Üzemeltető: Blogger.
RSS

Vonzerő 12.fejezet-A kép összeáll

Liana szemszöge:


Michael fenyítése jobban megdöbbentett
mint az,hogy Alex farkas.
Azt viszont nem tudtam eldönteni,hogyan
adjam a tudtára hogy tudok mindent.
Az éjszakát Danielnél töltöttem a vendégszobában.
Mikor egyedül maradtam,próbáltam minden
emlékemet összeszedni,és a gyanúsnak tartott eseményekből
összerakni a kirakónak vélt képet.
Ám nem igen sikerült,mert minden másra utalt,mint
én szerettem volna.
Nem véltem felfedezni olyan nagyon új dolgokat.
Egy percig tétován bambultam a borvörös takaróra
a vendégszoba hatalmas ágyának köpönyegére.
A szoba fénypontja csakugyan a csillár volt.
Ostyás fénnyel nézett le rám a magasra emelt 
plafonról.
Összeroppant ábrázattal lépett be hozzám
Daniel.Tálcát tartott kezében,s leült.
-Jobban vagy?-kérdezte és a tálcát letette
a kis asztalkára.
-Hát,ennél rosszabbul csak nem leszek!-ugrattam.
Daniel a kezét tördelte.
Próbált mondani valamit,mert néha néha elfordult,
vagy pedig kegyes tekintettel győzködte magát,
hogy mondja már ki amit akar.
Pedig én egy elképesztően bátor fiút ismertem meg
az unokabátyámban
-Mit szólsz az egészhez?-nyögte ki végül.
Aggódóan szemlélt.Betakargatott,én
pedig sóhajtottam egyet.
-Igazából próbálom felfogni.
-Az jó!-bólintott kissé felszabadultabban.
Valójában sikerült felfognom egykét dolgot,de még
mindig nem tisztult ki rendesen a kép.
Daniel sóhajtása törte meg a kínos nagy csendet.
-Segíts!-mondtam,s elkerekített szemekkel néztem
rá.
Daniel közelebb hajolt,próbálta megérteni gondolataim
és az iménti segélykérésem eredendőjét.
-Szeretnélek megérteni titeket Daniel! Hogy mi
ez az egész! Hogyan változtatok farkassá?-árgus szemekkel néztem
rá.
Daniel habozott.
-Igazából véve,ez a dolog korántsem olyan bonyolult mint
hiszed.-Daniel elmerengve mesélt.-Ez egy elég régi
történet.Kialakult a falkaösztön.Az emberek féltek a farkasoktól,
ami aztán csillapulni kezdett,mikor egy ember
felfedezte,hogy az emberiség képes maga alá vonni
a farkasok képességeit...gondolok itt a gyorsaságra,elszántságra,
bátorságra.A férfi egy nap megleste a farkasokat,akik annyira
fölényben érezték magukat az emberekkel szemben,hogy
elvadultak.Egy gonosz sátánfarkas erőt adott a farkasoknak
Nagyobbak lettek.Ember méretűek.Megöltek ártatlan kétlábúakat.
Ekkor léptek közbe a...vadászatok,amiket addig nem használtak
farkas ellen.Megölték őket,és vérfarkas néven maradt
fent az emlékük.Azután évekig nem engedték hogy bármilyen
farkas maradjon a közeli erdőkben.Aztán mikor
az a nép kihalt,ismét betelepültek a farkasok.Némelyik
különös erővel bírt.Embereket volt képes átváltoztatni
farkassá.
-Mily meglepő.És ti hogyan változtatok farkassá?
Ezen a hagyományos módon?
-Nos...nem egészen.Engem mindig azzal a tudattal neveltek
