex leült mellém a kanapéra és nyugtatásképpen kezemre
tette a kezét.
-Csodálatos vagy!-mondtam,Alex kerek szemeibe nézve.
Bólintott egyet válaszképpen.
Egy darabig bámultam a semmibe,tekintetem a hófehér
falra esett.
Gondolkodásomat az törte meg,hogy Daniel leült mellém
kezében egy csésze gőzölgő teával.
Átadta,én meg lassanként szürcsölni kezdtem.
-A francba!-szisszentem fel,mikor a tea megégette
a nyelvem.
Daniel gyorsan kikapta a kezemből a teát,és aggódóan
kereste semmibe vesző tekintetem.
Hosszasan kifújtam a levegőt.Hátradőltem a kanapén.
Behunytam a szemem,és próbáltam felidézni Michael
gyanakvó szavait.Kavargott az agyam.
Egy pillanatra meg kellett feledkeznem Alex csodálatos
külsejéről,és fel kellett kutatnom agyamban hogyan
derült ki minden.Kezdett összeállni a
kép.
-Michael tudja a titkot?-kérdeztem és a szívem egyre jobban
kalapált.
Szinte hallottam ahogy a vér duplázik az ereimben.
Daniel és Alex egymásra néztek.
-Kérdeztem valamit!-mondtam még mindig a semmibe
bámulva.
Enyhén megráztam a fejem és ledobtam magamról a takarót.
Felálltam.
Daniel s Alex egyszerre és ijedten néztek fel rám.
A szobában elült a döbbentség és a rossz emlékek
sorai.
-Tudja.-motyogta Alex közvetlenül.
Hirtelen nem tudtam mit gondoljak.Haragudtam is
Michaelre és szerettem is.
Miért nem mondta el? Talán megakart óvni.
De ez akkor sem bizonyít semmit Tudtam hogy féltékenység
is lehet a fő ok,de ha mégsem akkor micsoda?
Ennyit ér a bizalom? Nekem be kell számolnom
mindenről de neki nem?
-Van még valami amit tudnom kéne?-kérdeztem
merő reménnyel hogy nem,nincs más.
De tudtam,egy ilyen kevésbé hétköznapi ügyben ez
képtelenség.
-Igazából van.-mondta Alex,s mint aki ismét visszanyerte minden
önbizalmát keményen rám nézett.
-Alex ne!-fogta meg egy erős mozdulattal Daniel Alex
kezét.
Keményen ránézett,és úgy vettem észre,
mintha tekintetével megakarná ölni.
Próbálta észrevétlenül megrázni a fejét.
Alex elmosolyodott.
-Már nem érdekel!-mondta semmit érően.
Tekintete rám szegeződött,és mint aki a legnagyobb igazát
akarja kinyilvánítani,lazán elhelyezkedett.
-A te drága barátod,követett engem ami igazából véve az én hibám
volt.De csak akkor vettem észre a szagát,mikor
farkassá válhattam.Addig se kép se hang.Nem voltam elég
óvatos.Daniel megmentette őt attól hogy megöljem.-egy percig aggódó
ábrázattal néztem.Nyeltem egyet.-Megfenyegetett.Azt mondta
ha nem hagylak téged békén,akkor elárulja neked
a titkom és egy életre megutálsz majd.Mondtam neki
hogy addig örüljön míg meg nem keserítem az életét,
de csak nevetett.Nagyon nyeregbe érezte magát.Tudtam
hogy előbb-utóbb kiderül az egész előtted,és az a szerencséd
hogy a falkavezér unokahúga vagy.Különben te is,
és én is az állatkertben végezzük.-s ezzel lezárta
a mondatot.
Hihetetlen döbbenettel bámultam.Mindkettőjüket.
A hátam mögött ott ült a többi falkatag is,de ők nem tudták
lefoglalni éles gondolataim vágódeszkáját.
Beletúrtam a hajamba.
Le akartam csillapodni egy gondolat erejéig,de nálam
ez nem volna beteljesülő.
Járkáltam fel s alá,közben Alexre néztem,aki
próbálta megérteni gondolataim.
Arcom a kezembe temettem.
Fel akartam fogni ami az elmúlt fél órában történt.
-Nem.Nem lehetséges hogy Michael ilyet tett.
Nem lehetséges hogy megfenyegetett!-mondtam magamból
kikelve.-Nem! NEEEEM!!-Alex és Daniel megfogták
a kezem és leültettek a kanapéra.
Úgy éreztem magam,mint aki most készül meghalni.
Kábulatba ejtő volt minden.


Nikoletta szemszöge:
Laura aggódva nézett rám a széles szobában.
-Miért nem akarod elmondani Alexnek az 
igazat? Hogy milyen boldogan jöttél felkeresni őt?
-Mert nem akarom elkeseríteni.Sem őt,sem magamat.
Nem akarok visszautasítást látni.
-A fenébe is miért utasítana vissza? Szeret téged!
Én érzem! Tudom! Egyébként meg ne akarj depibe esni oké?-nem hatott
rám Laura egyetlen szava sem.
-Nem akarok depis lenni.De ha nincs más megoldás?
Feleslegesen beszélsz itt nekem.
-Ja azt látom!-mondta kedvetlen haraggal.
Tudom,az aggódás vezérelte,ami nagyon jól esik,
de én nem tudom ennyire átértékelni jó irányba a világot.
Nem tudok úgy tenni,mintha Alex nem is létezett
volna,mert nem igaz.És az a Liana...
őt meg aztán tényleg lehetetlen volt kiverni a memóriámból!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Egy kis pihi

Sziasztok! 
Nem tudom pontosan,de lehet h az évben már nem
jelentkezek többször.
Ezért is szeretnék elköszönni,pihenni egy kicsit,hogy
2011-ben újult erővel,bedobott frissességgel folytathassam
a Vonzerőt,és h nektek is hagyjak egy kis szünetet
két feji között.A 10. fejit feltettem,h ne menjek el nyom nélkül.
Lehet h jelentkezek még,vagy netán belekezdek
a 11.fejibe,de ha mégsem ne érjen váratlanul.
Szilveszter után ismét itt leszek.:) 
És most bevezetlek benneteket a pályázatom részleteibe.
Elég nyilvánvaló,h senki se fog jelentkezni,mivel
elég béna témákat találtam ki.3+1 részből áll,h mindenki kedvére
válogathasson,ugyanis 3 témát ki kell választani.


