Nem éreztem mást,csak a hasító,
fájdalmat,ami hurrikánként söpört át az egész
testemen.Először a fejem kezdett sajogni.
Futottam de a vaksötétben nem láttam semmit.
Nem láttam merre megyek,hova visz az út,
mert a városnak ez a része,nem volt
kivilágítva.Megöltem....megöltem....-hajtogatta a fejem,
egyre erősebb,és gyorsabb ütemben.Vonzott
az otthon melege,s mikor erre gondoltam nagyokat
dobbant a szívem.Nem tudtam mi legyen.
Az egész ügy maga alá temetett,mintha
egy árvíz sodort volna el,távol az otthonomtól.
Anya...Apa...még Hook is eszembe jutott,
és egyre jobban erősödött bennem,hogy
meg kéne állnom,megnézni hol is vagyok.
De nem bírtam megállni.
Nem fogott a fék,én pedig rohantam a nagyvilág
ismeretlen területén egyes egyedül.
A sötét szele figyelmeztetett hogy
le kéne állítani magam,de nem ment.
A lábam hozzá szokott a folyamatos futáshoz
míg végül teljesen megfeledkeztem
önmagamról.A szél
az arcomba vágott.Alig kaptam levegőt.
A szívem egyre jobban vert,
azt hittem végem.Futottam,nem törődve
a mellettem,előttem,mögöttem elterülő
vészjósló világgal.Tudomást sem vettem,
semmiről és senkiről.
Ez addig ment így míg végül elértem hogy
a sors állítson meg,és ne egy autó.
Elestem.A lábam kificamodott.
Hallottam,és éreztem a szívem
dobogását.Bevertem a fejem.
A sebhez nyúltam.Vérzett.Méghozzá elég
rendesen.De én nem törődtem vele,
felültem.Most volt időm megnézni
hol is vagyok pontosan.A semmi
közepén.Egy sötét sikátorban.
A lábamat nem tudtam mozgatni,
a sokkos állapot teljesen eltemetett.
Sikoltani akartam de egy hang sem
jött ki a torkomon.Alig bírtam levegőt
venni,és biztosra vettem,hogy megtámadnak.
Elvégre egy 19 éves lány....a sikátorban...
Na mindegy.Szóval ott ültem,és
nem tudtam felállni.Ha mozdítani
próbáltam a lábam csak azt értem
el vele hogy a sírás fojtogatott.
A fájdalom végül az egész testemen áthatolt.
A fejemben,a szívem környékén,
a hasamban és a lábamban is éreztem.
Mindenütt.Hátradőltem.A kő hideg volt,és
fáztam.Most éreztem át igazán,
milyen is annak aki az utcán él.
Remegtem a fájdalomtól.
Kibuggyant egy könnycsepp a
szememből.Nem éreztem
a testem.A fájdalom erősebben
csapott belém mint azt bármikor
gondoltam volna.De az érzésem
az volt hogy nem csak nekem fáj.
Mi van Michael-lel? Mi? Mit tettem vele?
A levegőt nehezen,fulladozva vettem.
Behunytam a szemem,és hagytam hogy
ott helyben pusztuljak el.
Méghozzá azért,mert nem tudtam mozdulni.
És mert megérdemlem.
Anya és apa majd túléli,Hook
még talán örülni is fog,
Megan is megússza élve
a hiányom,Alex...Alex meg
nem olyan régóta ismer,
hogy éjjelenként a síromnál imádkozzon.
És Michael.Michael-lel,pedig lehet
találkozom a túlvilágon.
Perpillanat ez járt a fejemben.
A sokkos állapot hozta ki belőlem.
És mert megérdemlem.
Anya és apa majd túléli,Hook
még talán örülni is fog,
Megan is megússza élve
a hiányom,Alex...Alex meg
nem olyan régóta ismer,
hogy éjjelenként a síromnál imádkozzon.
És Michael.Michael-lel,pedig lehet
találkozom a túlvilágon.
Perpillanat ez járt a fejemben.
A sokkos állapot hozta ki belőlem.
Lepörgött előttem az egész életem.
Minden.De most minden fájt.
Még az is,hogyha ki akartam nyitni a szemem.
Sőt! Még az is,ha levegőt vettem.
A bordáim közt,erős szúrás hatolt végig,
sajgó lábam zsibbadt a kificamodás miatt.
Magamon éreztem a világ összes fájdalmát.
Ekkor valaki letérdelt mellém.
-Liana! Liana! Ébredj!-szólítgatott
egy ismerős hang.Félig kinyitottam a szemem,
de nem láttam semmit,csak a sötétet
körülöttem.
-Megöltem...megöltem...-suttogtam kábultan.