a szüleim,hogy egy nap farkas leszek,mert az őseim is azok
voltak.-ekkor a szavába vágtam.
-Várj! Akkor az én őseim is farkasok voltak?-kérdeztem
halvány izgalomba jőve.
Daniel egy pillanatra nem akart válaszolni.
Biztos voltam benne,hogy a válasz igen.
-Ööö talán...azt hiszem...nem tudom biztosra
venni.Nem hiszem!-próbált kitérni a választól.
Haszontalan árnyak mögé rejtőzködve akar megvédeni?
-Ugyan Daniel!-mondtam.-Ne mond hogy nem! Tudod
a választ.És amit az előbb levettem a te mesédből
az egy pozitív igen.Ugye?-s Daniel szemébe néztem
ami a szürke szőnyeget bámulta.
Elhúzta a száját,s megvonta erős vállát.
Állához nyúltam,arcát feljebb emeltem.
-Vannak farkas vérrokonaim vagy nem? Tudnom
kell!
-Miért?-kérdezte.Tekintete elsötétült.-Ha lennének valódi
vérrokonaid...mit tennél? Farkassá válva rontanád el az
életed?
-Nem...-vágtam rá bizonytalanul.-tudom...az az igazság hogy
elbűvölőek vagytok.Természetesen nem gondolkodom
olyasmin hogy én is...
-Hát ne is!-vágott csúnyán a szavamba.Felállt
és az erkélyajtóhoz sétálva magyarázott.-A farkasoknak
nem könnyű az élete.A vadászatok az állandó
óvatosság,hogy ne lássák az átváltozásokat,és...
-És?-kérdeztem.
Daniel megfordult.Habozott a válasszal.
-Két-három hónapja meg kellett küzdenünk igazi
farkasokkal a területünkért.Clarissa megsérült
a kockáztatásom miatt.Túl sokat időztem és ez lett a vége.
-Clarissa? Az a lány?
-Az a lány.-Daniel arca keserű ábrázatot mutatott.
Felálltam és odamentem hozzá.
Széles vállára tettem a kezem.
-Daniel!-szóltam mézes-mázos hangon.-Nem a te hibád.
És nem bántam meg hogy elmondtad a titkot.Nem bántam meg,
hogy meg akartam tudni.
Daniel keserűséggel megtelt arccal nézet rám.
Halványan megrázta a fejét.
-De nekem felelősséget kellett volna vállalnom érted.
Nem szabadott volna elmondanom neked.Te csak
az én unokahúgom vagy.Egyetemre jársz.
Nem ronthatod el az életed.
-Te is egyetemre jársz!
-Hát...egyre több a kimaradásom.Én egy
roncs vagyok.Egy senki! Még egy senkinél is rosszabb.
Az élet alázott porig.-mondta.
Beletúrt hajába.
Elkedvetlenedtem.Annyira más minden hogy tudom
a titkot.
-Hogyan...változtál farkassá? Mert azt már
tudom hogy így neveltek.
-Emlékszel mikor elhagytak a szüleim?-nézett
rám.
Bólintottam.
-Azelőtt,elvittek valami vérvételre.Egy ismerősöm
végezte el a vérbeavatkozást.
Inkább vérátadás volt.Belém szúrtak egy tűt.
Megkaptam az őseim farkasvérét. Állítólag... -mondta,s
megvonaglott.-Nem biztos,de azt mondják,az ilyesmi a vérünkben
van,s mindet a sors dönt el. Szerintem azonban ez
nem véletlen kérdése.Előre meg volt tervezve hogy én 19
évesen megkapom ezt az adagot.Mindenki attól az orvostól
kapta a vért,akitől én is.Kivéve Alex.Ő már Magyarországon
megkapta.-bámult ki az ablakon.
