Vonzerő 2/2. fejezet

VÁRTAM ÉS VÁRTAM, DE NEM TUDTAM MEGHATÁROZNI A KÓRTEREMBEN
lejátszódó félelmet, hisz még idekint is pattogott a feszültség, akár a mikróban a kukorica.
Na szóval!
Mindenekfelett megpróbáltam bemenni, de sehol nem láttam senkit, ugyanis az ajtó
el volt sötétítve.Istenem ha bármi baja lesz Nikinek...
Ekkor végre kijött az orvos. Pár leletet tartott a kezében.
-Mi van vele doktor úr?-kérdeztem kétségbeesetten.
Charlie karba rakta a kezét, és úgy is maradt egy darabig, Sam pedig
csak ücsörgött, szemét becsukta.
-Nézzék! Az állapotát stabilizáltuk, de pontosan még mi sem tudtuk kinyomozni
hogyan kerültek rá azok a sebek.Ha maguk tudnak valamit kérem álljanak elő vele,
ugyanis a fiatal lányok gyakran kerülnek kínzó kezek alá.
-Mire céloz?-kérdezte Charlie.-Csak nem feltételezi hogy képesek lennénk
bántani?
Charlie-ra néztem aki még most is ugyanolyan higgadtan próbálta megőrizni
hidegvérét, mint ahogyan Sam is tette azt. Szerintem csak hallgatózott, érdekelték
a részletek, de egy pillanatig sem mertem azt feltételezni hogy alszik.
Az orvos sóhajtott, majd meglepődést jelképezve magasba szökött szemöldöke.
-Én nem célzok ilyesmire. Csak arra, hogy nem túl valószínű annak az esélye, hogy
a kis hölgy, véletlenül került ilyen állapotba, és ha tudnak valamit mondják el!
Csupán ez volt az előítélet.
-Mi nem tudunk semmi ilyesmiről. 
-Mindenesetre ez ügyben nyomozni fogunk, ugyanis a nyomok a karján és a 
kezén, nem emberi jelekre utalnak.
Erre Sam is felkapta a fejét.
-Tessék? Akkor mégis mire? Állatra?
-Például! New Yorkban, különösen Manhattanban, fordult elő állattámadás.
Ezért kérdeztem, hogy hol találták meg a kisasszonyt.
Egy pillanatig haboztam a válasszal.
Most mi a francot mondjak? 
Charlie megelőzött a válasszal.
-Nem mi találtuk meg! Egy nő ismerte a lányt, és tudta hogy Daniel a barátja, ezért
felhívta őt. Onnan értesültünk az állapotáról. Én valamikor orvos szakmát is tanultam,
tehát volt annyi merszem, hogy megpróbáljak saját eszközökhöz nyúlni.-magyarázkodott.
Az orvos bólintott.
-Rendben. Nekem most mennem kell.-s a nővérpulthoz sietett.-Ha szeretnének, bemehetnek a hölgyhöz.
Az agyam reagálás nélkül is tudta, hogy be kell mennem.
Halál futtában rohantam a kórterembe.
Niki aludt, bár nem tudtam érti-e amit mondok neki.
Sam leült és mint aki otthon érzi magát, bekapcsolta a tv-t.
-SAM!-ripakodtam rá halkan.-Ez nem egy... mozi! Azonnal kapcsold ki a 
tv-t megértetted?
Sam duzzogva kinyomta a tv-t.
Megszorítottam Niki kezét, s közben éreztem, tudja hogy itt vagyok.


Alex szemszöge:
-Megérkeztünk!-mondtam kedvesemnek.
A szeme át volt kötve egy fekete sállal, éreztem a levegőben az izgatottság
felkapott erejét.
Kiszállt az autóból. Itt közeledett az ősz, augusztus 17-e volt.
Azt hiszem. Amint megláttam a régi nyaralónkat, Balatongyörök széles és 
picinykét forgalmas utcáin, azonnal valami melegség fogott el, eszembe
ötlöttek az emlékek.
Liana-t kiemeltem az autóból, szerencsére hajszálnyi karcolás nélkül, majd
levettem róla a kendőt.
-Atya Úr Isten, erre nincsenek szavak!-ámuldozott a halványsárga épületet látva.
-Van egy medence is a kertben. És szinte az egész lakás belseje fa bútorokból van.
Mivel nagy természetbolond vagy, gondoltam, tetszeni fog. Különösen
a szerelmes fák. Ahogy anyukám nevezi őket.-nevettem bőszen.