-Kit? Kit öltél meg?-a valaki,(feltételezhetően
Alex)ölébe akart venni.A táskámat a hasamra
tette,hogy azzal már ne legyen gondja.
Felállt.A fejem ide-oda himbálózott.
Nem segített a dolgon,hogy esni
kezdett az eső.
Ahogy rám csepegett,kicsit
lehűtötte félelemben izzó
testem.Jól esett.
Most már ki tudtam nyitni
a szemem.Megpillantottam Alex-szet,
ahogy cipel az ölében.
-Alex!-mondtam kábán.
Rám nézett aggódó pillantással,
de szemében még ott volt
a zavarodottság.
de szemében még ott volt
a zavarodottság.
-Jól vagy?-kérdésére nem
tudtam válaszolni.
Talán azért mert
nem voltam jól.Ezt
jelezve,megráztam a fejem.
-Ááá!-ordítottam,mikor véletlenül,
majdnem leejtett.
Szegény! Miért nem hagyott
ott,a földön fekve?
Ha miattam sérvet kap...
Talán azért mert
nem voltam jól.Ezt
jelezve,megráztam a fejem.
-Ááá!-ordítottam,mikor véletlenül,
majdnem leejtett.
Szegény! Miért nem hagyott
ott,a földön fekve?
Ha miattam sérvet kap...
Kiértünk a sötétről.Nem tudom
meddig cipelhetett.
Talán 10 percig,vagy több órán
keresztül,mert az egészből semmire
sem emlékszem.Csak halvány rémképek.
Egyszer csak megcsapott a meleg.
Félig kinyitottam a szemem,és világos
fény sütött a szemembe.
Nem tudtam hol vagyok.
Egészen addig amíg meg nem hallottam anya
hangos sikítását.Félszegen felnéztem.
Hook rémülten pillantott ájult
testem elé.A homály mindent
elborított.Apának is elakadt a
testem elé.A homály mindent
elborított.Apának is elakadt a
lélegzete.Anya meg hát...
-Mi történt? Mi történt?-kérdezte aggódóan.
Magamon éreztem a könnycseppjeit,
ahogy közelebb hajolt.
ahogy közelebb hajolt.
-Cssst! Még félig ájult.-mondta Alex.
Otthon...otthon édes otthon.
Felvittek a szobába.Mindenki utánunk
jött.Még Hook is.
Alex az ágyra tett.
Mindenki körém gyűlt,anya pedig elővette
az elsősegélydobozt.
Hallottam ahogy kattan a zár,és anya kipakol belőle.
A ruháim vizesek voltak.
Anya egy kis fertőtlenítővel
bekente a sebet a fejemen,ezután pedig
átkötötte fáslival.
Kezdtem ébredezni.
-M...mi történt?
-Ájultan találtalak. A történetre
én is kíváncsi lennék.-motyogta Alex.
-Köszönöm hogy hazahoztad!-hálálkodott
anya Alex-nek.
-Igen! Én is köszönöm.De mond csak Liana,
hogy kerültél te Michael-ék házából,
az utcára?-kérdezte apa.
Michael.Felakartam ülni,de a testem
még nem állt rá készen.
Meg...megöltem? Létezik?
Átfutott a fejemben az esemény.
Ami Michael-nél történt.
Kiabált,megszorított,én pedig...
a táskámmal a fejéhez ütöttem.
De nem volt az olyan nagy.
Ugye? Nem halhatott meg vagy ilyesmi.
Előjött a lelkiismeretem.
-Valaki...hozna inni?-váltottam témát.
-Hook!-nézett apám Hook-ra.
Nővérem kiment a szobából,s egy
nagy pohár vízzel tért vissza.
Alex megtámasztotta a fejem,így
én eltudtam venni Hook-tól a vizet.
-Kösz!-mondtam,s óvatosan kortyolgatni
kezdtem.
-Lia! Nem válaszoltál!-kezdte
újra apa.
-Hagyd már!-támadta le anya.-Látod hogy
rosszul van! Majd elmondja ha jobban lesz.
-Rendben.-mondta nyugodtan apa,adott
egy puszit a homlokomra,s Hook-kal együtt
távoztak a szobából.
Anya kinyitotta a szekrényem,elővette
a pizsamám,és egy vastag pokrócot.
Apa bekukkantott,és Alex-szet hívta.
Anya addig átöltöztetett,ahogy a kisbabákat
szokás,de nekem annyira fájt
hogy szinte már sírtam.
Anya betakart a pokróccal,
s én azt éreztem csukódik a szemem.
Alex kopogott,s annyit mondott mikor
bejött,hogy "mennék,jó éjt"
-Alex!-mondtam halványan-Kö....szönöm!
