A naplemente megadta nekem azt a halvány
kitüntetést,melyből,egész nap hiányt szenvedtem.
A selyem,és a bársony volt életem két anyaga.
Teljes nyugalomban élvezhettem
kitüntetést,melyből,egész nap hiányt szenvedtem.
A selyem,és a bársony volt életem két anyaga.
Teljes nyugalomban élvezhettem
az este közeledését.
Senki nem zavart,nem kopogtattak
Senki nem zavart,nem kopogtattak
az ajtómon,és nem faggattak ki
a Michael-lel való estémről.
Megbántott.És ezt nem bocsájtom meg neki.
Megbántott.És ezt nem bocsájtom meg neki.
Nem is az a fajta...legalább is
eddig azt hittem.Vajon tényleg
olyan...más? Megváltozhat valaki
egy olyan ártatlan mondattól,hogy "én ehhez fiatal
vagyok"? Elvégre én úgy hittem,nem
szolgáltam rá arra hogy így megalázzon valaki.
De ha ő úgy érzi hogy ÉN bántottam
meg ŐT,akkor mért akar még mindig
feleségül venni? Túl ment a határon.
Egy olyan határon,amit
mielőtt összejöttünk,akkor húztunk meg.
Megfogadtuk hogy tisztelettel bánunk
egymással,és ha konfliktus adódik,
azt megbeszéljük.
De miért nem láttam? Miért
nem figyeltem jobban a jelekre?
Ha előre tudtam volna hogy ez
lesz a vége,soha nem megyek el
vele abba az étterembe.
Soha! A mai napon,
Soha! A mai napon,
jó párszor éreztem úgy hogy
inkább Hook-hoz való,mint hozzám.
Csak mert: Hook gazdag családban él,
és még így is többet akar.
Nem csodálkoznék,ha elvenné
tőlem Michael-t.
Igazából nem is Michael-t,
hanem a pénzét.Az kell neki.
De inkább nem is festem az ördögöt
a falra.Hagytam
magam elragadtatni az ablakom
előtt elterülő csodával.
A naplemente 5 féle színben pompázott.
Halvány lila,épp csak egy árnyalat.
Élénkpiros,ciklámen,sötétsárga
és arany.Olyan gyönyörű volt....
Vannak leírhatatlan csodák.
Ezekben nem az a szép hogy
csak bámulsz,és nem érted a lényeget.
Hanem hogy minden percben öröm,és
meglepetés.Újabb és újabb oldalát veszi
elő,amit csak azért tesz,hogy
még azoknak is megmutassa,
akiket nem érdekel más,
csak a pénz,és az hogy hogyan
égesse le egy embertársát.
Sokan akármeddig elmennének,
még az ember ölésig is,mindezt
csak a pénz kedvéért.A különbség
hogy vannak olyanok akik meg is teszik.És aki
az utcán fekszik a haldoklás szélén?
Az mit szóljon? Így fejlődik a társadalom
és az emberiség? Hát gratulálok!
Megérdemelnék a "legkegyetlenebb ember" címet.
A baj,hogy ilyet nem adnak.
Elvárják az emberektől hogy jó
képet vágjanak az élethez,és
haptákban álljanak előttük,majd mikor már
azt hiszed megölnek a kegyetlenségükkel,
még rosszabb következik.
Aztán nemsokára itt a tél.
Megfagynak a kint ücsörgő
emberek. És ezután mi következik?
Lebontják a házakat,csakhogy szenvedjenek
az emberek? Már szinte idegesített a téma.
Az zökkentett ki a szitkozódásomból,
hogy megcsörrent a mobilom.
Michael volt.A szemem forgattam.
Ma már vagy 4-szerre hív.
-Döntöttél már?-kezdte.
-Nem,Michael.Nem döntöttem.
És jobb lenne ha nem hívogatnál
folyamatosan.
-Ideges vagy?-a hangom feszült
volt és ideges.Ráérzett.
Nem úgy csengett,azzal az életkedvvel,
mint régebben.
-Kicsit igen.Nem baj ha leteszem?
Bocs,szia!-levágtam a telefont a földre.
Ezt megérezte a kismadaram.
A különleges kismadaram,akit
1 éve találtam.Aki az ablakomra szállt,én
meg megtartottam.Először egy kis szalmakalapot
béleltem ki pár selyemsállal,aztán kapott
egy kényelmes ketrecet,ahova csak
akkor volt bezárva,ha
éjszaka volt.De nappal,kedvére szállt
ide-oda.Még az ablakot is kinyithattam,
mert nem szökött ki.Az ujjamra repült.