Rám sem pillantott.Csak mikor biztos akart lenni abban
hogy azt a választ adom,amit ő szeretne.
Nem elégedtem meg ennyivel.Biztos választ
akartam hallani.
-Daniel... -kezdtem.Nyeltem egyet,s az ajkamba haraptam.-Őszintén!
Mond meg.-rám nézett.Tudta a kérdésem,de nem akarta
hallani.Láttam az arcán.Beletúrtam a hajamba.-Van esély
rá...hogy nekem is van egy ilyen...ősfarkasrokonom? És
ha igen...jelent ez valamit?-furán éreztem magam.
Nem tudom miért,de könnyek árasztották el a szemajkamat.
Nem akartam hogy kibuggyanjanak,ezért elfordultam
egy pillanatra.Villámgyors mozdulattal letöröltem a könnyeket
szememről.Átitatta a pulcsim ujját.Kezemmel kijjebb húztam,
hogy jobban felmérhessem.Véleményem szerint Daniel
inkább kimegy minthogy válaszoljon előbbi életképemért
feltett kérdésemre,de egész másképp történt.
Keményen válaszolt.
-Igen.Vannak vérrokonaid.-mondta.
Mély hangja egy morgó apóshangra hasonlított.
Mindenféleképpen döbbenet ért.
-Komolyan?-fordultam meg kidülledő szemekkel.
Daniel erős pillantást vetett rám,majd zavartan bólintott.
Keservesen érinti a téma.Tudtam.
-És ez...mit jelent számomra?-kérdeztem ismét.
Unokabátyám sóhajtott,s elfordult a hatalmas fából
készült,boltíves szekrény felé.
Elé álltam.
-Szóval?-erősködtem.
Daniel leült az ágyra,s halkan morrant egyet.
-Ennek semmi jelentősége.Éled tovább a kedves kis
életed.Lesz belőled valaki,megházasodsz,gyereked lesz,
és boldog leszel.Kész passz! Ennyi!-Daniel elindult kifelé.
Utána rohantam és a kezénél fogva visszarántottam.
-Nem igaz! Van jelentősége! Meg akarom tudni
a múltamat! Ne vedd el tőlem ami az enyém! Milyen unokabáty
vagy he? -Daniel megfordult,s véres pillantással méregette
kétségbeesett arcomat.
-Olyan,aki meg akarja menteni az életed!-vágta a fejemhez
halkan.
-Tudom és ezért hálás is vagyok! De a múltam az enyém.
És még te sem veheted el tőlem,még ha meg is akarod
menteni a semmit érő életem.
-Ugyan Liana ne hisztizz,s ne keress illúziókat! Az életed nagyon is
ér valamit,és te is tudod! Mindenkinek ér valamit.
De van aki ezzel nem él.Az én életem tényleg semmit ér!
Te még kezdhetsz vele valamit.És a vita lezárva!-mondta mérgesen,s a
kisétált az ajtón.
Befeküdtem az ágyba.
Megcsörrent a telefonom.Michael
képe jelent meg a kijelzőn.
Felvegyem? Á...beszélnem kell vele.
De ez nem telefonos ügy.
-Szia!-mondtam unott hangon.
-Szia édes! Na mizujs Mrs.Philippe?
-Semmi...beszélnünk kell holnap egyetem előtt.
Én 3-ra megyek be.Utána alszom egy kicsit,úgyhogy
7-re gyere el hozzánk oké?-mondtam remegő hangon.
A telefon kicsit remegett,nem tudom ott hogy
lehet érteni amit mondok.
-Oké...de mi a baj?-kérdezte aggódva.
Mi lenne? Az hogy megfenyegettél valakit az!
-Semmi! Csak...majd elmondom.Szia!-zártam
le.Viszont maga a téma egyáltalán nincs lezárva.