1.:Életrajz h megismerjünk. Nem kell hosszú,csak 
előnyeid hibáid.
2.:Tartalom.Írj egy rövidke tartalmat,a te SAJÁT
történetedről.Lehet az Alkonyat koppintása.
Itt igazából a fogalmazási képességeidre lennék kivi.
Ha rendelkezel bloggal,saját történettel,annak tartalmát
is elküldheted.
3.:Könyvajánló. Itt is érdekel a fogalmazási
képesség.Írj a kedvenc könyvedről! Ebbe,csak úgy
ahogy az előbbi témában is,beleviheted fantáziád.
Írd le teljes véleményed! 
+1.: Twilight rajz.Ez az amely nem kötelező,elvégre
nem mindenkinek tökéletes a kézügyessége.Ezt
nem sértésnek szántam.Fényképezd le,
töltsd fel a gépre,és küld el!


3-at válasszatok ki,és januárban,vagy még később talán
mindenki küldje el az alkotását e-mailben.
csatariniki@freemail.hu Mindent az e-mail-re kell
küldeni.
Nagyon örülnék ha páran legalább bevállalnátok,mert
a rajz sem kötelező,és aki elég érzéki ahhoz hogy belekezdjen
egy blog olvasásához,egy történet megalkotásához,
annak elég szép a fogalmazási képessége.
Köszi Mindenkinek hogy végig olvastátok ezt a marhaságot.!
1000 puszi az én kis Farkasfalkámnak! XD 
(L)(L)(L)(L)(L)(L)(L)(L)(L)(L)(L)(L)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Vonzerő 10.fejezet-Tudomás

Elérkeztem a 10. fejezetemhez,aminek most
kifejezetten örülök.Remélem párakat megérint majd!
Jó olvasást!
Puszi! Neesh


Nikoletta szemszöge:


A repülőgépről leszállva,kellemetlen érzés fogott
el.Féltem talán,de...nem is tudom olyan
rossz volt.Az amerikai repülőtér hatalmas volt.
Mindenhol emberek tolongtak.
-Kicsim!-kiáltott anya.-Mi baj? Nem
örülsz hogy Alex után jöttünk?


Tudtam hogy igaza van.
-De igen. Örülök.Csak félek tőle hogy
elutasít majd.-mondtam remegő hangon,
ami vagy az álmosság miatt volt,vagy az időeltolódás
miatt,vagy pedig a félelem miatt,amely kitolta
az összes többi mentséget a fejemből.


Mikor megérkeztünk a szállóhelyre,egyből a kanapéra
dőltem.Jó sokat alhattam az biztos.
Itt most téli szünet van.Kinéztem New York city-re,
s közben próbáltam magam elé képzelni az Alexszel
való találkozásomat.Nem tudom hogy reagál majd.
Az is lehet,hogy az erdőben fogom felkeresni.
Mert én ismerem a titkát.
Hogy farkas.És ezt csak én ismerem.Meg
a többi barátja,akik szintén...izé..mások,mint
én.Laura sem tud róla.Alex lelkemre kötötte
hogy soha,senkinek,semmilyen körülmények
között ne áruljam el a kilétét.
Ő már évek óta farkas.Mikor idejött
szerintem csatlakozott valamelyik amerikai farkasfalkához,
mert mikor elmondta hogy költöznek,
azt is mondta,hogy keresni fog egy újabb falkát.
Remélhetőleg sikerült beilleszkednie.Én is szeretném
otthonosan érezni magam.
-Hé Niki!-ébresztgetett Laura másnap reggel..-Nem tudom
 érdekel-e,de Alex épp most ment kocogni.
Itt van még az utcában a park felé tart.-mondta mosollyal az arcán.
Hirtelen felpattantam,és magamra húztam a kabátot.
Belebújtam a cipőmbe,és kirohantam az ajtón.
A lépcsőház a cipőm csattogásától volt hangos.
Beszálltam a liftbe,és a földszint gombot keresve,
vártam hogy becsukódjon az ajtó.
-Ó,gyerünk már!-mondtam siettetve.
Próbáltam angolul motyogni,hisz tanultam
ezt a nyelvet,úgy...12 évig.Az általánosban is,
és a gimiben is. És nem mondhatom hogy rosszul
álltam belőle.Mikor végre valahára leért a lift
a földszintre,kirohantam a lépcsőház ajtaján,és rohantam
a kis park vagy mi felé.Nem akartam Alex
után kiabálni.Csak vártam és vártam.Kíváncsi
voltam hová megy.A torkomban teniszlabda nagyságú
gombócként dobogott a szívem.Az univerzum auráiból
semmit sem érzékeltem.Senkiét.Csakis Alexét.
Futott,míg végül bekanyarodott egy szűk kis utcába.
Már teljesen elfáradtam.A kocsik hatalmasak voltak.
Mivel a közlekedés is más volt itt,ezért én is imbolyogva
csámpáztam Alex után.Már a gyomrom is felfordult.
Alex leállt egy pillanatra.A térdére tette a kezét.
Nagyokat lélegzett.Ekkor hátrahajolt,s tovább futott
a szűk kis utcán keresztül.Aztán újabb
utca következett.Nem volt szűk,sőt! Ám nem annyira
volt forgalmas mint az eddigiek.Alex átment
az úton,s becsengetett egy házba.
Elbújtam a szemben lévő ház mellett ácsorgó bokor
mögött.
Egy lány nyitott ajtót Alexnek.Gyönyörű volt.
Képtelenség!-ámuldoztam.Most akkor Alex talált
valakit? És..engem elfelejtett?
A lány repült Alex karjaiba,és vígan nevetgélt.
Mosolygott édesdeden.Arca olyan volt,mint
egy kedves porcelánbabáé,akinek mosolya,maga a kincs
egy férfi számára.A teste hibátlan volt.
Akár egy szépségkirálynőnek.Mindene gyönyör,és
ámulatba ejtő.Pár hónap alatt ennyire elfelejtett?
Biztosan miattam jött el.Mert már nem szeretett.
A lány megfogta Alex kezét,és bevezette
a házba.Én pedig sarkon fordultam,s búsan
mentem hazafelé.Csak az volt a gond,hogy nem tudtam
merre van az új otthonom.