-Szia Elle!-köszöntöttem.
Belecsípett (fájdalommentesen) az kezembe.
-Mit akarsz mondani? Hogy ne menjek
hozzá Michael-hez? Vagy hogy
megérdemel ennyit tőlem?
Hisz mindent megtett értem.
De én is érte.Áldozatot hoztam.
És 3 napig drogoztam is.
Tudom,ez már rég a múlt.De
akkor is.Minden amit tettem érte,
azért apa megharagudott rám.
Nem akarom hogy ezért is berágjon.
Felvállaltam a kapcsolatunkat,pedig
tudtam,apának nem jön majd be.
Az első találkozásuknál,
leírta Michael-t.
De nem ez a lényeg.
Hanem hogy szeretem-e
Michael-t annyira hogy hozzá menjek?
De mégis mit várt ott az étteremben?
Hogy 1 másodperc alatt meghozom
életem legnagyobb döntését?!
Ez nem megy ilyen gyorsan.
Sokszor azt hiszem nem is a földön
jár.Elle még egyszer az ujjamba csípett.
-Áú!-szisszentem fel.Ezúttal fájt.
Kismadaram visszaszállt a kis ketrecbe.
Felálltam.Kinyitottam az ablakot,és
szippantottam egyet a levegőből.
Általában ez úgy van hogy a tiszta és
friss levegőt lehet magunkba szívni,
de itt New York-ban...Na jó.
A mi utcánk környékén viszonylag
tiszta volt a levegő,mert kevés autó
közlekedett erre felé.
A közérzetem nem volt olyan
magabiztos mint szokott.
Általában,100%-ban tudom
mit fogok tenni,és mi a biztos válasz.
De a tegnapi nap után...ez nem lehetséges.
Hogy egy fiú ennyire elbizonytalanítson...
Michael szinte már hozzám nőtt.
Miért vagyok ilyen elfogult,ha
az esküvőről kérdez?
Talán ez egy jel.
Egy jel,mely talán azt bizonyítja,
hogy nem akarok hozzá menni
Michael-hez.
Vagy azt hogy ő nekem nem az igazi.
Hogy máshoz vonzódom.
Elhessegettem a gondolatot a fejemben,
és lementem vacsorázni.
Anya kacsát csinált.
Egész nap ezen dolgozott.
Hát sajnálom szegény kacsát,de
végül is ettem a melléből pár falatot.
Egész vacsora alatt,egy szót
sem szóltam.Apa viszont észrevette.
-Minden rendben?-nézett rám,
félelmetesen sejtő
tekintettel.
-Aha-bólintottam,úgy mintha
így lenne.
-Liana!Mond el mi bánt!
-Az hogy folyton ezt kérdezgetitek!-mondtam
emelt hangerővel,s
felálltam.Megtöröltem a kezem,szám
és felsétáltam a lépcsőn,a tányérommal kezemben.
Ahogy beléptem a szobába,megcsapott
a huzat szele.Az ablak még nyitva volt.
Letettem a tányérom az asztalomra.
Kétségbeesetten kezdtem keresni
Elle-t.Nem tudtam mit tegyek,merre
nézzek.
-Elle!-kiabáltam ki az ablakon.
-Elle! Kérlek! Gyere! Elle!-a sírás
fojtogatott. Ne....ne....Nem veszhetett el!
Nem szökhetett meg! Hiszen itt mindene megvolt.
Az ajkamba haraptam.
Lerohantam a lépcsőn.
-Anya,a madaram.Elveszett.
Megszökött.-mondtam keserves hangon.
-Rájött,hogy nem élhet egy ilyen boszorkánnyal
mint te?-kérdezte gúnyos mosollyal Hook.
Apa rászólt,de engem nem érdekelt ebben a percben semmi.
Elle olyan volt számomra mint Hook-nak a macskája,
vagy bárkinek a kutyája.
-Jó,nyugalom nyugalom.Ne ess kétségbe!-vigasztalt
anya.Nem hatott.
Ekkor csengettek.Anya kiment a bejárati ajtón,
és visszakiabált nekem.
A kapu előtt Alex állt.
-Szia! Ő a tiéd?-kérdezte tőlem,s felmutatta
az ujján kapaszkodó Elle-t.
-Igen...-nyögtem ki meglepődötten.