Alex szemszöge:
-Mit kezdjek vele? Minden áron fel akarja keresni
a múltját és hogy milyen adottságai vannak.Próbál meggyőződni
arról hogy kötődése van hozzánk.-mondta Daniel.A többiek
megdöbbenve hallgattak.De én nem.Pontosan ismerem Lianat.
-Nem találkoztam olyan emberrel aki szívesen farkas lenne.-mondta
Charlie.Ő már nagyon régóta farkas.Keresi a helyét,a falkáját,
de senki sem fogadta be.Aztán Daniel rátalált.
Brian felvihogott.Már a hasát
fogta.Daniel villámokat szóró tekintetet vetett rá.
-Bocs Daniel,de az unokahúgod,azt se tudja hogy mi a
különbség...a...a...-de ekkor Daniel odarohant s Brian nyakára
feszítette a kezét
-Az unokahúgom egyetemista,és a legokosabb lány
akit valaha ismerek.Jobban szeretem mint bárkit a földön!
Még nálad is okosabb,ezért gondolom megérted! Egy rossz szó,és
könnyen a másvilágon végzed!-Mindenki próbálta elráncigálni
Briantól,Clarisse pedig sikoltozott,és
kérlelte hogy hagyja abba
-Daniel! Könyörgöm ne tedd ezt! Tudom falkán kívül vagyunk,
és hogy nagyon aggódsz az unokahúgod miatt,de kérlek
ne bántsd Briant!-szinte már sírt.
Hatalmasra nyitotta koromfekete szemét.
Ekkor Daniel levette a kezét Brian nyakáról.
Clarisse fellélegzett,és Brian is,aki szégyenben maradva
nézett lefelé.
Felálltam s csillapítani próbáltam Danielt.
-Hé haver! Nyugi! Hol van most Liana?-kérdeztem.
Daniel fejével az előszobára bökött.
-A boltíves ajtajú.De úgysem hallgat rád.-mondta.
Tekintete csak Brient nézte,miközben hozzám beszélt.
Elindultam az előszoba márványkövein,s besétáltam
a szoba ajtaján.
Liana az ágyon ücsörgött köntösben.
Felpillantott zöld borítós füzetéből.
-Szia Alex!-mosolygott.
Bólintottam köszönést jelezve.
-Beszélnünk kell.-mondtam komoran.
Az ajtónak dőltem,miután becsuktam.
-Oké! Mond csak!
-Rendben! Tudod,khm...nem válhatsz farkassá
következmények nélkül...
-Ezt hogy érted?-kérdezte komolytalanul.
Gyerekes mosolyt vetett rám,próbált győzködni.
-Tudom,most azt hiszed ha farkas leszel,csak könnyedségek
lesznek.De állatokat ölünk meg érted? Vadászunk,és neked
ez nem menne.Nem tudnál megölni egy állatot.-elfancsalodott
képpel gondolt bele a helyzetbe.-Liana! Nem veheted
ilyen félvállról az eseményeket! Ha farkas leszel,ezzel
is számolnod kell és még megannyi helyzettel,érted?!
-Értem! Persze hogy értem.De ki mondta neked hogy
olyan akarok lenni mint ti? Daniel csak eltúlozza.
Én a múltamat akarom megismerni.Ennyi.
-Valóban?-kérdeztem döbbenten.
Liana elmosolyodott,majd határozottan bólintott egyet.
-Áh! Hát Daniel ez esetben tényleg eltúlozta.Majdnem
megölte Briant.-mondtam.
Elkerekedett szemekkel nézett rám.
-Miért?
-Elkezdett nevetni rajtad.Ő meg majdnem végzett vele.
Mindenki próbálta elráncigálni.Clarisse még el is sírta magát.
Nagyon megijedt.-néztem elgondolkodva Liana
hibátlanul gyönyörű arcát.
-Mi az?-kérdezte.
Ravasz mosolyra húzódott a szája.
-Ahogy így néztelek eszembe jutott a barátnőm.
Ő is,pont ilyen gondoskodó mindenkit féltő lány.
Iszonyatosan hiányzik.-sóhajtottam,majd egyszerűen
elmosolyodtam.-Na most megyek! Szia!
-Ööö várj csak Alex! Hogy hívják a barátnődet?
-Meglep hogy ezt kérdezed.Nikoletta.Magyarországon a vezetéknév