Liana szemszöge:
Alex annyira komoly volt,hogy szinte már fájt.
Tekintete sugallta az enyhíthetetlen
bizonytalanságot.
-Mi a baj?-kérdeztem.
Alex egy percig nem szólt semmit.
-Nem találkozhatunk többé.-mondta ünneprontóan.
És ezt szó szerint értem,mert Alex most rontotta
el a tökéletes karácsonyomat.
-Mi? Mégis miért?-nem tudom mi történt
velem akkor.
-Figyelj! Rájöttem 2 dologra.Az elsőt
nem árulhatom el,a másik pedig az,hogy nem tudom
mondtam-e már,Magyarországról jöttem.
Nos,ott volt egy barátnőm.És most tudtam felmérni,
mekkora hiányt érzek.Alig aludtam.És most,
egész úton ezen gondolkoztam,miközben
rádöbbentem,annyira hiányzik,hogy azt hiszem
követ.Érted?-mondta érzelmeket nyújtva.
-Értem.De ez miben akadályozza kettőnk barátságát?
Ezt nem értem,és örülnék ha megmagyaráznád.-mondtam
erőteljesen.Valójában nekem is rá kellett
döbbennem hogy Michaelt szeretem és nem Alexet.
És még így is jóban vagyok vele.
De ő most mindent elrontott.
-Nem ez akadályozza.Hanem az 1. ok,amit
nem mondhatok el.
-Daniel ismer téged.És Michaelt is.
Jól érzem hogy ezeknek köze van a dolgokhoz
ami akadályozza kettőnk barátságát?-kérdeztem,mert
tudtam hogy ráéreztem a dolgokra.
-Mi? Nem nem!-mentegetőzött Alex.
-Akkor magyarázd meg! Légyszíves!-kérleltem
de Alex megrázta a fejét.
-Tudom hogy követted Danielt,és azt is tudom
hogy sikerült megállítania téged.
Örülök neki! Kérlek ne avatkozz bele.
Daniel egy ismerősöm és és...elmond nekem dolgokat.
-Szóval elmondta.
-El!-bólintott Alex.-Mit gondoltál? Titokban marad?
Szerintem le kéne állnod jó? Most mennem kell.
Szia!-mondta s kisétált.
Duzzogva a takaróm alá bújtam.Mi lehet az a 
titok ami nem tartozik rám?
Egyszer csak valaki elkapott.Leestem az ágyról.
Michael volt az.Leszedtem a fejemről a takarót.
-Te normális vagy?-kérdeztem.-Megijedtem.
És bevertem a fejem.-mondtam szemrehányóan.
-Mit akart itt ez a gyíkarc?-kérdezte Michael
és leült az ágyamra.
Féltékenységi roham-forgattam a szemem.
Ez már az agyamra megy.
-Nem tudom.Azt mondta nem találkozhatunk
többé,mert Magyarországon volt egy barátnője,meg
hogy ne avatkozzak bele az életébe,és hogy
vannak dolgok,amikről nem szabad tudnom.
Megkérdeztem mi az és hogy mi köze van Danielhez,
de csak elrohant.-válaszoltam.
Michael elmosolyodott.Valószínűleg nem akarta
hogy lássam,mert nem úgy tűnt mintha a földön
lenne.
-Mit mosolyogsz?-kérdeztem.Michael
megrázta a fejét,és "visszaszállt" a földre.
Megvonta a vállát.
-Semmit.-mondta.Egyre gyanúsabb volt a kép.
Úgy éreztem Michael sunyi pillantása is árulkodó
jel lehet,és hogy neki is köze van a dologhoz.
Mintha egy mese lenne,és benne ő a gonosz.
Á nem!-hessegettem el a gondolatot a fülem mellet.
Alex és Daniel is megmondta.Ne avatkozzak
bele a dolgaikba,mert nem rám tartozik.
És igazuk van.Mégis egy hang azt súgta,ez
nem egyedi eset.Olyan különleges.És 
hogy keressem meg a megoldást.
Na meg az igazságot.Érzéseim szerint senki sem mond
igazat.De talán az a barátnő tud valamit.
Igen! Ez lesz a megoldás! Fel kell keresnem.
Á ez sem túl jó!-mondtam magamnak.
Nem baj! Nem is érdekel.Hagyjuk az egészet.
Az ő dolguk.
Michael felállt és megkérdezte.
-Nem megyünk el az éttermünkbe?
-De.-mondtam,s könnyed mozdulattal megöleltem.
Felöltözködtem,összekészülődtem,
s beültem Michael autójába.
Hideg idő volt.Kicsit lehúztam az ablakot,
de csak annyira,hogy kellemes legyen a kocsiban
a beáramló levegő.Michael betett egy Eminem CD-t.
Felsóhajtottam.Elhúztam a szám szélét,és
kinéztem az ablakon.A fák és háztömbök mellett
elhaladva eszembe jutott hogy mit mondott Alex.
Mikor megérkeztünk Michael leparkolt
a kocsijával.Bementem az étterembe és 
leültem a szokásos asztalhoz.Megrendeltük a 
kaját,és elgondolkodva bámultam magam elé.
-Mi gond?-kérdezte Michael.
-Á semmi,csak..elgondolkodtam...
valamin.
-Alexen?-kérdezte Michael.
Némán bólintottam.
-Foglalkoztat hogy mi az a titok,amiről én
nem tudhatok.
 Michael forgatni kezdte a szemét.
Vágott magának egy szeletke húst,és mint a filmekben
szokás,grófos hangulatban oktatni kezdett.
-Hagyd az egész bandát a fenébe!
Semmi közünk hozzá!
-Az egész bandát?-kérdeztem felháborító hangnemben
mert valóban felháborodtam-Ne felejtsd el,hogy némi
közöm azért van hozzá.Ott van az unokabátyám,akit
jobban szeretek Hooknál.És az az érzésem hogy
te is benne vagy.
-Jó,persze.Ott van Daniel.De én hogyan lennék benne?
Azt sem tudom miben kéne benn lennem.
Felejtsd el ezt a feltételezést oké?
 Bólintottam.
A valóság mindig mást rejt mint amit a hazugság
sugall.-mondtam magamnak okulva a dolgokból.
Egy percre elgondolkoztam,de Michael kiébresztett
gondolkodásomból.
-Nézd Liana! Ha akarod beszélek Daniellel.
Együtt sportoltunk a régi időkben.-mondta
Michael és megsimította arcomat.-Nyugodj meg!
-Nem ez nem jó ötlet.Én szeretnék Daniellel
beszélni!-makacskodtam,s közben egyre jobban
furdalt a lelkiismeret,hogy olyan csúnyán beleavatkoztam
Daniel és Alex ügyébe.-El szeretném simítani
a dolgokat.-mondtam végszóként,de az érzésem
az volt,még nincs lezárva a téma.És jól sejtettem.
Michael lenyelte az ételt ami a szájába volt,és megtörölte
a kezét a szalvétával.Ivott egy kortyot
az italából,és megfogta a kezem.
-Én is ezt szeretném.Pont ezért hagyd,hogy én
mondjam el Danielnek a helyzet jelenlegi állását.
Mindent te fordítottál a feje tetejére.És mikor
elhatároztam hogy a feleségemül fogadlak vele együtt
azt is elhatároztam,hogy minden bajból kisegítelek.
-Jó,beszélj te Daniellel.De kérlek,ne mondj neki
olyasmit amitől mérges lesz.Finoman állj rá
a témára!-javasoltam,s közben elmerengtem az ügy
kezdetleges pontjain.Daniel döbbenve nézett
rám,mikor elmeséltem neki Alex és Michael közti
kapcsolódást ami rám is hatással volt.Aztán kérdezgetni
kezdtem hogy miért döbbent meg ennyire,és honnan
ismeri Alexet és Michaelt.
Mikor megettük az ételt,és felálltunk az asztaltól,Michael
hazavitt,és megkérdezte:
-Együtt töltjük a karácsonyt?-merő mosoly jelent
meg az arcán.Némán bólintottam,és megöleltem
Michaelt.
-Na és,döntöttél már?-kérdezte.
-Miről is?
-Hát..hogy hozzám jössz-e...vagy nem akarsz?
Én...én megértem,csak mond meg.-mondta,de mutatóujjamat
a szája elé tettem,s így már volt esélyem megszólalni.
-Igen.Hozzád megyek feleségül!-mosolyogtam.
Michael felemelt,és forgott velem a szobában.
Mikor letett a földre,és kiémelyegtem magam a szédelgésből,
remegő hangon megszólaltam.Talán azért remegett annyira,
mert féltem a reakciótól.
-De...nem baj,ha az esküvőt nem most tartanánk meg,
hanem...később? Hogy csituljanak az események.
-Semmi gond! Megtanultam rád várni! Szeretlek Liana!
Imádlak! És most hogy igent mondtál,semmi és senki
sem állhat az utunkba.Még maga az idő sem.-mosolygott
Michael, boldogan.Őszintének tűnt.És
most jobban hittem neki mint valaha.