-H...hogy találtad meg?
-Berepült az ablakomon.-mosolygott
Alex.
Lesétáltam a lépcsőkön,s Alex
átnyújtotta nekem a kismadarat.
-Nagyon szépen köszönöm!-mondtam hálásan.
-Legközelebb vigyázz rá jobban!-szólt a hátam
mögött anya.
-Jó,persze.-Alex-hez fordultam.-Tegnap
én vittem sütit,és beinvitáltál a házatokba.
Ma visszahoztad a madaram,most rajtad a sor.Gyere!-nyitottam
a kaput,de Alex tiltakozóan maga elé rakta két kezét.
-Sajnos nem lehet.Már...már este van.Nem
akarok zavarni!
-Nem zavarsz!-mosolygott anya.
Alex besétált a kapun.
Amint belépett,apa meglepődött arcával,
találta szemben magát.
-Visszahozta Elle-t.-nyugtattam apát.
-Aha!-morgott,majd ismét a vacsorájához
nyúlt.
Anya visszaült az asztalhoz,
én pedig felkísértem Alex-et a szobámba.
Kinyitottam az ajtót,besétáltunk,s ahogy
beértem becsuktam az ajtót,ablakot,Elle-t
pedig letettem.
-Soha nem hagyom nyitva az ablakot!-szóltam
halkan.
Alex leült az ágyamra.
-Remek kis szoba!-mosolygott.
Gondolataimat lefoglalta ez az egész.
Egy jel lenne? Hogy Alex aki nekem való?
Vagy inkább egy óva intő perc,hogy vigyázzak vele?
Nem gondolkodhatok elzárva a nagyvilágtól
ha van itt valaki.
-És? Hogy szabadult ki a madarad?-kérdezte
Alex.
-Ööö 1 éve találtam és...először nyitva hagytam
a ketrecét,mert úgy hittem egyszer majd
elmegy.Nem akartam nagyon hozzá szokni,
mert nem szeretem a csalódást.Aztán nem akart elszakadni
tőlem.És tudtam hogy megbízhatok benne.
Nem akartam bezárni,elvégre mi sem
egy egérlyukban élünk.Azóta nem zárom
be a ketrecét.
-Aha! Értem.Ezentúl jobban vigyázz
rá!
-Tudom...
-Az igazság az,elmondom mert négy szem
illetve a madaraddal együtt hat szem közt vagyunk.
Szóval...nem hittem volna hogy ilyen kedves lány
vagy.Akikkel eddig találkoztam,és gazdagok voltak...
-Tudom! Nagyképű libák voltak.
De nem kell a látszat alapján megítélni
egy embert.
-Megjegyzem.Hogy áll az esküvő?-mosolygott.
Elképedtem.
-Honnan tudsz róla?
-Te mondtad.Nem emlékszel? Az étterem
előtti padon.-Ekkor bevillantak az emlékképek.
Ott ülünk,és én kiöntöm a szívem egy idegennek,
akiről kiderült aznap este hogy a szomszédom.
-Ááá tényleg!-hisztérikusan felnevettem.
Alex mellé ültem,az ágyamra.
-Kemény egy fickó a barátod! Én...nem mennék
hozzá.
-Nem is neked kell!
-Való igaz.De ugyan már! Milyen pasi
az olyan,aki megkéri a kezed,
aztán meg nyilvánosan megaláz?!
-Teljesen igazad van.
De egy 3 éves kapcsolat után
nyilvánvalónak tartom,hogy
gondolkodom a dolgon.Érted?-Alex feszülten
hallgatott,majd mindent sejtő hanggal,
megszólalt.
-Szereted te egyáltalán ezt a fiút?
-E...ezt hogy érted?-szinte elakadt a lélegzetem.
-Csak mert úgy tűnik,nem vagy túl biztos abban
hogy egyáltalán hozzá szeretnél menni.
-Igen.Igazad van.Már nem olyan erős
a szerelem,mint amilyen régebben volt.-lesütöttem
a szemem.
-Szereted vagy nem? Ezt kell eldöntened.
Én....most megyek.Szia!-felállt,és megfogta
a kezem.Én is felálltam.
Egyre közelebb hajolt és én egyre jobban az
álmok világában találtam magam.
Elfordítottam a fejem,Alex pedig egy puszit
nyomott az arcomra.
-Jó éjszakát!-mondta,s elindult lefele.
Hátraestem,az ágyamra.