nem a Nikoletta,de én mindig úgy hívom hogy Nikoletta
Marin. Marin Nikoletta.-elnevettem magam. 
Úgy hiányzik.A lelke a szépsége... Nem szabadott volna 
elengednem őt.
Elindultam hazafelé.Elköszöntem Danieltől,és a többiektől is.
Kicsit feszült volt a hangulat.Bár kötelességem lett
volna hogy ott maradjak,és megoldjam a konfliktusokat,de
inkább úgy döntöttem nem maradok a diliházba.
Egyszer csak egy ismerős arc jött felém, a sötét
utcán.
Barnás haj,villogó kék szem és...Laura?-kérdeztem önmagamtól.
Mikor közelebb jött hozzám,elpirosodott.De lehet 
hogy ez a hideg levegő miatt volt.
Magyarul kezdődött a beszélgetésünk.
-Te mit keresel itt?-kérdeztem ahogy elém ért.
Sóhajtott egyet végül láttam az arcán hogy el akarja
mondani a dolgokat.
-Neked is szia! Csak egy kis sétára vágytam.
Jót tesz.Kilevegőztetem az agyam.Szintén jót tesz.
-Bocs! Szia...Ööö...este 9 órakor,AMERIKÁBAN?-a hangsúly
az Amerikán volt.
Nem értettem mit kereshet itt.
Talán eljöttek.Laura nem tűnt zavartnak.
Mindig is bátor,céltudatos lány volt.Biztos
volt a dolgában,és sosem érezte kellemetlenül
magát,más ügye miatt.
-Aha! Furcsamód? 
-Az!-vágtam rá.
Laura felhúzta az egyik szemöldökét,egészen a fu-fruja /Bocs nem tom h
kell írni/ mögé.
Teljesen elveszett a szőkés barna hajtincsben.
Loknijai a szokásosnál is jobban csillogtak.
Az utca kivilágított fényei néztek le rá.
-MIT KERESEL ITT?-hangsúlyoztam.
Laura megcsóválta a fejét,s közben nevetett.
Sóhajtott egyet.
-Nikiről nem is érdeklődsz? Csak mert nincs
túl jól.-mondta mosolyogva
Készül valamire.-gondoltam.
Döbbenten bámultam bele Laura kék szemeibe.
Nyeltem egyet.
-Mi van vele?-kérdeztem aggódva.Úgy
tűnik Laura csakis ezt várta.
-Miattad esett depresszióba.Meg az új csajod miatt.
De gondolom ezt téged nem érdekel,ugyanis az utóbbi
időben nem mutattál merő érdeklődést iránta.
De gondolom ez a bombanő miatt van a köbön,nemde?
-Mi? Összezavarodok a beszédedtől.Érthetőbben.
Annyit sikerült kivennem hogy...ÚJ CSAJ?
Mégis miről beszélsz?-nem esett le a dolog.
Laura a szemét forgatta.Kirázott a hideg.
-Niki itt van a városban.Egyik nap utánad leselkedett,
és meglátta amint egy fekete ördögnőt ölelgetsz,és aki
minden poénodon nevet.De ne zavartasd magad.
Se te,se a nőci.-s ezzel elfordult.
Megállítottam.
-Mi? Niki itt van? Ide figyelj,nekem nincs barátnőm.
Liana,akit ő látott,csak egy barát...bár egy időben
eltévelyedtem.De aztán rájöttem hogy csak ő van
nekem.Senki más...!-állítottam igazam.
-Valóban?-kérdezte Laura.
Határozottan bólintottam.
-Oh...
-Vigyél oda hozzá! Kérlek!-mondtam,s Laura 
vezetni kezdett.
Hosszú utcákon kellett baktatni,el a belváros
mellett,végül egy kis tömbháznál álltunk meg.
-Ebben a panelben élünk albérletben.Gyere utánam!-én
pedig szó nélkül követtem.
A hasamban 5000 dobverő dörömbölt,a szívem vadul vert.
Újra látom életem szerelmét.És ebben senki sem
állíthat meg.
9...10...11...-jelezte a lift.
Végül: 12!!!!!!!!!!!! VÉGRE!!!
Nyeltem egyet a kis ajtóhoz érve.
Beléptem a házba.Niki anyukája sehol sem volt,
de Bella,Niki kutyusa ott ugrándozott körülöttem.
-Bella!-kiabált ki Niki a szobából.
Úristen!-gondoltam izgatottan.
Ez Niki hangja! És nemsokára az ő hibátlan,
törékeny arcát láthatom,és ajkát ajkamon tudhatom.
Érzékeny srác vagyok az egyszer biztos.
-Készen állsz?-suttogta Laura,s közben Niki
ajtajának kilincsére tette a kezét.
Bólintottam.
Ekkor Laura benyitott.
Niki ijedten pillantott fel.
Arcán kiült a döbbenet.Szemében egyszerre
csillant fel a remény,s egy könnycsepp.
-Mit keresel te itt? Laura?!-nem tudta mit mondjon.
Hol rám,hol Laurára pillantott.
De édes!!! 
-Niki! Meg tudsz nekem bocsájtani? Jobban szeretlek
az életemnél! Ne hagyj el!-könyörögtem
az utolsó remény jogán.
Letérdeltem elé.Szeméből kibuggyantak
az első könnycseppek.
-Te hagytál el!
-És te utánam jöttél.Én erre nem számítottam és...-de itt
elakadtam.Nem tudtam mi a jó szó.
-És más lányban kerested az énemet.-nem volt szükség szavakra.
Niki tökéletesen megmagyarázta.
-Bocsáss meg!-kérleltem.
Niki megölelt,és kifakadt belőle a sírás.
-Megbocsájtok! MEG! Csak sose hagyj el rendben?-rémülten
tekintett rám.
Egy ugyanilyen rendben-t jeleztem egy könnyed bólintással.
Minden percben egyre jobban öleltem.
-Szeretlek!-súgtam.
-Szeretlek!-súgta.
Laura sírása ébresztett fel minket.
Megrémülve nézett ránk.Zavartan.
Ilyen sem volt még igazán.Laura zavart? Hát...
őszintén megmondom nem számoltam ilyesmivel.
Könnyfacsaró érzés volt mindenkinek.
-Nem bőgök!-mentegetőzött Laura,s letörölte könnyeit.
Kivonult.Niki elmosolyodott.
Jobb érzés volt látni mint valaha.
És most hogy mellettem volt,el kellett határoznom
magam,és szembe kellett néznem a dolgokkal.
-Niki,nincs nálam alkalomhoz megfelelő tárgy,de...
szeretném megkérdezni,és őszinte választ kapni!
Hozzám jössz feleségül?-kérdeztem.