Nikoletta szemszöge:
-Hol vagyok?-estem kétségbe.Feltárcsáztam
Laura számát,és rekedten szóltam bele a telefonba.
-Laura! Eltévedtem! Nem tudom hol vagyok,merre
van a visszaút.-szinte már sírtam.
-Mi? Jó! Akkor...nincs más esély,csak Alex.
Látod őt valahol?
-Nem.Nem látom sehol.
-Akkor kérdezz meg egy idegent.Csak ismer pár 
utcát.Vagy legalább a hotelünket, ahol most vagyunk.
-Tuti hogy nem! Meg sem értem,itt Amerikában nem teljesen
olyan az angol ahogy mi tanuljuk Laura.Most 
mi a fenét csináljak?
-Idézd fel!
-Képtelenség!-siránkoztam.-Akkor nem figyeltem merre
megyünk.Csak Alexre emlékszem.Őt bámultam nem
az útirányt.
-Akkor nincs más választás.Hívjuk a rendőrséget.
Hol vagy most.Nézz körül!
-Öö...egy hatalmas nagy téren ücsörgök
a padon.
-Megyünk,és megkeresünk! Maradj ott
ahol vagy.
-Tehetek mást?-kérdeztem és letettem.
Elsírtam magam.Alex! Miért tetted ezt?
Istenem könyörgöm! Add nekem őt vissza!
Hogy felejthetett el? Felhúztam a padra a lábam,és
arcomat a térdemen nyugtattam.
Nem tudtam visszatartani.Eljöttem utána ő meg...
Annyira fájt,egyszerűen nem tudtam mit gondoljak.
Hiányzik! Nagyon,nagyon nagyon! Ha régebben rágondoltam
azt kívántam,bárcsak mindig itt lenne velem.
Olyan közelinek tűnt.
Most pedig eltávolodott tőlem.Teljesen.
Annyira rossz volt átélni hogy ott ölelte azt a lányt.
Azt a GYÖNYÖRŰ lányt.
Elfeküdtem a padon.Összehúztam magam,és hagytam
hogy könnycseppjeim a földre hulljanak.
A tudatlanság borúja, felfordította a gyomromat.
Az égre néztem és senkinek éreztem magam.
A semmiért jöttem ide.Én itt egy aprócska 
gyöngyszem vagyok,és semmi más.
Alex szerelmes abba a lányba.És a lány sem annyira
tiltakozóan állt hozzá a dolgokhoz.
Ordítottam egyet.
-Istenem!-suttogtam.-Kérlek szépen! Ne vedd 
el tőlem! Én..én nem tudom mással elképzelni
az életem.-a sírás teljesen elvakított.
Felültem.A könnyek lefolytak az arcomon,s a nyakamon
keresztül elérték a pólóm.Átitatták a nyakrészt.
Esni kezdett az eső.Beborult az ég.Ott ültem a 
padon egyes egyedül.És nem vártam felmentősereget.
Egyedül akartam lenni.Egyedül Bella hiányzott rettenetesen.
Ő bármilyen körülmények közt megnyugtat.
Már teljesen nedves volt az arcom és a pólóm is.
Fáztam.Összegubózódtam,és felhúztam a csuklyám.
A kezemet az arcom elé tettem és nem mertem felnézni.
Apának igaza volt.
-Úgy is elfelejtett!-mondta mogorva tekintettel mikor
elbúcsúztam tőle a reptéren.
Megráztam a fejem.De most jöttem rá hogy
igaza volt.Mindenben.Számomra már nincs remény.
Egyre jobban fáztam.Súlytalannak,elveszettnek,meggyalázottnak
éreztem magam.Mikor aztán Laura odafutott hozzám.
-Niki!-kiáltotta.Egy férfi jött segíteni anyámmal együtt.
Anyu sírt depressziós állapotomat látva.
A férfi felemelt a kezébe.Én csukva tartottam a szemem.
Nem akartam látni mi történik.Betettek egy autóba,mindeközben
anya és Laura két oldalról szorították a kezem.
-Akkor vissza a hotelbe?-kérdezte a férfi.
-Igen!-mondta Laura
-Istenem! Hogy történhetett ez vele?-suttogta anya
Laurának.Vagy magának,nem tudom.
Elaludtam.Elnyomott az álom,és minden eddig történtet
ezzel akartam feledtetni.
De hiába minden.Valamit éreztem a külvilágról.
Például mikor már otthon érezhettem magam.
1 baj volt.Az én otthonom messze van.Nagyon messze.
És Alex otthona is ott lenne.Melegség fogadott,
ahogy becipeltek az ajtón.
-Mivel tartozom?-kérdezte anya a férfitől.
-.Ez igazán semmiség.Menjen és győződjön meg róla
hogy nincs baja! Nekem mennem kell.A 26-os szobában
cserélni az égőket.Na viszlát!
-Nincs kedve maradni? Meghívom egy teára.
-Mennem kell!-mondta és kiment a szobából.
Anya leült mellém és felébresztett.
-Gyere! Cseréld le a ruhád,és alhatsz egész nap!-felültetett.
Lecseréltem a ruhám egy melegítőre és egy meleg
pulcsira.Visszadőltem a kanapéra és a legmelegebb
takaróval amivel lehetett,betakaróztam.
Aludtam vagy 5 órán át.Teljesen beesteledett.
Bella fogadott.Megnyalta az arcomat, így próbált
ébresztgetni.
-Szia!-mondtam,s átöleltem.Magamhoz szorítottam,és
próbáltam nem gondolni Alexre.
Bella ült az ölembe,én pedig simogattam.Rettentő
érdekes,hogy egy ilyen kis állat a nagy szeretetével hogy meg tudja
nyugtatni az embert.Magamhoz öleltem.
Egy percre meg akartam feledkezni minden gondomról.
Alexről...és az életemről...
-Mindig élj a percnek lányom!-mondta apa mikor kicsi
voltam.Ezt akartam.Élni a percnek.Bellával.
Egyedül.Senki más.Csak mi.A legeslegjobb testvérek
a világon.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Egy kis friss