-Úristen!-mondtam magamnak.
Elle-re néztem.
-Ezt te intézted nekem ugye?-felálltam
és Elle ketrecéhez léptem.
-Te...te...te kis mester! Hát ilyet...
a saját madaram intézi el a szerelmi
életem! Hát ez szép!
De azért leszögezem: Kösz!-súgtam.
Valamiért...nem akarom elveszíteni
Michael-t,de jobban meg akarom ismerni
Alex-et.Kinéztem az ablakon.
Alex épp most megy haza.
Idepillantott.Intett egyet,majd a szokásos
mosolyával,belépett a kapun.
Egyszer utoljára rám nézett.
Intettünk egymásnak.
Megint csörgött a mobilom,és igen,
megint Michael volt.
-Szia!-kezdte-Beszéljük meg jó?
Gyere el ma hozzám.A szüleim
színházba mennek.Csak a mienk
az egész ház.Kiabálhatsz,veszekedhetsz és
még meg is verhetsz,csak...csak gyere el.
-Michael én..
-Ne! Ne mondj semmit.
7-re ott vagyok.-Michael letette a telefont
én pedig jog,és szó nélkül maradtam.
A sokkos állapot, ketrecébe kerített,
szabadulni pedig nem tudtam.
-Elle! Erre mit mondasz?-Kismadaram
finoman felreppent,majd rávetette magát
a madárkajára.
Sóhajtottam.Bekapcsoltam
a tv-t,de nem érdekelt amit láttam.
Mély álomba merültem.
Mikor aztán már tényleg mélyen szuszogtam,
anya ébresztgetett.
-Liana! Jöttek érted! Hahó!-félálomban voltam,
de mivel hallottam azt a mondatot hogy "Jöttek érted"
felugrottam az ágyról.
-Úristen! Elaludtam.-felvettem
egy pulcsit,egy cipőt és egy a fehér
bőrkabátom.
Villámgyorsan megfésülködtem,és
felraktam egy hajpántot.
Kirohantam az ajtón és a kapun.
Beültem Michael kocsijába,
és védekezőn szólaltam meg.
-Bocs,elaludtam.
-Semmi gond.-csókra készülve hozzám hajolt,
de elfordítottam a tekintetem.
-Oké.-motyogta és beindította a motort.
Megmondom őszintén,semmi kedvem sem
volt vele lenni.Csend volt
egész úton.Michael
a vezetésre koncentrált,én pedig
arra hogy mit akarok igazán.
Az autó hosszú ideig
gurult,míg végül megérkeztünk Michael-ék
háza elé.Beparkolt,és kisegített a kocsiból.
Ahogy az ajtó elé értünk,kellemetlen
érzés fogott el.
Alig vártam hogy vége legyen ennek az egésznek.
Michael szobájába sétáltunk.
Leültem az ágyára.Az illat olyan...Michael-es
volt.A szokásos ibolya.
A székére ült.
-Nos.Kezdhetem?-kérdezte.
Bólintottam,majd
folytatta-Liana.Mostanában,nem vagyunk
jóban.És az étterem csak dobott rá egy mínuszt.
Szóval el kéne döntened,hogy mi legyen.
Én szeretlek és nem akarlak elveszteni.
Ha bármi bajom lenne,sosem bocsájtanám
meg magamnak.Te...el akarsz veszíteni
engem?-boci szemekkel nézett
rám.Nemlegesen megráztam a fejem,de
hogy mit is akartam pontosan,azt magam
sem tudtam.Nem igazán éreztem ki
a lényeget ebből az egészből.Úgysem
békülünk ki.Sőt! Még jobban
összeveszünk.Előre láttam.De egyenlőre
mindenki nyugodt volt.Semmit
nem lehetett hallani,csak
a kintről beáramló zajokat,
és dudaszókat a kocsikból.
-Rendben.Ez jó hír.Most egy kérdés
van.Szeretsz annyira hogy hozzám jössz?-tudtam
hogy felteszi ezt a kérdést.
Az ajkamba haraptam.
Nagyot sóhajtottam,és a földre néztem.
Michael odalépett hozzám.
Leguggolt,s próbálta a tekintetemet
keresni,ami a földet bámulta.
Egy könnycsepp esett a földre.
Nem néztem fel.
-Ne félj! Nem lesz baj!-próbált nyugtatni.
-Tudod mi a rossz ebben az egészben?-néztem fel-Hogy
mindenki azt hiszi könnyű nekem.