Niki egy pillanatig tétován próbálta felfogni a dolgokat,
majd elkiáltotta magát.
-Igen! IGEN IGEN IGEN!!!
-Komolyan?
-A legkomolyabban!-bólintott,s könnyeivel küszködve

átölelt.


Liana szemszöge:
Másnap rendes szidást kaptam,de megbocsájtást
is a karácsonyra tekintettel.Ugyanis holnap
karácsony.
Este,átjött hozzám Michael.

-Szia!-köszönt,s csókot nyomott a számra.
Ravaszul elmosolyodott.
-Tudom a titkod Michael.-álltam neki,mikor
kettesben maradtunk a nagy szobában.
Elle kalitkájához léptem,s hosszan kifújtam a levegőt.
Megfordultam.Michael döbbenten
bámult.
-Mit tudsz?
-Mindent.Hogy megfenyegetted Alexet hogyha nem hagy békén
akkor a titka ugrott.
-Tudod? Honnan?-mérges tekintetre váltott.-ALEX!
KINYÍROM AZT A KIS NYÁLGÉPET!!! MEGESKÜSZÖM!-háborgott.

Felállt.
Ijesztő volt.
-Michael állítsd le magad oké?
-Jó volt?-kérdezte.
Szánalmas tekintete lett.
Egy percig nem értettem miről beszélt.
-Jó volt kiröhögni he? 
-Nem is nevettünk ki!
-ÁÁÁÁ!!! Biztosan nem! Hiszen Alex,meg a te drága unokabratyód
a föld legtisztesebb emberei nem?
Biztosan jó téma volt.Michael a szánalmas hülye,aki

tettette hogy amnéziás úúúú!!!-gúnnyal felemelte a kezét,és
háttal az ágyamra vágódott.
Egy percig semminek éreztem magam.
A kép összeállt. Michael hazudott.
-Mi? Alex nem mondta hogy te tettedet az emlékezetkiesésed.
Szóval hazudtál.-elkezdtem sírni.
A könnyek patakzottak a szememből.
Elle megijedt.Zavartan repkedett a kalitkájában.
-Liana...-közeledett Michael.
-HAGYJ BÉKÉN!-sikongattam.-Gyűlöllek.Neked
ez kell,hogy magad mellett tarts egy nőt! Hát milyen
szánalmas egy féreg vagy Michael Philippe!
Ennyi! Végeztem! Már nem áradozhatunk se esküvőről,se