-Nincs mit! Jó éjszakát! Holnap meglátogatlak.-
Alex és anya kimentek.Egyedül maradtam
az emlékekkel.Mit tehettem Michael-lel?
Mit? Agyamban lejátszódott az a pillanat
újra és újra.Újra és újra és újra és újra!
Ahogy fejbe vágom Michael-t a táskámmal,
aztán futok majd végül....minden elsötétül.
Minden!
Futok...sötét...futok...sötét.
Alex még itt volt.Anyával beszélgetett
a folyosón.Hallottam.
-Bizonyára,a lányának ez örökre nyomot
hagy a szívében.
Egy ilyen esemény...huh!
-Igen! Mindenesetre mázli hogy
ott voltál! Nagyon szépen köszönjük!
-Oh! Hagyja mert elpirulok! Ezt
-Oh! Hagyja mert elpirulok! Ezt
már Mr.Rivers is megköszönte.
-Igen? És...és mit mondott még.
-Megkérdezte a történetet.Hogy mi
történt.
-És mit mondtál?
-Semmit.Mert még én sem tudom.
Ha ön megtud valamit,remélem
megosztja velem.Legyen ez a hálaajándék.
-Rendben.-Alex lesétált a lépcsőn.
Hallottam amint kinyitódik az ajtó,majd
becsukódik.
Anya visszalépett a szobámba,s
halk suttogásba kezdett.
-Holnap elmondod mi történt?-kérdezte
egy csepp reménnyel a szemében.
Halványan bólintottam.
-Elmegyek fürdeni.-szóltam,de a
fájdalom még túl erős volt ahhoz hogy
felálljak.
-Nem mész te sehová!-fékezett
le anya-Majd holnap reggel lefürdesz.
Ha lesz rá erőd.
-De anya!
-Nem! Aludj!-anya felállt
és lekapcsolta a villanyt.
-Jó éjt!-mondta,majd lement.
Alig telt el egy perc,és én
mély,álomba merültem.
Másnap reggel,arra ébredtem hogy
a fények erős áramlattal sugároznak
be a szobámba.A fejem
még mindig fájt.
A sebhez nyúltam.Már csak egy rak tapasz
volt a fejemen.
Anya lépett be az ajtómon,egy tálcával a kezében.
-Jó reggelt! Hoztam egy kis teát.
A kedvencedet!
-Kösz!-mondtam fáradtan.
Anya letette a tálcát az ágyam melletti
éjjeliszekrényre.
Leguggolt,s suttogni kezdett.
-Mi volt tegnap? Elmondod?
-El...-nyögtem.Ó Michael! Mit tettem veled?
Kicsit feljebb ültem az ágyban,párat sóhajtoztam
majd belekezdtem a mondanivalómba:
-Tegnap...Michael és én veszekedtünk.
-Azt gondoltam.
-Aztán...el akartam jönni onnan.
De Michael nem akart elengedni.
-Bántott?
-Nem.De én azt hittem arra készül,ezért....
fejbe vágtam a táskámmal.
Valószínűleg elájult,én pedig futni kezdtem míg
végül elestem.Aztán nem emlékszem.
Alex mentett meg.
-Igen! Ő volt.És Michael miatt
kerültél ilyen helyzetbe.
-Nem! Nem miatta.
-Ugyan miért véded Liana?
-Ugyan miért véded Liana?
Menekülni akartál,ezért fejbe vágtad.
Egyértelműen megijedtél.
Egyértelműen megijedtél.
-De én...-szemem lesütöttem.Tudtam hogy
anyának igaza van.Mégsem akartam
hinni neki.Michael-t védtem.
De tudtam szüleim,és Alex szemében,
ő már menthetetlen.
-Ha már itt tartunk! Csinált veled valamit?
-Nem dehogy!
-Jó.Én a helyedben véget vetnék
ennek.
-Minek?
-Egyre jobban elfajulnak a dolgok Liana!
Nem teheted ezt magaddal.Most kivételesen
Nem teheted ezt magaddal.Most kivételesen
szerencséd volt,hogy Alex megmentett.
Nem tudom mit keresett arrafelé,
de megmentett.És ezt nem mindenki
tette volna meg érted!
-Tudom!
-Tudom!
-Akkor mire vársz? Ne hagyd hogy
Michael teljesen megváltoztasson.-anya
Michael teljesen megváltoztasson.-anya
felállt,majd egy szó nélkül elvonult.
-Anya!-kiáltottam utána.
-Hmm?
-Milyen nap van?
-Hétfő.
-Hétfő?
-Igen.Ne aggódj! Igazoltam neked
pár nap hiányzást míg rendbe jössz.