Egy gazdag csaj,akinek
soha nem kellett szenvednie az életben.
Akit csakis a ruhák érdekelnek,
meg a méregdrága
cipők,és kozmetikumok.Sminkek és bizsuk.
Nem! Nem dönthetnek helyettem!
-Tudom!-mondta lágyan Michael-Én nem hiszem
azt.Nekem már bizonyítottál.
-Ugyan már! Senki nem ért.
Csak....-elharaptam a mondat végét.
Elpirultam.
-Csak?-kérdezte Michael.
-Csak...csak.
-Nem! Ott nem volt pont.Elakadtál.
-Nem!-tudtam hogy most
nagyon fel fogom ezzel
idegesíteni Michael-t.
-De! Ki az a csak?
-A...Anya.-Michael
arcán látszott hogy nem hisz
nekem.A hazugság nem az előnyöm.
Arca megtelt düh-vel,s tudni
akart mindent.
-KI AZ A CSAK?-mondta világosan szótagolva.
A fejem össze-vissza csapkodta a gondolatokat,
eszmém nem akarta elhinni ezt az egész
helyzetet.Nem tudtam elmondani Michael-nek.
-A szomszédsrác.-nyögtem ki végül.-Most örülsz?
Igen! Ő megmondta.
Megmondta hogy nem olyan vagyok
mint amilyennek gondolnak.-a szívem vadul
kalapált Michael válaszára várva.
Ideges lesz,vagy csak felmorran.
-Szóval neked már máson jár az eszed?
Szép.Együtt vagyunk mi még Lia?
-Nem máson jár az eszem.De
mikor te cserben hagytál,
neki elmondhattam a problémám.
-Aha.Értem.-morgott a szokásos,
unalmat keltő morgásával.
Ebben nagyon hasonlított apura.
Ő is tudta hogyan kell félelmet keltve
morogni.
Michael koromfekete szemébe
nézve félelmetesnek tűnt minden.
-Figyelj Michael! Nem tudom miért változtál
meg,és miért akarsz engem is megváltoztatni..
De hogy ez a változás nem túl pozitív
az biztos.-Michael egy percre habozott
a sértő mondatom válaszára,de végül
nagy hévvel megszólalt.
-Ugyan! Te nem változtál mi?!
Azon mesterkedsz,hogy mindenkit
Azon mesterkedsz,hogy mindenkit
az ujjad köré csavarj,aztán meg kímélet
nélkül,megbántsd! Szép barátnő vagy!-elfordult.
-Michael! Én sosem akartalak
az ujjam köré csavarni.Te jöttél
utánam,mint egy puli kutya,én
meg beléd szerettem.És még
most is így lenne ha nem akarnád
rám erőszakolni a házasságod.
-Persze!-tiltakozott.Meggyőződésem
volt hogy egyre jobban
el fognak fajulni a dolgok.
Érzéseim szerint Michael
már kissé ideges.Ahogy visszafordult
szemében forrt a düh.Egymás
szemébe néztünk egy ideig.
-Na jó.Ez így nem jó.
Haza akarok menni!-szóltam.
Felálltam,s ki akartam menni,de Michael megragadta
a kezem,és magához szorított.
-Michael engedj el!
-Mond el! Mond el!
Szereted az a srácot?
-Ne bánts Michael,kérlek!
-Sosem tudnálak bántani! Sosem!
Nem bírnálak megütni vagy
ilyen
-Akkor engedj el!-fulladoztam.De
Michael nem engedett el.
A nagy rémületem közepette
ki sikerült szabadítanom a kezem erős
szorításából és a táskámmal fejbe vágtam.
Michael összecsuklott,és én
mint egy gyilkos a helyszínről
futni kezdtem,ki a hűvös,sötét
éjszakában.
2 megjegyzés:
Végre!! EZ a gyökér Michael.. Nekem nem szimpi.. ;) De sztem egy ilyen kis ütéstől nem lehet elájulni... De ha volt a táskában pár vascső, vagy baseball-ütő akk megértem. :D Az én Alex-em (Tay) olyan cukeer. :D♥♥ Még mindig ŐŐT látom benne. ♥ Jó feji. így tovább.
:) Szerintem parfümök vtak benne.
XD Először én is Taylornak képzeltem
de átálltam Enrique Iglesiasra!
Köszike!
Ja egyébként nekem se szimpi :/
:D
Na puszii!
Megjegyzés küldése