közös karácsonyról,se semmiről! Nekünk már nincs
közös jövőnk!-s ezzel letéptem az ujjamról
az esküvői gyémántgyűrűt.
Michael elképedt.
-Megbánod még hogy ezt tetted.Más mellett nem leszel
boldog! Mást nem tudsz majd úgy szeretni mint engem!-ezzel
csak azt érte el hogy jobban eltaszít magától.
-Még egy patkányt is jobban tudnék szeretni mint téged!-nem kellett egy
perc sem hogy kiszeressek belőle.
A hazug embereket gyűlölöm a legjobban a világon.
-Anya,apa!!!-üvöltöttem lefelé.
Anya ijedten rohant felfelé.
Mikor belépett,és látta depressziós állapotomat,
felkiáltott.
Mutatóujjával az ajtó felé mutatott,és rákiabált
a szobában döbbenten álló Michaelre.
-Tűnj innen! Gyerünk! Takarodj!-üvöltött,s közben
néha rám pillantott.
Apa is felszaladt.
Michaelt az ajtóhoz lökte,aki beverte a fejét.
-Uram! Kérem!
-Apa! Hagyd! Nem éri meg!
-Dehogynem! Évek óta erre várok! Na tűnj innen!-mondta,s
Michaelt "lekísérte" a földszintre,onnan ki a 
kapun.
Anya átölelt.
-Mi történt? Mi?-nem válaszoltam.
Letöröltem a könnyeim,s megnyugtattam Ellet.
Ekkorra már apa is visszaért.
-Mi volt ez?
-Eljátszotta hogy elvesztette az emlékezetét.

És én jobban beleszerettem.Soha többé nem pasizok.
Erre megesküszöm!-s ekkor megint könnyek öntötték
el arcom.
Apa magához ölelt,és nagyokat morgott.
De végre,levette a tehert a vállamról.
És Michael soha többé nem jön vissza.
Szánalom,csalódás,és gyűlölet kavargott bennem.
Mindegyik erősen.És visszavonhatatlanul.



  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

2 megjegyzés:

Naomi írta...

Szia!

Izgi ez a farkasos téma, kíváncsi vagyok Liana mikor fog átalakulni:)

Eddig nem tudtam melyik lánynak szurkoljak, aztán most hogy Alex összejött Nikivel, olyan érzés fogott el, h ez így nem jó, neki Lianával kéne lennie. De akkor meg tuti az lenne a gondom, h szegény Nikinek Alexal kéne lennie. Se így se úgy nem jó, nem tudom:(

Michael végre megkapta a magáét, bár megjegyezném, h kicsit többet is kaphatott volna:)

Támadt egy ötletem:) Mi lenne ha Alex+Liana és Daniel+Niki párosok jönnének létre? Nem akarom, h valamelyik lány szenvedjen. Alexet nem téphetem ketté, Liana nem lehet Daniellel, mert az unokabátyja, de Daniel egész rendes pasi, szal biztos jól ellenne Nikivel.
De te már biztos tudod, h lesz, amire már nagyon kíváncsi vagyok:)

Puszi
Naomi

Neesh írta...

Szia!
:) Igen... valahogy mégsem túl
jó,a Niki Alex páros.
Lesz még több! :)
Oké,lehet hogy beleteszem :)
Tetszik az ötlet :) Szerintem is jóó pasi
Daniel...jobb mint Michael -.-" :D
(L)

Puszi:
Neesh

Megjegyzés küldése

Az idő

Az idő.. túl lassú azoknak, akik várnak,
túl gyors azoknak, akik félnek,
túl hosszú azoknak,
akik gyászolnak és túl rövid azoknak,
akik örvendenek.
De azoknak, akik szeretnek, az idő nem számít..♥