Kedves Olvasók!


Szeretnék Mindenkinek Boldog Karácsonyt,
Kellemes Ünnepeket kívánni!
Ezúttal szeretném megköszönni a Rendszeres
Olvasóknak is,és azoknak is,akik követik a történetemet.
Szerintem sokkal jobb ez a mostani töri,mint a régi.
Fejlődésképesnek tartom magam,ezt bizonyítja,hogy most
a fogalmakat is szebben írom le.
Köszönet: LaMesnek és Naominak a kommentárokért.
Szintén köszönet Zakuronak,aki megígérte,hogy
Karácsony után elolvassa a történetet.
Nem tudom ki hogy van vele,de én sikeresen
zárom le a 2010-es évet,mert kellemes időszakon
vagyok túl.Úgy gondolom a közvélemény-kutatás is
jónak bizonyult,úgyhogy annak is köszönöm
aki részt vett benne.
Teszek majd ki újakat,és remélem arra is szavazni
fogtok!
Szeretném megköszönni azoknak is,akik kitették
a saját oldalukra a blogomat! Akire vonatkozik
az tudja kiről beszélek.Meglepett
hogy olvasási rekordom megdöntötte a 600-at.
:) Ennek rendkívül örülök,mert elégedetten
zárhatom le 2010-et. =Đ 
Most pedig szeretnék egy rövidke kis hirdetést
írni.
Aki szereti a zenét,annak van egy jó kis
blogom.Egy 15 éves Kitti nevű lány a saját
zongoradarabjait tette fel az oldalára.
Van rajta egy meglepii is,ami kapcsolódik a
twilighthoz! =) Nem az,amit Edward játszik
Bellának.:) Remélem sokan megnézitek,mert megéri.
Naomi,és az én tetszésemet már elnyerte.;)
Kukkantsatok be a többi oldalra is, amit feltettem,ott
van lent,az "Érdemes benézni"bloglistámon.
Remek blogokat tettem ki.Köztük:
Haylie:Új élet vagy mégse,LaMes:Come to love,
Kitti zongoradarabjai és Zakuro:a tékozlófarkaslány oldalát,
2 TwilightFan,és egy GossTeam oldalt.
Jah és még vmii: 
Szeretnék kiírni egy pályázatot,melynek a lényege,
hogy megismerjétek egymást és én is titeket.
Szeretnék várni egy kicsita kezdéssel januárig,
amikor /remélhetőleg/ Zakuro
is velünk lesz,és talán újabb vendégeket tudhatok
a blogon.Akinek kérdése van ezzel kapcsolatban,
írjon nekem egy e-mailt, a csatariniki@freemail.hu
címre.Remélem sokak tetszését elnyeri majd,és 
érdeklődést kelt bennetek.Azt is remélem hogy sokan
jelentkeznek majd a pályázatra! =)
Sok Boldog Ünnepeket,és puszit küld
Nektek:
Neesh
<3 (L) 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Vonzerő 9.fejezet-Részlet,Nikoletta naplójából

Gondolom nem is kell mondanom:
Ez Nikoletta szemszöge.Kötődik a karácsonyhoz,
mégsem tér el a fontos részektől,melyekből később
tájékozottan fogtok ítélkezni.
Jó olvasást! Puszi!




Alexet nagyon,nagyon régen láttam már.
És,most,ülök a repülőtér egyik bőrülőkéjén,és
várom hogy anyu intézze a dolgát,miközben
azon izgulok,mikor látom végre újra...Őt! Laura,
a legjobb barátnőm,pedig valószínűleg megrohant
egy kajáspultot,vagy nem tudom.Ő is utazik velünk.
Alex........
A napok gyorsan mentek el vele,lassan nélküle.
Annyira szerettük egymást.S nemrég mindennek
vége szakadt.
Visszalapoztam azokra az oldalakra naplómban,melyekben
még itt volt velem az egyetlen szerelmem.
Elolvastam a tavaly karácsonykor írtakat,tekintve
arra hogy Amerikába beállt a tél.