-Kösz!-anya becsukta az ajtót,s
lesétált a lépcsőn.
Felültem.A fájdalom erőszakos jelet
képviselt a testemben.
Megpróbáltam a lábamra állni.
Először megremegtem,majd szépen
megtartottam magam.
A tálcán levő gyógyszerhez nyúltam.
Fájdalom csillapító volt.
Lenyeltem a teával együtt.
Pár perc után hatott is.
Az ablakhoz sétáltam.
A reggel fénye szép színben világított be.
Mindenki kint takarította a lehullott faleveleket,
és pakolt ki a garázsból.
Egyszer csak hangos csengő szóra lettem figyelmes.
Valaki jött.
Az ajtóra szegeztem tekintetem,s
mikor belépett Alex,hatalmasat dobbant
a szívem.
Legszívesebben a nyakába ugrottam volna,
de a fájdalom jobban szúrt mint valaha.
-Szia!
-Neked nem iskolába lenne a helyed?-kérdeztem
összezavarodva.
-Csak holnaptól.De el is mehetek ha akarod...
-Ne! Ne menj! Én...szeretném megköszönni.
-Nincs mit.Ezt..bárki megtette volna.
-Azt nem hiszem!-motyogtam.
Halk csend támadt.Alex közelebb lépett.
Fölvette a köntösömet a földről,s a hátamra
terítette.
Rám mosolygott,de tudtam mivel folytatódik
a beszélgetésünk.És lám,igazam lett.
-Mi történt? Kérlek áruld el!Könyörgöm.
-Michael és én veszekedtünk.Aztán
megszorított mikor el akartam jönni
onnan.Fejbe vágtam,és elfutottam.
Most már érted?-az arcomon végig
gördült egy kis könnycsepp.
-Sajnálom!
-Nem gond!-Alex közelebb lépett
hozzám,majd átöleltem.
A könnyeim átitatták Alex pólóját.
-Én...én mindent megtettem hogy ne
veszekedjünk,de mégis ez lett a vége.
-Tudom! Én hiszek neked.
Öltözz fel! Sétálunk egy,kicsit
megnyugodsz és én jobb kedvre derítelek.
Oké?
-Öö oké!-A szekrényemhez nyúltam és
elővettem egy melegítőt,és egy pulcsit.
Alex kiment,én pedig azt tettem amit
mondott.Összekészültem,és már nem is
fájt annyira a fejem.
A zsibbadást még éreztem,de nem annyira mint
tegnap.
Lesétáltam,olyan fájdalommentesen ahogy
tudtam és elárultam anyáéknak hová
megyek.A bejárati ajtóban már ott állt
Alex.
-Indulhatunk?-kérdezte izgatottan.
-Persze!
-Ne aggódjanak!-nézett vissza anyáékra
Alex-Nem lesz baja!-mosolygott,
majd megfogta a kezem és vezetni kezdett.
Ki az utcára,majd a házuk elé.
Nem akartam elrontani.
Ezt nem! Ő olyan...kedves hozzám.
Mint még soha senki.
Bevezetett a kapun,de nem a házba,
hanem mögé.
-Hová megyünk?-kérdeztem.
-Csak nyugi.-lassanként
mentünk előre.A pázsiton
sétálva,rájöttem hogy jobban
izgulok,mint bármikor.
Végül megláttam.
Egy csodás fa állt a kertben,alatta egy
hintaággyal.
A fa sokszínű levelei lassanként
hullottak a földre.
-Üljünk le!-Alex segített
leülni,majd ő is ezt tette.
Felpillantottam a fa hosszan gallyazó
ágaira,melyeken még mindig sok
volt a levél.Halványzöld,sárga és
pirosas árnyalatokban pompázott.
-Ez...ez gyönyörű! Szóhoz sem jutok!
-Ugyan! Mondtam hogy jó kedved lesz!-
mosolygott édesen Alex.
-Az lett! Hála neked!
-Jajj ne már!-Alex egyre közelebb hajolt.
Adott egy puszit,én pedig elpirultam.
-Lehet egy kérdésem?-néztem
nagy pillantásokkal.Félve odébb
hajolt,mert nem tudta
mi fog következni
a kérdésből eredően.
Alex bólintott egyet halványan.
-Miért nem hagytál ott?-Alex
nagyot sóhajtott.
Szerintem tudta,hogy ezt kérdezem.
-Miért hagytalak volna?
A szomszédom vagy.És pár
napja már a legjobb barátom is!
-Kösz!
-Ti meg mit csináltok?-kérdezte egy meglepett,
de ismerős hang.Mellesleg ki volt? Michael.