Liana szemszöge:
Az épület egyszerűen csodás volt.
A kapu feketére volt festve. Íves és magas...- állapítottam meg.
Amint besétáltunk, elém tárult a kert hatalmas köveinek rengetege.
-Anyu és apu direkt azt szerette volna elérni az udvar tervezéséből, hogy 
olyan legyen, mintha egy világhírű fotózás várna rá.-mosolygott Alex pajkosan.
A fű mintásra nyírva, a fák elegánsan elhelyezve. Az öntözőrendszer diszkréten volt
beépítve, így nem sértette meg a csodás látványt.
Ahogy hátraértünk, megpillantottam a hátsó teraszt.
-Anyu itt szokta vendégül látni a barátnőit. Kiültek ide a teraszra, és mint
a vénasszonyok, vagy éppen a tinilányok, megbeszélték a legfontosabb női ügyeket.-mesélte Alex.
-És ekkor te?-léptem be a mondatba mesebeli áhítattal.
-És ekkor én a hölgyek és kötőtűk közt szaladgáltam akár egy vérbeli
pincér.-nevetett.
Én sem tudtam ellenállni, a nevetés előbb jött, mint hogy rájöjjek a poénra.
Minden olyan volt mint reméltem.
Ekkor előre mentünk. Levettem a cipőmet, s mezítláb battyogtam, kézen fogva
Alexszel.
Macskaköves út vezetett a házba.
Felsétáltunk, és beléptünk a nappaliba.
Alex igazat mondott. Minden teli volt fabútorokkal.
-Wáo!-ámuldoztam. 
Fa asztal, fa székek, fakályha előtte egy fapaddal, faszekrény és egy valódi fa.
-Gyere megmutatom a szerelmes fákat.-szökkent Alex, és a kályha mellé
húzott.
Elámultam. A szerelmes fák azért kapták nevüket, mert egymásba fonódtak.
Csodálatos látvány volt. Egy darabig Alex vállára hajtva a fejem bámultuk
a nappali különlegességeit, majd felsétáltunk az emeletre a FAlépcsőn 
keresztül, a FAkorlát mellett. / Remélem érthető a hangsúly ;) / 
Faparketta és minden minden fa! Annyira imádtam hogy lehetetlen!
Alex szobája visszanyúlt a gyermekkori emlékeinek ezreire.
A falon díszelgő képek természetesen fakeretben voltak. 
Alex kisfiúkori fotói nagyon aranyosak voltak, majdnem hogy megkönnyeztem
látványuktól.
-Mutatok valamit!-s az erkélyre sétáltam Alex után.
Egy hatalmas tölgyfa ácsorgott több méteren, egy fakuckót magával hordozva 
az erkélyajtóval egy magasságban.
Alex átugrott a házikóhoz, majd engem is átemelt.
Sétálgattunk,majd leültünk lábat lógatni. A kilátás a Balaton nevű
tóra, ami nem kis tó megjegyzem, fantasztikus volt.
Dúdolni kezdem.


-Fúvó szél, elsöpör,
téged vár elrepül, 
honnan jössz már a jövő
A jelenben szép az idő...


Alex csak mosolygott, s mélyebb hangon folytatta a szöveget.


-Élek én csak neked,
Meghalok, de csak veled.
Próbálnék élni ég veled
de nem megy egykönnyen nélküled


Ekkor mindkettőnkből kitört a gyermekded nevetés.


Másnap reggel.:


Felkeltem, de nem Alex arcát pillantottam meg a szülei ágyában.
Lesétáltam a lépcsőn, a konyhába.
-Alex-kiáltottam, de sehol sem volt.
A nappaliban is kerestem de ott sem leltem.
Finom illatokat éreztem. A terasz felől jött.
Kisétáltam.
Alex vígan fütyörészett és sütögette a szalonnát.
-Fúha! Amerikában ilyet nem nagyon ettem még.-bámultam
nyersen a szalonnát.
-Nyugi isteni lesz!-mosolygott Alex, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
Lágyan megsimított. 
Mikor kész lett a reggeli, leültem az asztalhoz.
A levegő gyengéd volt, alig fújt a szél. Ha mondhatom így enyhe szellő
járta át alvásra használt könnyed ingem.
Alex elém tette a szalonnát és a sót.
Leült mellém és nézte amint eszem.
-Te nem kérsz?
-Nem édesem én már ettem. Nem értem hogy tudtál éhesen aludni.
Nekem ez nem megy!-mosolygott.
Felnevettem. Megfogtam a villát, felkapartam egy-két szalonna darabkát,
és Alex szájába raktam. 
-Mmm!
-Kis éhenkórász!-mosolyogtam.


Daniel szemszöge:


SMS-t írtam.


Alex! Tudom, most utaztatok el, alig egy napja, de könyörögve kérlek
titeket! Gyertek vissza! Nikit baleset érte és attól tartok a BETOLAKODÓK
voltak. Alex! Húgi! Siessetek!


KÜLD!
A kijelző nem írta ki hogy el lett küldve az üzenet, ahogyan szokta.
Ez nyugtalanná tette az egész napomat.
Éjjel 11 óra volt körülbelül, és én most is Niki ágya mellett küzdöttem
álomba magam.

Ahogyan teltek a napok, és Niki csak aludt, egyre jobban kezdtem
izgulni.
Már eltelt 5 nap és csak alszik. Fel sem ébred.
Nem reagál.
Ekkor betoppant Clarisse.
-Hoztam egy kis ennivalót. 
-Köszi. 
-Szegény lány!-bámult Nikire.
Az arca mozdulatlan, szeme lehunyva, ellazult állapotban.
-Nem tudom mit tegyek. A szülei sem bíznak bennem. Az unokahúgom sehol,
és Alex hiánya felemészti a falkát. Na meg az én hiányom. Alig ettem.
-Nyugi!
-Nem tudok nyugodt lenni.-s ezzel felbontottam az ennivalós tál fedelét.