Alex arcán bűbájos mosoly csengett.
A karácsonyfa égők fényei,megvilágították
arcát.Hibátlan volt.
-Mit tudsz amit én nem?-kérdezte elbűvölően.
Felnevettem.Egész Magyarország a fények
martalékává válik,ha karácsony van.
Egy percig gondolkodtam,ez e az oka,a jó
hangulatnak,vagy a fenyőillat,vagy...vagy
az életünk.Sokat tűnődtem,valóban 
hibátlanok vagyunk-e,
de rájöttem: Lényeges ez?
-A fontos,hogy szeretjük
egymást.Más nem számít,igaz?-kérdezte Alex.
Egyetértően bólintottam.Semmi sem ronthatja
el ezt a pillanatot.Olyan különlegesen
csengett a hangja...És a mosolya! Minden
mozzanatába beleborzongtam.Szerintem
minden lány így érezne egy olyan pasival
mint Alex.
-Niki!-kiáltott anya.-Gyere egy percre! Segíts tálalni
a sültet.
-Megyek!-mondtam,s egy könnyed mozdulattal
megcsókoltam Alex-et.
-Siess!-mosolygott,s a karácsonyfa felé fordult.
Apa elé tartott egy pohár sört,s nevetve
mondta:
-Most már te is ihatsz velem!-heherészett.
A vacsora alatt,fergeteges hangulatot teremtettünk.
S közben a nappaliból jól látható karácsonyfa őrizte 
kedvünket.Később Alex és én átadtuk egymásnak
az ajándékunkat.
-Nem válaszoltál!-mosolygott.Elragadóan
festett az új pulcsijában,melyet tőlem kapott.
A garbós rész,kicsit hússzúra nyúlott,ezért
lejjebb hajtottam.
-Mire?
-Arra,hogy mit tudsz amit én nem?
-Áá..semmi különöset!-nevettem ravaszul.
Alex elmosolyodott,azzal a lányokat ámultba ejtő
mosolyával.Átöleltem.Szívem jobban vert,mint valaha.
Annyira hiányzott ez nekem! Megtaláltam a világ
legeslegjobb pasiját! És most együtt ünnepeljük a karácsonyt.
Alex átölelt,és bekapcsolta tv-t.A tv2-n,
az Így jártam anyátokkal c. film ment.Alex egyik kedvence.
-Ha összeházasodunk,és elegem van anyudból,akkor
levetítem neked ezt a filmet oké?-kérdezte.
Felnevettem,és beleboxoltam a vállába.
-Miért,össze akarsz velem házasodni?-kérdeztem döbbenten.
-Ki mással?-mondta magabiztosan.


-Oh!-sóhajtottam,s rádöbbentem,hogy a repülőtéren
ülök,és anya még mindig a dolgát intézi.
Visszamerültem az emlékekbe.


-Ki mással? Hát..nem tudom.Egy szebb lánnyal.
-Na ne nevettess!
-Nem nevettetésnek szántam.-mondtam.
Ekkor betoppant Laura,a legjobb barátnőm.
Átöleltem,s odaadtam a neki szánt ajándékot.
-Ne csináld! Na jó! Én is hoztam ám neked valamit!-mosolygott.
-És Alexnek is!-kacsintott ránk.
Alex elkomolyodva bámulta a kis ajándékcsomagot.
-Nyisd ki!-böktem oldalba.Alex egy percig
még bambulta a dobozkát,végül kíváncsisággal
telve,felbontotta.
A csomagban egy partiszemüveg tartózkodott,kék színnel
megfestve.
-Nahát! Köszi!-mondta,és átölelte Laurát.
Felnevettem.
-Te is nyisd ki Niki!-mondta Laura.
-Oké!-s ezzel felnyitottam a dobozka tetejét.
Egy kis kulcs állt benne,és egy farmernadrág.
-Úristen!-ámuldoztam.
-Láttam hogy nézegetted a kirakatban.Egyébkén a kulcs
az új lakásomé.Ha kedved van beszélgetni,vagy
hozzám akarsz költözni,csak nyugodtan.
Ja,és a farmer alatt még van valami.-Laura
elképesztő.A karácsonyi vásárlás a mániája.
De ameddig jól járok,addig nem fontos.Mégis
sokszor,rosszul esik,hogy többet ad nekem,mint én neki.
Kitettem a farmert.A doboz még rejtett valamit.
Egy ezüst karkötőt,melybe bele volt gravíroztatva
a név hogy: Niki 
-Köszönöm Laura!-mondtam,s a nyakába ugrottam.
Már majdnem sírtam a meghatottságtól.
Alex pedig ott ült szótlanul,s kedvesen mosolygott.
Leültünk az ágyamra.Néztük a filmet,s mikor vége
lett,lementünk sétálni a parkba.A havas táj,mely
körbevonta Magyarországot,elámító képet
festett le elénk.Mintha csak egy rajzocska lenne.
Néha a valóság jobb,mint az álmaink.De ez fordított
esetben is igaz.Felmentünk Laura új lakásába.
Panel volt,de tágas.Két-három embernek biztosan.
Nagy nappali,egy fürdő,egy hatalmas sarokkáddal,
egy WC helység,és két hálószoba.
-Fantasztikus!-mondtam.
-Köszi! Egyébként még meg sem mutattam a kocsit,amit
aputól kaptam.
-Egy autó?-lépett közbe Alex.Felnevettünk.
Eddig szegénynek nem volt témája.Most meg
egy kocsi!
-Tudom!-nevetett Laura.-Gyertek!-mondta.
Követtük az ablakhoz.Mikor lepillantottunk,megláttunk
egy ezüst csodamasinát.Én nem értek az autókhoz,
de Alex és Laura eldumálgattak róluk.Én 
csak a méretük,a formájuk,és a színük
alapján ítélem meg ezeket...
De ha a Forma-1-ről van szó,akkor tájékozott vagyok
Alexnek hála.Elmondott mindent.Na meg apu
is.