-Lehet egy kérdésem?-néztem
nagy pillantásokkal.Félve odébb
hajolt,mert nem tudta
mi fog következni
a kérdésből eredően.
Alex bólintott egyet halványan.
-Miért nem hagytál ott?-Alex
nagyot sóhajtott.
Szerintem tudta,hogy ezt kérdezem.
-Miért hagytalak volna?
A szomszédom vagy.És pár
napja már a legjobb barátom is!
-Kösz!
-Ti meg mit csináltok?-kérdezte egy meglepett,
de ismerős hang.Mellesleg ki volt? Michael.
-Te,mit keresel a kertemben?
-Ööö Hook mondta hogy itt vagytok,mert
a szüleid nem árulták el Liana.
És nyitva volt a kapu.
-És azért mert nyitva van a kapu azt hiszed
bejöhetsz? Máshova is bemész csak úgy?-állt
fel Alex.Láttam rajta hogy ideges.
Elvégre Michael még csak nem is csengetett.
-Oké,persze persze! Egyébként
mit csinálsz a csajommal?-vágta Alex
fejéhez.
-Semmit,amihez közöd lenne.
Egyébként is,milyen pasi az,aki
nem engedi el a barátnőjét!-Alex
védeni próbált,de Michael erősen
ragaszkodott a véleményéhez.
Meglökte Alex-szet,amit
ő elég rossz néven vett,és visszalökött.
Felálltam,és próbáltam csitítani
ez eseményeket,de nem hatott.
Olyan volt minden,mint
egy rossz horrorfilmben.
Olyan volt minden,mint
egy rossz horrorfilmben.
-Elég volt! Michael,tűnj innen!-ordítottam
magamból kikelve.
magamból kikelve.
-Liana!-nézett gyanakvóan Michael-mi történt
a fejeddel?
-Semmi különös-Michael odalépett hozzám,
és átakart ölelni,de nem engedtem.
-Mond el kicsim! Kérlek.-könyörgött
nekem,de tudtam csak az érdekli hogy ezzel
Alex-szet piszkálja.
nekem,de tudtam csak az érdekli hogy ezzel
Alex-szet piszkálja.
-Az történt hogy miután elrohantam,
meg sem álltam.Elbotlottam és bevertem.
Ennyi.
-Aha! Oké.
-Elég volt! Menj innen!-Alex elhúzta
tőlem Michael-t,aki idegességében,
lekevert
egyet Alex-nek.Felsikítottam.
Michael-hez rohantam,és adtam
egy gyors,mindent ható pofont.
Michael-hez rohantam,és adtam
egy gyors,mindent ható pofont.
-Mit csinálsz a fiammal?-kérdezte egy hang.
Alex anyja kiabált a teraszról.
-Feljelentünk te patkány! Szó nélkül bejössz
ide? Hmm?-Alex mamája valószínűleg
látta a Michael vs.Alex verekedés.
látta a Michael vs.Alex verekedés.
-Én..én nem akartam én megyek!-Michael
elfutott.
-Anya,nyugi! Ez csak..-próbált
Alex hatni anyjára,de nem ment neki.
Alex hatni anyjára,de nem ment neki.
-Nem,nem! Ki volt ez a fiú?
-Liana...pasija.
-Á szóval az ő hibája.-nézett
rám szigorúan.
-Nem anya anya! Kérlek!
Őt hagyd ki ebből! Ez igazán nem miatta
van!
-Jó persze! Most azonnal hívom
a rendőrséget!
-Anya! Hagyj minket
egyedül jó?-Alex reménykedve
nézett,anyjára,aki káromkodott egyet
olaszul,majd bement a házba.
-Ne haragudj az anyámra!-nézett
rám Alex sajnálkozva.
rám Alex sajnálkozva.
-Ne mentegetőzz! Te ne haragudj rám!
Michael...áhh!
-Semmi gond.Nem a te hibád!-visszaült
mellém,de én felálltam.
Alex-hez hajoltam,hogy közelebbről
megvizsgálhassam a sebet,amit
az én drága jó barátom hagyott nyomatékul.
az én drága jó barátom hagyott nyomatékul.
-Ezt kezelni kell.
-Nem,dehogy!
-De igen Alex!-követelőztem.
Bementünk a házba,és
én elláttam a sebet.Elkértem
Mrs.Tailor sminkkészletét,
és egy kis barna szemfestékkel
átszíneztem a Michael általi
ütést Alex szeme alatt.
Leültünk Alex ágyára,és én éreztem,
ahogy hálával telik meg a szíve.
-Liana!-szólt.
-Igen?
-Olyan...ártatlan vagy ebben az egészben.
Miért hagyod hogy egy ilyen...
-Nézd...Alex! Ez nekem nem olyan mint
neked.Te kívülről látod ezt a dolgot.
De én nyakig a részese vagyok.
Nem olyan könnyű elengednem valakit,
akiben mindig is megbíztam,és szerettem.
-De nem látod,hogy mennyire más lett?
Eddig mindig a jó oldalát mutatta,de látod,
hogy milyen! Szó nélkül ideállít és még
meg is üt! A saját kertemben!
-Ne haragudj! Azt hittem ezen már
túl vagyunk...
-Igen! Túl! De meg kell értened
a lényeget! Ez a fiú...
-Alex! Kérlek! Ez nem a te ügyed...kérlek
én...
-Tudom,persze! Bocs!
-Én...én megyek.Szia!-felálltam,
és egy szó nélkül mentem ki Alex-ék
házából.
Ahogy a házunk elé értem,le kellett törölnöm
a szememen ágaskodó könnycseppet.
Beléptem az ajtón.
-Na mi volt?-kérdezte anya.
-Semmi.Most már Alex is utál.-mivel
tudtam hogy apu már elindult egy megbeszélésre,
és Hook a szobájában zenét hallgat,ezért
bátran mertem beszélni anyu előtt.
-De miért?
-Mert Michael egy szó nélkül
bejött Alex-ék kertjébe,és meg is ütötte.
És mi a legszánalmasabb? Hogy utána
még meg is futamodott.
-Ó Istenem! Liana! Mikor látod
végre be,hogy ez a Michael nem jó
hatással van rád?!
-De anya!
-Liana! Nem értem hogy tudsz valakit
még ezek után is szeretni?-úgy tűnt
anya nagyon dühös.
Szemem az asztalon heverő lépekre
szegeztem.Családi fotók voltak.Rólam
és Hook-ról.
-Mik ezek?
-Apád vette elő.
-Minek?
-Nem tudom.-anya megvonta a vállát.
Sóhajtottam egyet.
Képzelem Alex anyukája miket mondhat
rólam a fiának és a férjének.
Esni kezdett az eső.
A fénylő égbolt szürkére váltott.
A bárányfelhők egyre elfeketedtek,és
az eső egyre jobban kezdett esni.
Már szinte alig lehetett látni az ablakon
lefolyó áradattól.
Michael autója állt meg a ház előtt.
-Már megint!-szisszentem fel.
Muszáj minden egyes nap beállítania
és kifaggatnia? Féltem.Attól hogy megint
idejön és...és...olyat TESZÜNK (ő és én)
amit mindenki csak megbánna.Idáig
fajultak a dolgok a házasságból kiindulva.
-Mi az? Alex?
-Nem...Michael.-anya sóhajtott
egyet és szigorúan az ajtóra nézett.
Alig telt el pár másodperc,és csengettek.
Sóhajtottam.Istenem! Miért kell büntetned?
-Kinyitod?
-Én? Köntösben?-kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Úgy értettem akarsz-e vele beszélni.-anya
kérdésre a válaszom egy vállmegvonás volt.
-Jó.De ugye tudod,hogy nem hagyom
hogy egyedül legyetek!-Grace kinyitotta az ajtót,
lesétált a lépcsőn,és beinvitálta a nem szívesen látott
vendéget.
Michael egy virágot tartott a kezében,
de mintha észre sem venném,
nem pillantottam fel az újságból,amit
csak lapozgattam,hogy mutassam,
NEM ÉRDEKEL MICHAEL!
-Szia!-mondta.
Nem köszöntem vissza.
Michael, odalépett hozzám,anya pedig tovább
nézte a tv-t,mindeközben
a szeme sarkából figyelve
a jelenetet.
-Ne haragudj! Én..én...nem tudom
mi történt velem.
-Én igen!-mondtam,még mindig az
újságot bámulva.
-Igen? És...mi?
-Megőrültél.Beteg vagy.
Szerintem fordulj orvoshoz!-anya
kuncogni kezdett.
Michael a szokásos bociszemeivel
mereven figyelt rám.
Leguggolt a fotel mellé,és átnyújtotta
a virágot.
-Ööö kösz! Majd..beleteszem egy vázába.-a
virágot az asztalra tettem,és mintha
nagyon figyelnék az újságra,
bedörzsöltem a kezem,az egyik illatos oldalba.
-Hmm de finom!-mosolyogtam.
Minden szem rám szegeződött.
-Liana! Szeretlek!
-Nem úgy tűnik!-motyogta
anya.
-Kérem,Mrs.Rivers! Élje
át az én helyzetem!