Laura két keze tele volt bon-bonnal.Leült mellém,és
a naplóm fölé hajolt.
-Így hiányzik?-kérdezte.
Némán bólintottam.Laura a mellettünk lévő kukába
dobta az összes csokit,és átölelt.
-Nem sokára itt lesz velünk.De akkor megfogadod,
hogy nem leszel szomorú.Oké?-kérdezte.
-Oké.-mondtam halkan.-És különben is!-folytattam vidámabban.
-Nemsokára viszont láthatom.De...
-De?-kérdezte Laura.Lehervasztott fejjel
ültem,s néztem naplóm mintás borítóját.
-Mi van,ha már talált valakit?-kérdeztem.
-Kizárt!-vágta rá Laura.-Ha talált mást,akkor ő a legnagyobb
balfék a világon.Ide figyelj! Szép vagy,okos vagy és felülmúlhatatlan.
Belőled több nincsen-nyugtatott nagy hévvel.
Szelíden elmosolyodott,s felkapott egy sajtos pogácsát.
Átnyújtott.
-Edd csak meg! Tudom hogy ez az,amire vágysz!-nevettem
halkan.Laura neki esett a pogácsa elfogyasztásának.
Melegséggel telt meg a lelkem,s átöleltem.
-Örülök hogy velem jössz.
-Á nincs mit!-mondta.-Megyek,megnézem
mit csinálnak szent anyáink.-ugrott fel.S ezzel
megint egyedül maradtam.Vagy mégsem? Itt volt
velem a naplóm,az emlékek,és ekkor
felpattant a kanapéra kölyök golden retriver
keverék kutyusom:
Bella.
-Szia drágám!-mondtam,és ölembe emeltem.
Jelenléte bármilyen körülmények között megnyugtatott.
Ismét olvasni kezdtem.


-Alex!-nevettem,mikor a nagy hótömeg,
szegény Alex fejére borult.Odasiettem hozzá,
és lepucoltam róla a havat.
-Ha ha.-morgolódott kedvesem.
Átöleltem,és megpróbáltam jobb kedvet varázsolni
arcára.Ekkor hátulról hideg csapta meg a nyakamat,
majd végig csusszant valami a hátamon.
-Hé!-kiáltottam,mikor kitisztult a kép,és
Alex bedobott a kabátomba egy hógolyót.
Ezután kergettük egymást a tájon.
Aztán mikor már teljesen átfagytunk,beültünk egy
kis kávézóba és ittunk egy forrócsokit.
-Hogy érzed magad? 
-Jól.Viszonylag.Csak vicceltem! Remekül.
Ez a legjobb karácsonyom! Mert...-mondtam,s
kezemet a kezére tettem.-Veled tölthetem.
-Dettó!-mosolygott,s le se vette rólam a szemét.
Szeret!-gondoltam magabiztossággal megtöltve,
miközben ámulattal telien,észrevettem,hogy hol
is vagyok.Számomra nem létezett más,mint
Alex.Olyan friss volt,és erős és...tökéletes!
Szinte már túl tökéletes. Minden oldaláról másként
mutatkozott be,mégis minden szavát ittam,még ha
nem is értettem.
-Na mi az?-kérdezte.
-Semmi!-legyintettem.Ekkor felálltunk,
Alex fizetett,én pedig belecsimpaszkodva a kezébe,
nekiindultam a tájnak.A délutánt
is a szabadban töltöttük.Laura keresett
párszor,de nem hallottam.Kicsit rosszul esett
neki,de hamar megbékélt attól a zűrös ügytől
eltekintve,hogy ötször is hívott.
-Miért kerestél ennyiszer?-kérdeztem,mikor személyesen
találkoztunk.Szeme könnyes volt,a sírás teljesen
maga alá temette a jókedvet.
-Roli szakított velem.-mondta halványan.
Mondta? Á nem! Sírta.Átöleltem.
-Mit akarsz tenni?-kérdeztem alkalomhoz nem illően.
-Felkeresem Taylor Lautnert.És kisírom
a vállán bánatom.-szipogva ejtette ki a szavakat.
Elmosolyodtam.
-Nem kell kisírnod magad a vállán,hisz ha meglátnád,
még az asztmád is elmúlna.-kerestem fátyolos
tekintetét,de csak a földet bámulta.
-Figyelj! Tudom mit érzel.
-Valóban?-nézett fel.Egy zsepivel
megtörölte a szemeit.Elvettem a kezét
a szemétől.
-Ettől csak vörösebb lesz.És igen.Tudom
mit érzel...Azt hiszem.-mondtam bizonytalanul.
Meginogott,majd hirtelen vérvörösen izzó
tekintetett váltott könnyed arcával.
Rémisztő volt.Kemény lett és elutasító.
-Ha tudnád,akkor felvennéd a telefont.De 
nem tettél semmit sem.Ötször is kerestelek.
-Ne légy igazságtalan.Már mondtam hogy
nem hallottam.-kerestem a szavakat.
De nem igazán találtam mentséget.
Legbelül élt a tudat.Igaza van.
Megrázta a fejét,rezzenéstelen tekintettel.
-Most megyek!-mondta,s kiment.
-Laura!-kiáltottam utána,de Alex megállított
kezével.
-Hagyd! Most magányra van szüksége.-Alex
próbálta megakadályozni,hogy elrontsam
a mi kettőnk közös karácsonyát,de én makacsan
elhúztam a kezem.
-Mindenki ezt mondja.De te nem
tudod,mit csinál ha magányos!-álltam ki véleményem
mellett,s Laura után rohantam.Magamra
A park felé vette az irányt.Futottam
utána,s közben lejátszódott a fejembe a végtelen
barátságunk örök pillanata.
-Laura!-egy hirtelen mozdulattal megragadtam
mikor beértem.
-Nyugi! Nem csinálok őrültséget.De te igen
ha nem mész vissza Alexhez.Ne ess bele
abba a hibába mint én.Nem törődtem
Rolival és most...mindennek vége.Fuss!-adta
ki a végszót,s tovább ment.Némán néztem
utána.Egy könnycsepp jelent meg az arcomon.
Mikor már nem láttam Laurát a távolban,
megfordultam.
-Gyere!-mondta Alex,s átölelt.-Ne sírj!
-Én..én nem tudtam hogy ennyiszer hívott.
Csak..csak...
-Csss! Emlékezz! Ez ki karácsonya?-kérdezte
arcán mosollyal.
-A miénk!-mondtam,s én is halványan
elmosolyodtam.
Mikor már kezdett el-elmúlni a bűntudatom
melyet Laura miatt éreztem,kezdtem
jól érezni magam.Alex mindenről gondoskodott.
Meggyújtott egy-két illatgyertyát,melyet 
most kaptam tőle,aludtam egy órát,és filmet is
néztünk.Hozott be szendvicseket.
-Hogy lehet valaki ennyire különleges és 
tökéletes?
-Ha utálod hogy én vagyok Mr.Tökély,kidobhatsz,
mint Laurát az a szemét Roli.
-Én soha nem doblak ki!-nevettem meggyőződve
előbbi mondatomról.
Kortyoltam párat a teámból,s Alex letette
a kis asztalra.
-Niki...figyelj! Laura nem mondott neked semmit
arról hogy költözz oda,vagy ilyesmi?
-Nem.Csak célzott rá,hogy teljesen nyugodtan
mehetek.De ne emlegessük 
Laurát,mert ismét rossz lesz
a kedvem.
-Oké!-hallgatott el, egy vállvonás kíséretében.
Egy percre az ablakhoz lépett,majd
átölelt,és leült mellém a kanapéra.
A kettőnk karácsonya volt a legjobb,legkülönlegesebb.
Valószínűleg minden lány és fiú ezt mondta,akik
együtt töltik az ünnepeket.
-Tetszenek az ajándékaim?
-Hogy a fenébe ne?-kérdeztem vissza.
Alex megcsókolt.