-Ööö! Lássuk csak! Egy alig
20 éves fiú megkéri a barátnője kezét,
majd megvádolja a nem akarom kimondani
mivel.Aztán mikor megakarja vele
beszélni,ismét kifakad,sőt,nem
akarja elengedni! A lány fejbe vágja,majd
futni kezd,és mikor a halálán van megmenti
a szomszédsrác.
-Mi?-szakította félbe Michael anyut.-Téged
ő mentett meg?
-Ha érdeklődtél volna a hogylétem felől,
tudnád!-vágtam a fejéhez,mint tegnap
a táskámat.
-Épp azt akartam,de a szomszéd
kertjében találtalak,egy idegennel,aki
megpuszilta az arcodat.
-Hát,nem egyből azzal kellett
volna kezdened hogy szétvered a fejét!
Örülj ha nem jelentenek fel a szülei!
-Jajj Liana! Kérlek! Ne térjünk el a tárgytól!-
Michael arca szánakozóvá vált.
Még meg is sajnáltam.De NEM!
Ő sem sajnált engem,ezért elhessegettem
a fejemből ezt a gondolatot.
-Michael!-mondtam a szemébe nézve-Jobb
lenne,ha szüneteltetnénk ezt a..dolgot kettők
közt.Nem beszélünk,nem találkozunk és
békén hagyjuk egymást.Rendben?-Michael
szeme elsötétült.Megrázta a fejét,
s halkan mondogatta.
-Ne! Ne! Ne! Kérlek ne!
Könyörgöm Liana,bocsáss meg nekem!-Michael
szemében megjelent egy könnycsepp.
Ujjammal letöröltem,majd rezzenéstelen
arccal bólintottam.
-Menj! Kérlek szépen menj el!-suttogtam.
Michael felállt,s egy szó nélkül
kiment.
Apa és Hook,ekkor lépett
be.
-Mi történt?-kérdezte.
-Semmi!-mondtam halkan.-Szakítottunk.
Erre vártál igaz?-sírva felsétáltam
a szobába.
-Liana! Liana!-kiáltott
utánam,de én meg sem
hallottam.Mentem felfele.
A szobám ablakából,csak az eső
vad játékát lehetett látni,amint
az ablakhoz tapadnak.Újra a fejembe
költözött a fájdalom.
A falhoz dőltem,és lassanként
csúsztam lefele,majd
a földre értem.A hideg kőpadlóra.
Csendes,sírásba kezdtem,mert
éktelenül fájt.Nem csak kívül!
Belül is!
Sóhajtottam egyet.
Képzelem Alex anyukája miket mondhat
rólam a fiának és a férjének.
Esni kezdett az eső.
A fénylő égbolt szürkére váltott.
A bárányfelhők egyre elfeketedtek,és
az eső egyre jobban kezdett esni.
Már szinte alig lehetett látni az ablakon
lefolyó áradattól.
Michael autója állt meg a ház előtt.
-Már megint!-szisszentem fel.
Muszáj minden egyes nap beállítania
és kifaggatnia? Féltem.Attól hogy megint
idejön és...és...olyat TESZÜNK (ő és én)
amit mindenki csak megbánna.Idáig
fajultak a dolgok a házasságból kiindulva.
-Mi az? Alex?
-Nem...Michael.-anya sóhajtott
egyet és szigorúan az ajtóra nézett.
Alig telt el pár másodperc,és csengettek.
Sóhajtottam.Istenem! Miért kell büntetned?
-Kinyitod?
-Én? Köntösben?-kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Úgy értettem akarsz-e vele beszélni.-anya
kérdésre a válaszom egy vállmegvonás volt.
-Jó.De ugye tudod,hogy nem hagyom
hogy egyedül legyetek!-Grace kinyitotta az ajtót,
lesétált a lépcsőn,és beinvitálta a nem szívesen látott
vendéget.
Michael egy virágot tartott a kezében,
de mintha észre sem venném,
nem pillantottam fel az újságból,amit
csak lapozgattam,hogy mutassam,
NEM ÉRDEKEL MICHAEL!
-Szia!-mondta.
Nem köszöntem vissza.
Michael, odalépett hozzám,anya pedig tovább
nézte a tv-t,mindeközben
a szeme sarkából figyelve
a jelenetet.
-Ne haragudj! Én..én...nem tudom
mi történt velem.
-Én igen!-mondtam,még mindig az
újságot bámulva.
-Igen? És...mi?
-Megőrültél.Beteg vagy.
Szerintem fordulj orvoshoz!-anya
kuncogni kezdett.
Michael a szokásos bociszemeivel
mereven figyelt rám.
Leguggolt a fotel mellé,és átnyújtotta
a virágot.
-Ööö kösz! Majd..beleteszem egy vázába.-a
virágot az asztalra tettem,és mintha
nagyon figyelnék az újságra,
bedörzsöltem a kezem,az egyik illatos oldalba.
-Hmm de finom!-mosolyogtam.
Minden szem rám szegeződött.
-Liana! Szeretlek!
-Nem úgy tűnik!-motyogta
anya.
-Kérem,Mrs.Rivers! Élje
át az én helyzetem!
-Ööö! Lássuk csak! Egy alig
20 éves fiú megkéri a barátnője kezét,
majd megvádolja a nem akarom kimondani
mivel.Aztán mikor megakarja vele
beszélni,ismét kifakad,sőt,nem
akarja elengedni! A lány fejbe vágja,majd
futni kezd,és mikor a halálán van megmenti
a szomszédsrác.
-Mi?-szakította félbe Michael anyut.-Téged
ő mentett meg?
-Ha érdeklődtél volna a hogylétem felől,
tudnád!-vágtam a fejéhez,mint tegnap
a táskámat.
-Épp azt akartam,de a szomszéd
kertjében találtalak,egy idegennel,aki
megpuszilta az arcodat.
-Hát,nem egyből azzal kellett
volna kezdened hogy szétvered a fejét!
Örülj ha nem jelentenek fel a szülei!
-Jajj Liana! Kérlek! Ne térjünk el a tárgytól!-
Michael arca szánakozóvá vált.
Még meg is sajnáltam.De NEM!
Ő sem sajnált engem,ezért elhessegettem
a fejemből ezt a gondolatot.
-Michael!-mondtam a szemébe nézve-Jobb
lenne,ha szüneteltetnénk ezt a..dolgot kettők
közt.Nem beszélünk,nem találkozunk és
békén hagyjuk egymást.Rendben?-Michael
szeme elsötétült.Megrázta a fejét,
s halkan mondogatta.
-Ne! Ne! Ne! Kérlek ne!
Könyörgöm Liana,bocsáss meg nekem!-Michael
szemében megjelent egy könnycsepp.
Ujjammal letöröltem,majd rezzenéstelen
arccal bólintottam.
-Menj! Kérlek szépen menj el!-suttogtam.
Michael felállt,s egy szó nélkül
kiment.
Apa és Hook,ekkor lépett
be.
-Mi történt?-kérdezte.
-Semmi!-mondtam halkan.-Szakítottunk.
Erre vártál igaz?-sírva felsétáltam
a szobába.
-Liana! Liana!-kiáltott
utánam,de én meg sem
hallottam.Mentem felfele.
A szobám ablakából,csak az eső
vad játékát lehetett látni,amint
az ablakhoz tapadnak.Újra a fejembe
költözött a fájdalom.
A falhoz dőltem,és lassanként
csúsztam lefele,majd
a földre értem.A hideg kőpadlóra.
Csendes,sírásba kezdtem,mert
éktelenül fájt.Nem csak kívül!
Belül is!
4 megjegyzés:
Szia!
Szerintem ez volt az egyik legjobb fejezet tőled! Tudom, hogy szomorú, de mégis nagyon tetszett!
Michael egyre jobban elvetette a sulykot, szóval örülök, hogy Liana végre szakított vele. Bár mikor Micshael szeméből kibuggyant az a könnycsepp majdnem megsajnáltam, de csak majdnem. Lianat viszont tényleg nagyon sajnálom, de jobb lesz neki így (reményeim szerint Alex mellett).
Alex végig nagyon nagyon édes volt:) Olyan romantikus volt, mikor Liana már mindent elveszettnek hitt, és akkor megérkezett a hős, hogy megmentse a bajba jutott hölgyet.
A valóságban miért nincsenek ilyen pasik?
Várom a folytatást!
Puszi
Naomi
Szió! Hát nagyon örülök
hogy tetszett,szerintem is
érzelmes volt! Hát ugyan
fogalmam sincs miért nincsenek ilyenek
mint Alex...lehet hogy vannak!(kevésbé
valószínű,de..)Okés
sietek!
Puszi
Neesh
Szia!
Nagyon jó lett ez a feji (végre eljutottam eddig. ;) de folytatom is. xĐ) !!
olyan aranyos az Alex.♥
Furcsa véletlenek..pont OTT talál rá pont Ő. xD
Tényleg rossz hogy nincsenek ilyen pasik. LEgalább 1 lenne! Azonnal lecsapnék rá. xĐ
cool feji.(Y)
Puszi
LaMes
Szia!
Köszi!
Aha szerintem is tiszta édii!
Azaz!
Hát... lehet hogy vannak ilyen
pasik... vagy nem!
Köszii
puszi
Megjegyzés küldése