 Ellapoztam a búcsúzás pillanatához.
Szemem könnyekkel telt meg ahogy olvastam.


-Ne! Nem mehetsz el!
Alex! Kérlek! Ne menj el! Könyörgöm!-mondtam
sírva.Fájdalommal telt meg lelkem.Alex
a repülőtéren ücsörgött,és próbált
lerázni.Olykor azt éreztem már nem szeret,
de mikor láttam hogy ő is sírva búcsúzkodik,
nem állt össze a kép.
-Niki!-mondta,s neki is könnyek gyűltek a szemeibe.-Soha
nem felejtelek el.Megígérem oké?-érintett
meg tudatosan.
-Nem! Nem felejtesz el,mert itt maradsz!
Vagy...veled megyek!-ajánlottam.
-Nem jöhetsz!-elfordította a tekintetét.
-Miért? Miért mész el?
-Családi okok.De ezt már elmagyaráztam és,
és nem akarok így elbúcsúzni tőled.
-Mit vársz? Nevessek? -Alex összeszorította
a fogait,és megértést nem várva elfordult.
Megöleltem.Érzelmi traumám nem nevezhető
hisztérikus kiborulásnak.Legalább is ebben
a percben nem.
-Alex!-kérlelte anyukája megértően.
-Egy pillanat!-mondta,s szorosan megölelt.
Nem mehet el! Most nem! Szeretem őt.
Miért akar a családjával utazni?
Miért? MIÉRT MIÉRT MIÉRT???
-Alex! Ne menj el! Utoljára kérlek 
ne menj el,mert én megölöm magam!-kiabáltam
könyörögve,de apa elhúzott Alex útjából.
-Csak mond hogy nem szeretsz!-kiabáltam
utána.Alex visszafordult.
-Akkor hazudnék...Ég veled!-mondta némán.Küldött
egy légpuszit,
s szüleivel együtt elindult a New York-i gép
felszállója
felé.Apa még mindig tartotta a kezem,
és nem engedett.
Már majdnem felsikítottam,de ennyire nem akartam
nevetségesnek tűnni.
-Anya! Ne hagyd hogy ezt tegye velem! Kérlek
szépen menj utána!-könyörögtem hiába.
Anya megsimította a homlokom,és halkan
szólt.
-Tudod hogy nem tehetem! Gyere menjünk!-válaszolt.
Megpuszilta az arcomat.
Apa elvonszolt a kijáratig,és benyomott a kocsiba.
Egész úton sírtam.Otthon tudtam csak felmérni,
mekkora űrt hagyott Alex maga mögött.
Nem tudja senki kipótolni azt a hatalmas szeretetet
és gondoskodást,amit Ő. 
Megkaptam tőle az esélyt,s most vége.
Töretlennek hittem a boldogságunkat.
Hát,most ketté tört.Rajzolgatni kezdtem naplóm
egy üres lapjára.
Egy összetört szívet ábrázolt.És rózsákat.
Tudom,ez most hisztérikusnak tűnik,de én depressziós
leszek.Akármennyire is elkeserítő számomra a tény,
hogy Alex elment,nem tehetek mást.
Otthon gubbasztok majd,míg ő New York city-ben 
fogja keresni a jobbnál jobb csajokat.
Ez már tudatosan épült be a fejembe.Könnyeim
már szinte átitatták a lapokat.Nem bírtam
abba hagyni a bőgést.Vigasztalhatatlan voltam.
-Idő kérdése és megnyugszol.-mondta apa a kocsiba.
Válasz helyett inkább makacsul megvontam a 
vállam. Ezt még az idő sem hozza
helyre!-gondoltam.
-Felesleges ez a hiszti!-mérgelődött elöl apa.
Anya oldalba bökte.
-Légy tapintatosabb!-súgta.
Tudom mi az igazság.Apának is hiányzik 
Alex.És most próbálja türtőztetni.
Nem nagyon megy neki.Minden nap a
szobámban az ágyon
ücsörögve bámultam ki a széles ablakon,mely
előtt folytak az események.Ment az élet.
Csak nekem állt meg könyörtelenül.A napok
lassanként teltek,szinte végig aludtam.
A téli szünet óvatos lépéseket hagyott maga mögött.
Viszont egy keményet is.ALEX ELMENT!
Felkészülni sem tudtam a hírre,és a búcsúra.
Olyan hirtelen történt minden,igazából fel sem 
fogtam.


-Niki!-kiáltott anya.-Gyere! Mindjárt indul a
gép!
Alig volt időm feleszmélni a kábulatból,
mely az előbb csapott pofon.Némán letöröltem
arcomról a könnyeket,szipogtam párat
majd Bellával az ölemben és a bőröndjeimmel együtt,
elindultam anyám felé,miközben fáztam a félelemtől.
-Megváltozik az életem.-susogtam Bella fülébe.
Gondolataim Alex körül forogtak,mert elképedve
jöttem rá,hogy visszavonhatatlanul beleszerettem,
annyira,hogy még Amerikába is képes vagyok elmenni
utána.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Az idő

Az idő.. túl lassú azoknak, akik várnak,
túl gyors azoknak, akik félnek,
túl hosszú azoknak,
akik gyászolnak és túl rövid azoknak,
akik örvendenek.
De azoknak, akik szeretnek, az idő nem számít..♥